Mindannyian vele találkoztak, mielőtt a halál torkába kerültek volna - Egy ipolysági gyilkosságsorozat nyomában - III. RÉSZ

• A 69 éves, ipolysági Gyönyör Terézt szeptemberben 25 év fegyházbüntetésre ítélte a bazini Specializált Büntetőbíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyben néhány hónap múlva a Legfelsőbb Bíróság hoz végső döntést. Gyönyör Teréz szabadlábon várja az ítéletet.
• A vádlottat tíz rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás, és öt különösen súlyos gyilkossági kísérlet vádjában találták bűnösnek.
• A nagymamakorú asszony az első fokú verdikt szerint adósságai rendezése helyett egy növényből kinyert szerrel, atropinnal mérgezte meg három ismerősét, akiknek a legtöbb pénzzel – fejenként több tízezer euróval – tartozott.
• Az ítélethirdetésen elhangzott, hogy a vádlottnak a múltban több áldozata is lehetett, ám a gyilkosságokat visszamenőleg már nem lehet bizonyítani.
• Az álmos dél-szlovákiai kisvárosban, Ipolyságon játszódó történet a legelvetemültebb krimiket is meghazudtoló részleteket rejt.
• Az ügy részleteinek négyrészes cikksorozatban jártunk utána: I. rész, II. rész, III. rész, IV. rész.

III. Jana

A 63 éves Jana Kucháriková majdnem két évtizede dolgozik közjegyzőként Ipolyságon. Akkor ismerte meg Gyönyör Terézt, amikor utóbbi az ipolysági OTP-bankfiók vezetőjeként dolgozott. Teréz annak idején azzal kereste meg őt, hogy ha esetleg rendelkezik mozgatható készpénzzel, tudna negi segíteni az anyagiak kamatoztatásában. Egy nap kölcsönzött is Teréznek 10 ezer eurót – 3 százalékos kamattal –, amiről szerződést is írtak. A közjegyző időben megkapta a kamatnak megfelelő összeget, a határidő letelte előtt azonban Teréz azzal jött, hogy ismételjék meg a műveletet – amibe Jana beleegyezett. Teréz újabb összegeket kapott, hogy kamatoztassa a pénzt – így végül már több tízezer euróra rúgott az adóssága.

„Kifizette a kamatot, aztán megint kölcsönkért, aztán visszaadta az egészet, aztán megint kért kölcsön. Szerintem úgy működött, hogy több emberrel csinálta ugyanezt, és amikor tőlem kért, abból másnak törlesztett, mintha valóban forgatta volna a pénzt. Azt állította, hogy paradicsommal, pezsgővel kereskedik, befőtteket exportál Lengyelországba, ilyen lükeségeket állított.“

Idővel aztán eljött a pillanat, amikor a közjegyző megelégelte a helyzetet és úgy döntött – erre az aláírt szerződések alapján is lehetősége volt –, hogy vissza akarja kapni az összes pénzét, 56 ezer eurót. Minden egyes alkalommal, amikor Terézzel találkozott, szigorúan ragaszkodott a visszafizetéshez, erre azonban nem került sor.

JUDr. Jana Kucháriková (Fotó: Paraméter)

Aztán eljött a nap, amit a történtek alapján Jana második születésnapjának is lehetne nevezni. 2015. február 16-ikán az irodájában fogadta Terézt. Délután volt, asszisztense már hazament, és amikor az iroda előterében megcsörrent a telefon, kifutott az irodájából – magára hagyva Terézt –, és válaszolt a hívásra.

„Kávéztunk, aztán idővel szédülni kezdtem, nehezen fejeztem ki magam, mintha részeg lettem volna – de persze egy korty alkoholt sem ittam.“

Jana felhívta orvos barátját, a közjegyzői iroda szomszédságában rendelő pszichiátert, hogy jöjjön át megnézni őt, mert nincs jól. Az orvos át is szaladt hozzá, megmérte a vérnyomását – ami rendkívül magas volt.

A közjegyző emlékszik arra is, hogy folyamatosan rendkívüli késztetést érzett a pisilésre, de hiába járt a vécére, az inger ellenére nem sikerült könnyítenie magán. Ez nem is csoda, hiszen az atropinmérgezés hatására a húgyhólyag záróizmai működésképtelenné válnak, ami miatt a vizeletürítés akár teljesen megszűnhet.

„Ő csak ült és ült, és csak nézte és nézte, milyen rosszul vagyok.“

– gondol vissza Teréz tétlenkedésére a közjegyző.

Az orvos elugrott gyógyszerért a patikába – addig Janát Gyönyörnére bízta –, majd amikor visszajött, elküldte az irodából Terézt. A közjegyzőt aztán autóval az ipolysági kórházba szállították. Jana másra már nem is emlékszik aznapról.

Reggel a kórházi ágyhoz szíjjazva ébredt. Később tudatták csak vele, hogy erre azért volt szükség, mert viselkedése hisztérikussá vált, és erőszakosan tiltakozott minden ellátás ellen, még egy injekciót sem tudtak neki beadni, míg le nem kötözték.

Mint többi sorstársa, Klaudia és Zdenka esetében, úgy a közjegyzőnél is először arra gondoltak az orvosok, hogy agyvérzése lehet. Ezt azonban a vizsgálatok kizárták, és két nap múlva Janának már kutya baja volt. Mindenesetre majdnem egy hetet eltöltött a kórházban, és bár életveszélyben került be, a fennmaradó napokon csak sétálgatott a folyosón, és még arra is volt ereje, hogy más pácienseknek segítsen a mosakodásban.

Kórház, Ipolyság (Fotó: Paraméter)

Miután Jana kikerült a kórházból, továbbra sem kapta vissza a pénzét, azonban találkozókat kezdeményezett Terézzel, hogy a tartozás végére pontot tegyenek. Ilyen találkozó történt köztük 2015. április 2-án, a húsvét előtti nagycsütörtökön is. A beszélgetés – amelyen szintén elfogyasztottak egy kávét – nem tartott sokáig, mivel a közjegyző este templomba készült férjével.

A találkozó után Jana csinált egy gyors bevásárlást, majd kocsiba ült és hazaindult az Ipolyságtól 15 percnyi autóútra lévő Deméndre. Útközben már rosszullét környékezte meg, és csak arra tudott gondolni, hogy hiába zártak ki minden betegséget a korábbi kórházi kezelése során, biztosan valami baj van a szívével.

„Épphogy csak haza tudtam vezetni. Nagy szerencsém volt, mert ha karambolozok valakivel, a rendőr biztosan azt gondolta volna, hogy be vagyok drogozva. Otthon gyorsan leraktam a konyhapultra a bevásárlószatyort, felvettem a pizsamámat és lefeküdtem, hogy majd biztos gyorsan átmegy rajtam a nyavalya. Aztán amikor egy ponton éreztem, hogy Jézusom, ez csak egyre rosszabb, felhívtam a férjemet, és közöltem vele, hogy nagyon rosszul vagyok.“

Férje szerencsére – a gyerekeikkel együtt – már úton volt hazafelé. Amikor megérkeztek, Jana már alig tudott magáról, ráadtak egy pulóvert, és rohantak vele a lévai kórházba.

„A többire nem emlékszem. Azt már csak tőlük tudom, hogy a kocsiban be kellett zárniuk belülről az ajtókat, mert folyamatosan ki akartam ugorni az autóból, teljesen meg voltam őrülve.“

Jana családja kétségbe volt esve. Férje az orvosoktól követelte, derítsék már ki, mi baja van a feleségének – mivel ekkor már harmadszor szorult kórházi ellátásra a rosszulétei miatt.

Ahogy a család, úgy az orvosok is teljesen tanácstalanok voltak – nem először találkoztak a pácienssel, aki gyötrelmes állapotban kerül kórházba, két nap múlva pedig már teljesen egészséges. A közjegyzőnek egyébként nem volt oka panaszra – a hajszálaitól a lábkörméig mindenét megvizsgálták –, megfelelő ellátást kapott, csak hát arra nem jöttek rá, hogy mi baja van.

A közjegyző a lévai kórház neurológiai osztályán töltötte a húsvétot. Ott ismerkedett meg személyesen Klaudiával, aki a szobatársa volt. Az ipolysági nővel sorstársak voltak, mivel mindkettőjük szenvedését Gyönyör Teréz okozta – mint az később kiderült a Specializált Büntetőbíróság nem jogerős ítéletéből.

Klaudiával egymás mellett feküdtek, és gyorsan rájöttek, hogy ugyanaz a bajuk, vagy legalábbis ugyanolyan tünetekkel kerülnek már nem először kórházba. Gyógyulásuk menete is teljesen hasonló volt: a közvetlen életveszélyt követően legfeljebb két nap kellett ahhoz, hogy teljesen meggyógyuljanak.

Ahogy arról már cikksorozatunk előző részében írtunk, a közjegyző és másik két megmérgezett nő előzőleg nem ismerték egymást. Egy ipolysági pszichiáter, Artúr Ivančík kötötte őket össze – aki viszont mindhárom nőt ismerte valahonnan. Klaudiát maga is megvizsgálta az ipolysági kórházban, Zdenkával annak testvérén keresztül volt jóban, Janával pedig baráti viszonyt ápoltak – mivel a közjegyzői iroda szomszédságában volt a pszichiáter rendelője.

Kórház, Léva (Fotó: Cséfalvay Á. András)

Rögtön, miután az asszonyok kikerültek a kórházból, Ivančík doktor összehívta őket, elmesélték egymásnak a történeteiket, és világossá vált számukra, hogy Gyönyör Teréz tartozik nekik, és hogy épp ez az asszony volt az, akivel mindannyian utoljára találkoztak, mielőtt a halál torkába kerültek volna.

Kupaktanács

A pszichiáternél tartott találkozón jött először szóba, hogy valószínűleg atropinnal mérgezhették meg őket, ám ez a természetben is jelenlévő (csattanó maszlag, nadragulya…) anyag nagyon gyorsan kiürül a szervezetből. Az elfogyasztott adag fele néhány órán belül felszívódik, míg a maradék ötven százalékot kb. 24 óra alatt választja ki a szervezet – onnantól pedig bármilyen speciális műszerrel vizsgálnák is a károsultak vérmintáit, az anyag jelenléte már kimutathatatlan volna.

Világos volt, hogy az asszonyok mindettől függetlenül a rendőrséghez fognak fordulni problémájukkal, ám a közjegyzőnő nem érte be ennyivel. Úgy döntött, hogy csapdába csalja Gyönyörnét, és megpróbál bizonyítékot szerezni ellene.

Az ügy szempontjából ez akár végzetesen elhamarkodott döntésnek is tűnhetett, hiszen ha az ember saját maga próbál bizonyítékot szerezni, akkor nem lehet biztos abban, hogy azt később a bíróság is elismeri törvényes bizonyítékként. Ha viszont beavatják a rendőrséget, és a zsaruk mondjuk bekamerázzák a közjegyzői irodát, és rajtakapják Gyönyörnét, ahogy valamit belecsepegtet Jana kávéjába, a nőt ott helyben megbilincselik, és valószínűleg már rég a rácsok mögött tölti büntetését.

Végül azonban bebizonyosodott, hogy Jana nem döntött rosszul. Legalábbis később ezt lehetett leszűrni a hatóságok reakciójából. Bár utólag úgy tűnhet, hogy a mérgezési ügyet a megfelelő szigorral kezelték az illetékesek (hiszen a feltételezett tettest elítélték, és 25 év letöltendő kapott), ám az ítéletig nagyon rögös út vezetett. Ez konkrétan abban nyilvánult meg, hogy eleinte a károsultaknak – képletesen szólva – térden állva kellett könyörögniük a rendőrségnek, hogy kezeljék a helyén ezt a bűnügyet, amelyhez fogható talán még soha nem is történt az országban – nemhogy az Ipoly-menti kisvárosban, Ipolyságon.

Ennek fényében ki tudja, milyen fogadtatásban részesültek volna a sértettek, ha közlik a rendőrökkel: van egy nyugdíjas bankigazgatónő, akit le kéne buktatni, mert folyamatosan atropinnal mérgezi mindegyikőjüket. De ne fussunk ennyire előre…

JUDr. Jana Kucháriková közjegyzői irodája Ipolyságon (Fotó: Paraméter)

A csapda

2015. április 16. különleges nap volt Jana Kucháriková közjegyzői irodájában. Nem azért, mert valamilyen nagy odafigyelést igénylő jogi művelet lett volna tervben – olyanból volt épp elég Jana hosszú praxisa alatt. Ezúttal egy olyan jelenetre került sor, melynek láttán még a sokat próbált Columbo hadnagy sem fordulna vissza az ajtóból, és kimondaná, amit soha azelőtt: „Nincs több kérdésem.“

Nem biztos, hogy az előre kitervelt kelepce főszereplői teljesen tisztában voltak vele, hogy a színjátékot, melynek forgatókönyvét előre megírták, életre-halálra játszák. De talán nem is törődtek ezzel, és ahogy „felment a függöny“, hibátlanul lerögtönözték az előadást.

Az egész úgy kezdődött, hogy Jana Kucháriková felhívta Gyönyör Terézt, nincs-e kedve kávézni egyet az irodában. Teréz rögtön igent mondott az ajánlatra, és rövid időn belül meg is jelent. Jana asszisztense pedig – aki be volt avatva – lefőzte a kávékat.

„Meg voltam győződve arról, hogy tenni fog valamit a kávémba. Hozott valamilyen kompótokat, és kaptam is az alkalmon, hogy magára hagyjam őt az irodában. Kimentem, beraktam a befőtteket az autómba, tettem-vettem pár percig. Visszajöttem, de a kávémhoz nem nyúltam, az az íróasztalon volt. Ő pedig rögtön rákezdett: »Doktornő, igya csak azt a kávét, mert kihűl!«“

Teréz még meg is fogta a csészét, és az íróasztalról odarakta Jana elé a dohányzóasztalra, ami mellett ültek. A közjegyzőnek viszont természetesen esze ágában sem volt meginni a nedűt, tudta jól, mi történne: szájszárazság, szédülés, görcsök, szívkalapálás, és végül – jobb esetben – kórház.

A forgatókönyv szerint ezután annak kellett következnie, hogy belép az irodába Anna, a közjegyző asszisztense. Minden a terv szerint zajlott.

„Anka bejött, és mondtam is neki, én már nem iszom meg ezt a kávét, ittam ma eleget. Nem kéred? – kérdeztem tőle, majd Anka persze elfogadta, és kivitte a csészét. Ahogy kiment az ajtón, Gyönyörnét mintha kilőtték volna a fotelből, és ment utána, »add ide azt a kávét, majd én megiszom« – mondta Ankának“.

Anka azonban nem adta a kávét, hiszen az volt a cél, hogy megszerezze, és elrakja a csészét annak tartalmával együtt.

„Úgy csináltam, mintha meginnám, de persze nem ittam meg, hanem bementem a konyhába, becsomagoltam egy zárható tasakba, amit otthonról hoztam, és aztán elraktam a tasakot“

– emlékezett vissza a bíróságon Anna.

Jana és asszisztense teljesítették a „missziót“, megszerezték, amit akartak. A jelenetet azonban kiszínezte egy kis közjáték, mivel amikor Teréz azt hitte, hogy Anna megitta a kávét, elkezdett feszültté válni, és mintha rosszullét környékezte volna meg.

„Gyönyörné elhitte, hogy megittam a kávét, mert odajött hozzám az előszobába, aztán vissza az irodába, aztán megint kijött, hogy innia kell… Talán arra várt, hogy rosszul legyek. Aztán pedig úgy csinált, mintha őt fogná el a rosszullét, és kért még egy kávét a közjegyző asszonytól, aki viszont már elküldte őt. Teréz viszont még másnap reggel is megjelent, hogy megkérdezze, hogy vagyok, én meg csak annyit mondtam neki, hogy jól“

– idézte fel a filmbe illő történéseket Anna, az asszisztens. Jana a bizonyíték birtokában a férjét kérte meg, hogy vigye el a kávét a Nyitra Megyei Rendőrkapitányságra, és indítványozzon szakértői vizsgálatot. A művelet nem volt egyszerű, és majd‘ két hónapot kellett várni az eredményre, de a laborvizsgálat alapján végül bebizonyosodott, hogy a kávé atropint tartalmazott.

Közben azonban Jana, Zdenka és Klaudia csalás gyanúja miatt feljelentést tettek Gyönyör Teréz ellen. Mindannyiukat jelentős anyagi kár érte – Janát 56 ezer, Zdenkát 44 ezer, Klaudiát pedig 18 ezer euró. Ennek ellenére a rendőrségen először csupán egy mosollyal nyugtázták az asszonyok megjelenését.

„Minek adott neki kölcsön? – kérdezte tőlem a rendőr. Mondtam neki, ez kiváló kérdés, igaza van, máig verem a fejem a falba, de ezzel ne foglalkozzon, inkább vizsgálja ki, hogy miért csapott be engem ez az ember“

– mesél Jana Kucháriková az első rendőrségi élményeiről.

Külön regényt, vagy inkább jogi tanulmányt lehetne írni arról, milyen pingpongozásba kezdtek ezután a hivatalos szervek a sértettekkel.

A rendőrségi eljárást először leállították, mert úgy vélték, hogy nem bűncselekményről, hanem polgárjogi ügyről, szerződésszegésről van szó. A sértettek több fronton indítottak támadást az igazságtalanság ellen: Jana Kucháriková a jogi lehetőségeket használta ki maximálisan, és panasszal élt az értelmezhetetlen hatósági döntésekkel szemben, Zdenka Uhlárová pedig segített elérni, hogy az esetet medializálják – minek következtében egy országos hetilapban, és az egyik kereskedelmi tévé híradójában is szó esett a nem mindennapi ügyről.

Hosszú-hosszú hónapok teltek el, míg a csalások ügyében komoly vizsgálatok indultak, és ha már a történet összes főszereplője nő, talán nem is meglepő, hogy végül egy női rendőrtiszt fogott lelkiismeretes munkába, és próbálta végre úgy istenigazából felgöngyölíteni az ügyet.

Így lett a három csalásból évekig tartó vizsgálatot követően tíz csalás – mivel sorra került elő a többi károsult, akiket Gyönyör Teréz szintén megrövidített. A „maszekban“ bebiztosított atropin-bizonyítékból kifolyólag pedig a mérgezés gyanúját is megalapozottnak lehetett tekinteni – arról már nem is beszélve, hogy a sértettek rosszullétei és kórházi kezelései is egyértelműen összecsengtek.

A jogi hercehurcában az már igazán mellékes, hogy a mérgezést hosszú ideig testi sértésként kezelték a hatóságok. Végezetül szerencsére akadt egy ép ész az állami gépezetben, amelyből kipattant, hogy ez az egész azért mégiscsak egy gyilkossági kísérlet. Vagyis nem egy, hanem egyből öt.

Hiába az ítélet, szabadlábon védekezhet

„Egy totálisan hidegvérű ember. Nem találkoztam még hozzá hasonló, érzelmileg teljesen kiszikkadt emberrel. Amikor kimondták a tárgyalóteremben, hogy 25 évet kap, még csak meg se rezdült“

– mondja Jana Kucháriková Gyönyör Terézről.

A három asszony, akikkel szemben Teréznek a legtöbb tartozása volt, már rég lemondtak arról, hogy valaha viszontlátják pénzüket. Igazán nyugodtak viszont csak akkor lesznek, ha az ítélet jogerőre emelkedik – hiszen addig Gyönyör Terézt megilleti az ártatlanság vélelme, ráadásul a 69 éves asszony szabadlábon várja az illetékes fellebviteli szerv, a Legfelsőbb Bíróság döntését…

Az, hogy egy ilyen súlyos bűncselekménnyel vádolt személy nincs előzetes letartóztatásban, nagy valószínűséggel a hatóságok kezdeti szerencsétlenkedésének köszönhető. Ahhoz ugyanis, hogy valaki vizsgálati fogságba kerüljön, fenn kell állnia legalább egynek a három törvényes indok közül. Mivel azonban a bűnismétlés veszélyével nem kell számolni (azóta senkit nem kezeltek atropinmérgezés tüneteivel), a szökés sem jön szóba (Teréz azóta sem tűnt el, ugyanott és ugyanúgy Ipolyságon él, mint eddig), és tanúbefolyásolás sem történt, a vádlottat már nem lehet előzetes letartóztatásba helyezni.

Ez a helyzet azonban lehetővé tette, hogy Gyönyör Terézt személyesen is megkérdezzük a történésekről. Erről szól majd cikksorozatunk következő, befejező része.

A történet folytatása cikksorozatunk IV. (utolsó) részében olvasható.

(Barak Dávid)