Mindjárt kiderül, mit kezd Orbánnal a saját európai pártcsaládja

2019. március 20. - 16:53 | Külföld

Már javában folyik a vita az Európai Néppártban (EPP) arról, mi legyen azzal a rebellis tagpártjukkal, a Fidesszel, amelyik a magyarországi kampányában hetet-havat, meg leginkább féligazságokat hord össze Soros Györgyről, a migránsokról, illetve ijesztget egy vezető néppárti politikussal (Jean-Claude Junckerral), csak azért, hogy az otthoni támogatottságát megtartsa. Ezekben a percekben derülhet ki, mi lesz a legerősebb magyarországi kormánypárt sorsa. A Miniszterelnökséget vezető miniszter is emelte a tétet, mondván, pártja azonnal elhagyja a Néppártot, ha az EPP fenyíteni fogja az Orbán Viktor vezette tömörülést.

Mindjárt kiderül, mit kezd Orbánnal a saját európai pártcsaládja
Fotó: MTI

Állítólag három személy dönthet végeredményben arról, mi lesz a magyar kormányfő pártjával. Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, Herman van Rompuy, az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanács volt elnöke és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) volt elnöke alkothatja a Fidesz európai néppárti (EPP) tagságának ügyében eljáró "három bölcs" tanácsát a Spiegel Online német hírportál brüsszeli értesülése szerint.

A "három bölcs" alkotta tanács létrehozásának tervéről elsőként a Bild című német lap számolt be a hírportálján március 11-én, azt írták, hogy az elképzelést Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniót (CSU) vezető Markus Söder bajor kormányfő és Sebastian Kurz osztrák kancellár, az ÖVP elnöke dolgozta ki, közös tervük a Fidesz EPP-tagsága megszüntetésének elkerülésére szolgál.

A terv szerint a tanács tapasztalatokat gyűjtene Magyarországon, és jelentést állítana össze a politikai helyzetről és a Fidesz tevékenységéről - írta a Bild, rámutatva, hogy ugyanezt a megoldást, a "három bölcs" tanácsának megalakítását alkalmazta 2000-ben 14 EU-tagállam, amelyek szankciókat vezettek be Ausztria ellen azért, mert az ÖVP - Wolfgang Schüssel vezetésével - koalícióra lépett az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ).

Az EPP politikai közgyűlése szerdai brüsszeli ülésén tárgyal a Fidesz kizárására irányuló indítványokról. Az elnökség a pártcsalád alapokmánya 9. pontja értelmében javaslatot tehet a Fidesz kizárására vagy tagságának felfüggesztésére.

Információink szerint a spanyol és olasz képviselők mindenkinek megfelelő kompromisszumot szeretnének elérni, az RMDSZ pedig azt, hogy a szavazást halasszák el az európai parlamenti választások utánra. Felmerült emellett egy olyan javaslat is, hogy a Fidesz saját maga függessze fel tagságát.

Helyszíni felvétel a néppárti tanácskozásról

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán az MTI-nek elmondta:

a Fidesz akkor tud az EPP-ben maradni, ha szerdán nem csupán a párt kizárására, de tagságának felfüggesztésére sem kerül sor. Mint mondta, a Fidesz a felfüggesztést nem tudja tudomásul venni, ilyen döntés esetén azonnal elhagyja a Néppártot.

Hozzátette: ha a kizárás alaposságának vizsgálatára létrejön egy "három bölcsből" álló bizottság, a Fidesz önkéntes döntéssel azt vállalja, hogy a testület munkájának lezárultáig nem vesz részt az EPP testületeinek munkájában.

Ami a létrehozandó bölcsek tánácsának tagjait illeti, Wolfgang Schüssel az Osztrák Néppárt (ÖVP) volt vezetője, az osztrák kormányfői tisztséget 2000-2007 között töltötte be. Herman van Rompuy 2008-tól egy évig Belgium miniszterelnöke volt, az Európai Tanács állandó elnöki tisztségét pedig 2009-től 2014-ig töltötte be. Hans-Gert Pöttering a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik tekintélyes veterán politikusa, 2007-2009 között volt az EP elnöke, 2010-től 2017-ig pedig a CDU-hoz közel álló Konrad Adenauer Alapítványt (KAS) vezette.

Korábban Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője arról beszélt, a Fidesz EPP-tagságának megszüntetését három feltétel teljesülése esetén lehet elkerülni.

  • Az első feltétel az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke "azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát".
  • A második feltétel az, hogy bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól.
  • A harmadik feltétel az, hogy biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten

Ez a három feltétel teljesülni látszik, Orbán az utolsó pillanatban meghajolt a feltételek előtt, ennek ellenére nem egyértelmű, hogyan döntenek a szerdai tanácskozáson, amin jelen van Orbán Viktor is, aki 16:00 körül fejezte be felszólalását. Kiszivárgó ártesülések szerint a Rompuy vezette ülésen hiba lenne ezek után, ha Orbánék tagságát felfüggesztenék, hiszen az említett kritériumok így vagy úgy, de teljesültek, és Webernek aláásná a hitelét, ha ennek ellenére szakcionálnák a pártot.

(sp)

Címkék: EPP, Fidesz