1
Fotó: TASR
Megosztás
Már az untig doszty egy európai kormányfő szájából, ha hazaárulónak nevez újságírókat ok nélkül. Az sem kutya, ha emellett le is kurvázza őket. De a tortára mindenképpen az adja a habot, amikor mindezt ok nélkül teszi.
Azaz okkal – ez az ok az újságírói munka –, csak éppen ez nem jelenthetne indokot a támadásra. Mert elég nehéz lenne az újságírónak úgy dolgoznia, hogy nem kérdez, nem érdeklődik. Akkor is, ha a főembernek fáj. Az orvost sem utálja épeszű ember, ha gyógyítás közben kényszerűen fájdalmat okoz. Persze, azt a fájdalmat lehet némileg enyhíteni. No persze, ezt is lehetne: igazmondással.
Az ominózus, és e portálon már szóvá tett eset után na ná, hogy nem ült el az ügy – ennyit a kormányfő hangnemének eredményességéről. A következő zsurnaliszta, egy műsorvezető is megkapta a magáért. Úgy kellett volna műsort vezetnie, ahogyan azt a párt vezetője elképzelte, merthogy közszolgálati. Mert a pártvezető fejében a közszolgálatiság a kormány szolgálatát jelenti, hiszen a párt a köz és a vezetője a legközebb köz. Ő maga a nép. A nemzet. Az ország. Ő Szlovákia egy személyben, aki megtestesít mindent, akik vagyunk itten, e darabka földön az ő kegyéből. (Ezek nem változnak.) A moderátornak úgy kellett volna műsort vezetnie, hogy ne vezesse, vezethesse a főelvtárs. Ki lett hát oktatva: ez nem kocsma. Mégpedig elég kocsmai stílusban lett erről kioktatva: ez bizonyára egy ironikusan utalgató stílusparódia volt. Afféle allúzió.
De ne legyenek illúzióink, aki úgy morog velünk, mint egy acsarkodó eb, annak sem az allúzió, sem a stílusparódia eszébe sem jut…
Fico fél a fájdalomtól. Ezért aztán visszavicsorít. Kijutott a jóból a volt külügyi alkalmazottnak, aki egy lehetséges korrupciós ügyre hívta fel a nyilvánosság figyelmét. Aki fizette, pontosabban ráfizetett, az a nyilvánosság. (Az sem igen fér bele a cukiságimidzsbe, de a kemény igazságosztóéba sem, ha törékeny nőkkel kell harcolni… erre az elvtársaknak nincs receptje, mert még nem láttak a pártban törékeny nőket…) Pedig az igazmondás itt is simán kifogta volna a szelet a hölgy vitorlájából. Közzé kell tenni a finanszírozás ominózus dokumentumait és kész. Ha minden rendben, akkor minden rendben. De ha minden rendben, akkor Szlovákia, azaz Fico and Co. nincs megtámadva, kérem. Viszont akkor mire ez a hangnem?
Hogy már a saját igazságügyi minisztere – aki nem mellékesen a koalíció lelkiismeretének szerepét kénytelen betölteni – jelezni volt kénytelen a szociális Castro-rajongónak (és Kadhafi-, és Lukasenko-, és Putyin-, és Hszi Csin-ping-rajongónak stb. – mondom, ezek nem változnak), ez így nem elfogadható. Mindenki szembe jön már neki a sztrádán, de nem veszi észre. Mikor a bel- és külföldön legszalonképesebb smeres minisztere gyanússá válik, neki az sem gyanús még…
Inkább elmenekül friss levegőt szívni Fehéroroszországba. Ott legalább nem kérdeznek tőle kellemetleneket és senki sem háborodik fel a korrupción. Mint pölö itthon a főellenség: az államfő, aki szintén nem állta meg szó nélkül a dolgot.
Még szerencse, hogy közben az egészségügy szárnyal, mint a határtalan orosz határok (Putyin után szabadon – ami Szlovákiát illeti, tudhat valamit, amikor Vlagyimir Vlagyimirovics azt állítja kamerák előtt: az ő országának sehol sincs határa…)
Hiába no, a tömeggyilkos rendszerek tömeggyilkos vezetői legalább tudják, miért ülnek egy asztalhoz a szlovákiai elvtársakkal. Mert nem változnak.
És mert félnek tőlük. Ezek mind szeretik, ha valaki fél tőlük. Mert ők tudják, mi a félelem.