Mindenki kiadta a dühét, Andrej Danko marad a parlament elnöke

2018. november 21. - 17:48 | Belföld

Miután mindenki jól megmondta a magáét a másiknak, szavazott a parlament arról, hogy Andrej Danko maradjon-e a törvényhozás elnöke. Lelőjük a szomorú poént: ő marad.

Mindenki kiadta a dühét, Andrej Danko marad a parlament elnöke
Andrej Danko (Fotó: TASR)

Az már korábban kiderült, hogy a Híd párt nem vesz részt a döntő szavazáson. Arra a procedúrára végül mindössze 90 képviselő sereglett össze, ebből 88 tudott érvényes szavazatot leadni, amiből csupán 61 szólt Andrej Danko leváltása mellett. Ahhoz 76 kellett volna. 26-an ellene szavaztak, 1 pedig tartózkodott.

Már ez előrelépés, hogy megkezdődhetett a kérdés megvitatása, mivel vagy két hete az ugyanebben a témában összehívott programot túl kevés képviselő támogatta, így az akkor elmaradt. Az ülés kezdetéről és Andrej Danko hosszú beszédéről, melyben támadta a Denník N-t és Richard Sulíkot is, ITT írtunk.

A szavazást követően Danko a szóvivőjén keresztül üzente, köszöni "az SNS-nek és a koalíciós partnereknek a bizalmat". Mint fentebb írtuk, a Híd képviselői nem vettek részt a szavazáson, és amint azt Ľubomír Petrák képviselő közölte, egy előzetes megegyezés alapján többen a Smerből sem.

Másképp értékeli ezt a bizonyos bizalmat Lucia Ďuriš Nicholsonová, a parlament SaS-es alelnöke. "A szavazás alapján egyértelmű, hogy Andrej Danko a 150-ből csak 26 képviselő bizalmát élvezi. Sokan a képviselők közül ugyanis egyáltalán nem fáradozott azért, hogy ezt kinyilvánítsa és támogassa. Emlékeztetett arra is, hogy a koalícióból egyetlen párt sem állt Danko mellé, még az SNS sem, és alig akadt egyáltalán valaki, aki a házelnök pozícióját védte.

Egy, azaz egyetlen legény mégiscsak vette a fáradtságot, hogy Danko mellett érveljen egy kurtát, ez pedig nem volt más, mint a Smer bukott belügyminisztere, Robert Kaliňák. Ő eredetileg a vitában is részt akart venni, legalábbis jelezte ebbéli szándékát. De aztán amikor rá került volna a sor, éppen nem volt jelen az ülésteremben, így hát a lehetőséget elszalasztotta. Így viszont már csak az egyik felszólalóra reagálhatott egy kétperces felszólalás erejéig, amit meg is tett.

Ezzel kapcsolatban jegyezte meg Nicholsonová, hogy Kaliňák volt az egyetlen koaliciós honatya, aki kiállt volna Danko mellett. "Csupán a politikai nyugdíjba menesztett volt exbelügyér." Erre mondom azt - zárta gondolatát az ellenzéki képviselő - hogy ez egy jel. Andrej Danko befejezte a pályafutását. Nem biztos, hogy ma, lehet, hogy csak néhány hónap múlva, de befejezte.

(parameter)