Megosztás
17 éves korában kezdett birkózni, azóta pedig többszörös szlovák bajnok, kijutott világ- és Európa-bajnokságokra. A tavalyi év különösen sikeres volt a dunaszerdahelyi Birkózó Klub tagja, Juhász Mária számára, amiért idén tavasszal a város Év Sportolója díjjal jutalmazta. A fiatal sportoló igazi maximalista, sosem elégedett, és nem egyszer bizonyította, hogy nőként is lehet komoly sikereket elérni a birkózásban.
A dunaszerdahelyi Év Sportolója gálán idén téged is kitüntetéssel jutalmaztak a klubból. Meglepetésként ért az elismerés?
Nem számítottam a díjra, őszintén szólva meglepődtem. Korábban sosem kaptam még meg ezt az elismerést, ezért nagyon örülök neki, hogy díjazták a tavalyi évben elért eredményeimet.
Ha visszatekintesz a tavalyi évre, melyek voltak azok a legfontosabb állomások, amelyeknek köszönhetően megkaptad a díjat?
Tavaly júniusban az isztambuli U23-as Európa-bajnokságon sikerült a 10. helyet megszereznem. Ősszel világbajnokságon is voltam Bukarestben, ott a 18. hely környékén végeztem. Voltam más nemzetközi versenyeken is, ezeket mind sikerült megnyernem. Összességében véve sikeresnek mondható a tavalyi év, de én azért többet vártam magamtól, sosem vagyok elégedett.
Mindig a legjobbat szeretném kihozni magamból, igyekszem egyre jobb és jobb lenni.
Mikor kezdtél birkózni?
Öt évvel ezelőtt Gaál Attila a dunaszerdahelyi sportgimiben tartott edzéseket, és végülis meggyőzött, hogy próbáljam ki. Két héten át győzködött, hogy legalább nézzem meg az edzéseket, és azóta itt ragadtam. Annyira megfogott ez a sport, hogy már akkor tudtam, nem fogom abbahagyni. Akkor voltam 17 éves.
Mi fogott meg leginkább a birkózásban?
Alapból szeretem a küzdősportokat, korábban karatéztam is, a birkózás viszont egy sokkal összetettebb sportág, és számomra többet adott, mint bármi más. Kell hozzá egy kis tehetség, akarat, de fejben is ott kell lenni, és egy bizonyos szintű intelligencia is szükséges.
Látva az edzéseket az embernek az az érzése támadhat, hogy nőként bizony komoly erőnlétre van szükség egy ilyen sport űzéséhez. Ez valóban így van?
Ez szerintem megszokás kérdése, de biztos vagyok benne, hogy a nőknek megterhelőbb, mint a férfiaknak. Viszont azt is mondják, hogy a lányok terhelhetőbbek, mint a fiúk. Persze sokszor halljuk, hogy a birkózás nem lányos sportág, hanem inkább fiús, és néha azt is megkapjuk, hogy már túl izmosak vagyunk, de a testépítőkhöz képest azért még nagyon messze vagyunk.
Népszerűnek mondható a lányok körében a birkózás?
Szlovákiában inkább ritkaságnak számítanak a női birkózók, a válogatottban sem vagyunk sokan lányok. A környező országokban sokkal népszerűbb a nők körében, Magyarországon például annyi lány van egy csapatban, mint Szlovákiában összesen. Ez viszont abból a szempontból nem előnyös számunkra, hogy az országon belül elég kicsi a konkurencia. Elmondható, hogy a többi országokhoz képest valamelyest el vagyunk maradva női birkózásban, de azért igyekszünk felzárkózni.
Pályafutásod során melyek voltak az eddigi legnagyobb versenyeid és legjobb eredményeid?
Már harmadik éve vagyok a szlovák válogatott tagja, és elmondhatom, hogy ezen belül voltak a legnagyobb versenyeim. Részt vettem Európa-bajnokságon és világbajnokságon is U23-as kategóriában.
Tavaly 10. lettem, de az idei szerbiai Európa-bajnokságon már hatodik helyen végeztem, eddig ez a legjobb eredményem.
Ezen kívül számos országos és nemzetközi versenyen is részt vettem, például Ausztriában, Lengyelországban vagy Magyarországon. Előtte mindig van egy kis izgulás, de összességében szeretek versenyezni és megmérettetni magam.
Bizonyára hosszadalmas felkészülés előzi meg a versenyeket. Hogyan épülnek fel az edzések?
Mindig másképp, edzésciklusok alapján edzünk az egész évben. Ez változik, ha Eb-re vagy vb-re készülünk, olyankor további felkészüléseket teljesítünk. Általában heti nyolcszor edzünk – reggelente és esténként, a csütörtök szabad, hétvégén pedig többnyire versenyekre járunk. Ezen kívül rendszeresen vannak edzőtáboraink, augusztusban például tíznapos nyári felkészülésünk van. Ha nincs nagyobb versenyünk, akkor általában az egész július szabad. Ezen kívül pedig a válogatottal is járunk edzőtáborokba: Lengyelországban már többször voltunk, nemrég Spanyolországba utaztunk, de Szlovákián belül is járunk táborozni, például téli felkészülésre a hegyekbe.
Mennyire nehéz összeegyeztetni az élsportot a mindennapi élettel?
Szerencsére sosem volt problémám a tanulással, az érettségi is könnyen megment,ahhoz képest, hogy gyakran voltak edzéseim. Az iskola után próbáltam olyan munkát találni, hogy össze tudjam egyetetni a birkózással, és ez szerencsére sikerült is.
Az elért eredményeket látva nyilvánvaló, hogy sikeres az együttműködés az edzővel, Gaál Attilával.
Mindannyiunknak nagyon jó a kapcsolata az edzővel, olyan, mintha a második édesapánk vagy a legjobb barátunk lenne. Bármit megbeszélhetünk vele, akármilyen problémával fordulhatunk hozzá.
Egyszerre edző, pszichológus, barát, apa és testvér.
INTERJÚ: „Nem elég a szőnyeg szélén állni, ott kell lenni a tanítványok közt”
Jövőre pedig az U23-as kategóriából már átléphetsz a felnőtt korosztályba. Milyen célokkal vágsz neki ennek a kihívásnak?
Idén már túlvagyok az Európa-bajnokságon, az pedig egyelőre bizonytalan, hogy sikerül-e kijutnom a világbajnokságra. Szeretnék minél jobban felkészülni a kategóriaváltásra. Jövőre nem valószínű, hogy esedékes az olimpia, de a következő négy évben szeretnék kijutni. Ez most a legfőbb célom. Emellett a nemzetközi versenyeken is szeretnék részt venni, és felnőtt kategóriában is kijutni az Európa-bajnokságra.
(Farkas Linda)