Minden gyanúsított panaszt emelt az eljárás megindítása miatt a Vírus-ügyben
Az összes gyanúsított személy panaszt emelt a büntetőeljárás megindítása miatt a Vírus-ügyben – erősítette meg a TASR-nek az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs és bűnmegelőzési osztálya.

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) 16 személy és két jogi személy ellen indított eljárást a Vírus fedőnevű akció keretében. A gyanúsítottak között van Ľubomír S. és Ján B., a katonai hírszerzés két korábbi igazgatója, továbbá Martin K., a Szlovák Jégkorongszövetség volt elnöke.
Az ügy a 2013-2020-as évekbe nyúlik vissza, amikor a gyanú szerint legalább 74 millió eurós kár keletkezett a katonai hírszerzésnél a védelmi technológiai berendezések beszerzésének túlárazása miatt.
TASR
VÁLASZTÁSI INTERJÚK: Új epizód minden nap 18:00-kor a Paraméteren - egészen szeptember 27-ig!
Eddigi adásaink: