Minden ember márképp látja a tárgyak méretét és elhelyezkedését

2020. július 15. - 16:28 | Tech

Emberenként, de még az egyén saját látómezején belül is eltérő a tárgyak pontos elhelyezkedésének és méretének észlelése - állapították meg a Kaliforniai Egyetem berkeley-i campusának kutatói.

Minden ember márképp látja a tárgyak méretét és elhelyezkedését
-illusztráció- (Fotó: Pixabay)

"Feltételezzük, hogy a maga tökéletes valójában észleljük a körülöttünk lévő fizikai világot, ám ez a tanulmány azt mutatja, hogy mindannyian egyedi vizuális ujjlenyomattal rendelkezünk"

- mondta Zixuan Wang, a Biological Sciences című folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

A szakemberek azt akarták kideríteni, hogy vajon az emberek pontosan ugyanúgy látják-e a környezetükben lévő tárgyakat, például egy asztalon lévő csésze kávé esetében két ember egyetért-e vajon a csésze pontos elhelyezkedéséről vagy arról, hogy a füle elég nagy-e ahhoz, hogy meg lehessen fogni. Az eredmények azt sugallják, hogy a válasz nem.

"Az életünkben több ezerszer is odanyúlunk egy kávésbögréért és gyakorlás révén elérjük a célpontunkat. Arra trenírozzuk magunkat, hogy az általunk látottakkal összhangban koordináljuk a cselekedeteinket"

- magyarázta a szakember.

A dolgok méretének észlelését vizsgáló tesztekben a résztvevőknek különböző hosszúságú köríveket kellett nézniük és megbecsülniük a hosszukat.

Meglepő módon az emberek nagyobbnak észlelték ugyanazokat az íveket a látómezejük egyes részein, míg más részein kisebbnek.

Az eredmények elképesztő eltéréseket mutattak egyrészt a csoport tagjainak vizuális teljesítményében, másrészt az egyének saját látómezején belül is.

"Noha a tanulmányunk azt sugallhatja, hogy a vizuális hibáink forrása az agyunkban lehet, további vizsgálatokra van szükség a jelenség idegi okának feltárásához. Az is fontos, hogy miként alkalmazkodunk ezekhez és kompenzáljuk a hibáinkat"

- jegyezte meg Wang.

(MTI)

Címkék: emberek, látás