Megosztás
Sok éves tapasztalat nyomán nem szívesen jósolok, mert ha valamit nagyon biztosnak látok, utólag rendre kiderül, hogy tévedtem. A hiba többnyire az, hogy túlbecsülöm a józan ész hatalmát, esetleg elemi morális érzéket feltételezek ott, ahol nincs. Úgyhogy kérem, amit az alábbiakban olvasnak, azt ne jövendölésnek vegyék, hanem spekulációnak, egy lehetőségnek. Holnap majd kiderül, hogy beválik-e.
Ha nem, az események alakulásából akkor is fontos következtetéseket lehet levonni, csak másféléket.
Május 9., amit a Szovjetunióban, majd Oroszországban hagyományosan a győzelem napjának neveztek, nemcsak a mai orosz birodalom eredetmítoszában kitüntetett nap, hanem a katonai erővel való büszélkedés napja is. Ekkor rendezik Moszkvában a nagy díszszemlét, ahol békeidőben nyugati országok vezetőinek is illik tisztelgésképpen megjelenni. Most azonban ez a haderő az ország 1945 utáni legnagyobb háborújában a Kreml várakozásához képest csúfos kudarcot vallott (vagy használjunk jelen időt, mert a háború még nem zárult le: a kudarc folyamatban van).
Mindenki arra számít tehát, hogy Putyin, aki a háborút elindította, a holnapi jeles napon valamilyen fontos bejelentést tesz. A két legelterjedtebb föltevés szerint vagy 1. szabályszerűen hadat üzen, és bejelenti az általános mozgósítást, vagy, ellenkezőleg, 2. legyőzöttnek nyilvánítja Ukrajnát, és valamilyen formában bejelenti a „különleges művelet”végét.
Az első változat kétségbeesett lépés lenne nagy belpolitikai kockázattal és csak hónapok múlva várható katonai haszonnal, de mondom, ne becsüljük túl a józan ész szerepét. A második változat valószínűbb, és emellett szól Ferenc pápának az a közlése, hogy Orbán elmondta neki: az oroszoknak van egy tervük, és május 9-én véget fog érni a háború.
Fogadjuk el a gondolatmenetnek ezen a pontján, hogy a Szentatya nem értette félre, és Orbán igazat mondott: ezek szerint biztos értesülése van arról, hogy Putyin május 9-re, azaz holnapra a háború végének bejelentését tervezi.
Ezt támasztaná alá Orbán tegnapi (szombatra időzített) Facebook-posztja is, ahol a magyar miniszterelnök tíz héttel az agresszió kezdete után tesz annyi gesztust a valóságnak és a tisztességnek – nem érheti bírálat –, hogy leírja: „Nem teszünk egyenlőségjelet, mert ennek a háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, és hogy elkezdődött, annak az oka, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát.”
A fő mondandója viszont az, ami az invázió kezdete óta mindig: ez nem a mi háborúnk, mi nem foglalunk állást sem az agresszor, sem a megtámadott mellett, a magyar érdek a béke.
Ezzel lényegében azt a képtelen állítást teszi, hogy a magyar érdek akkor érvényesülne, ha a nemzetközi színtéren az áldozat megállapodna a házában pusztító szadista rablógyilkossal, aki még a nemzeti létét is kétségbe vonja. Egyszersmind Putyin olyan új nemzetközi rendet („rendet”) alapozzon meg, ahol bárki szabadon pusztíthatja, kirabolhatja, rakétázhatja, deportálhatja, megsemmisítéssel fenyegetheti szomszédját, ha annak a politikája nem tetszik.
Sőt, Orbán meg is toldja egy ellenőrizhetetlen állítással: „Minden lépés, amit teszek, és amit a magyar kormány tesz, azt a célt szolgálja, hogy minél hamarabb legyen azonnali tűzszünet, és minél hamarabb kezdődjenek meg a béketárgyalások.” Nem tudni, hol teszi ezeket a lépéseket; a közép- és nyugat-európai vezetők nemigen állnak szóba vele vagy veszik komolyan, az ukránokkal nagyon rossz a viszony, Putyint pedig aligha érdeklik a tanácsai.
Pontosabban: a vatikáni üzenetátadásnak és a május 7-i részben abszurd, részben ellenőrizhetetlen posztnak akkor van funkciója, ha Putyin május 9-én valóban valami győzelemfélét jelent be (a nagy napon nyilván nem szólhat vereségről vagy folytatólagos kudarcról), és ennek lendületében egyáltalán szóba hozza a fegyverszünetet. És ezt Orbán nem egyszerűen feltételezi, hanem tud róla, ki mástól, mint Putyintól.
Akkor pedig visszamenőleg elő lehet adni, hogy Orbán hatott rá a magyar érdeket képviselvén, már megint neki volt igaza a romlott Nyugattal szemben. A hívek úgyis elhiszik.
A győzelmi bejelentésre alkalmat adhatna annyi kudarc és elszenvedett megalázó csapás után egy katonai siker: a porig rombolt, megkínzott Mariupol végső elfoglalása, amit az oroszok láthatóan a győzelem napjára időzítettek, miután kegyeskedtek az acélművekben rekedt utolsó civileknek, nőknek, gyermekeknek menekülési útvonalat biztosítani. Ne mondhassa senki tíz hét háborús és emberiesség elleni bűntettei után, hogy az agresszorok nem voltak humánusak.
Azért ha valaki nem szenved végzetes emlékezetzavarban, megkérdezhetné: ha Orbán előre tudott Putyin május 9-i bejelentéséről, akkor miért ne tudhatott volna, ugyancsak tőle, az inváziós szándékáról?
Hadd idézzem magamat (ÉS, március 18.): „Putyin vagy beavatta terveibe, és akkor a magyar miniszterelnök cinkos, mert néma; vagy nem méltatta arra, hogy beavassa, és akkor a magyar miniszterelnök olyan zsarnokhoz törleszkedik, aki semmibe veszi.”
Persze ha Putyin nem jelenti be holnap valamilyen formában a tűzszünetet, akkor vissza az egész, akkor nem mondhajuk, hogy Orbán aljas jászmát játszik a világ legnagyobb rablógyilkosához törleszkedve. Akkor csak blöffölt Krisztus földi helytartója előtt, vagy félrevezetve tévedett, melyik politikussal ne esne meg? Akkor csak annyi történt, hogy a bűnöző zsarnok semmibe vette kliensét.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.