Mindenét elvesztette az idős férfi, Somorján tett feljelentést!
Megbízott azokban, akik összesen mintegy 100 ezer eurót csaltak ki tőle. Stanislav minden pénzét elveszítette, és most feldúlt, mivel a testvéréről kellene gondoskodnia, ám ez elég költséges.

A Joj TV információi szerint tört szlováksággal hívta fel őt a csaló, aki azt ígérte, hogy ha befektet 250 eurót, 20%-os hasznot hoz neki. Elsőre elutasította, de mikor néhány nap múlva ismét jelentkezett a férfi, már belement.
"Arról volt szó, hogy berakok 5 ezret, majd másnap 10 ezer lesz belőle. Másnap megmutatta, hogy a 10 ezerből 16-17 ezer lett. Én erre azt mondtam, oké, most mutassa meg, hogy vehetem ki" - mesélte.
Mikor telefonáltak az interneten keresztül, a másik férfi azt kérte, hogy ossza meg vele a képernyőjét, majd azt kérte tőle, hogy hadd nézze meg a számlaegyenlegét. Akkor 90 ezer eurója volt ott, de további befektetésre ösztönözte. "Én pedig egy pillanatra kinyitottam a számlámat" - fogalmazott.
Ezután azt kérték tőle, hogy küldjön nagyobb tételeket befektetésre, és küldték a számlaszámokat is, ahová a pénznek kellene mennie. Ő pedig küldte és küldte. Amikor már elfogyott a pénze, akkor nem tudta elérni a csalókat. Jelentkezett viszont valaki, aki azt állította, hogy vissza tudja szerezni a pénzét. Stanislavnak ugyanis ezért is fizetnie kellett, így bement a bankba és felvett 5 ezer euró hitelt.
Stanislav csak ezután jelentkezett a banknál és a rendőrségnél a problémával.
Mária Linkešová nagyszombati kerületi rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy a férfi Somorján tett feljelentést, az ügyet viszont ezután a területileg illetékes Szenci Járási Rendőrkapitánysághoz utalták.
Az érintett Tatra Banka jelezte, mindent elkövet, hogy a pénzt visszaszerezhessék. A sértett Stanislav viszont most nem tudja mi lesz, mivel a 600 eurós nyugdíja mellett 720 euróra jönnek ki a számlái havonta.
(Joj TV)