Mindkét kezükkel beintettek a képviselők a mečiari amnesztiáknak! Az alkotmánybíróság felkötheti a gatyáját

2017. április 5. - 17:10 | Belföld

Ritka összefogásra került sor a szlovák parlamentben: összesen 129-en szavazták meg azt a határozati javaslatot, ami már konkrétan a Mečiar-féle amnesztiák eltörléséről szól. 

Upsz, lőttek az amnesztiáknak!
Fotó: TASR

Ezzel a törvényhozás hátradőlhet, elvégezte a dolgát, innentől kezdve már nincs tennivalója a hetek óta ragozott mečiartalanítási kérdéssel kapcsolatban. Mostantól már az alkotmánybíróságon múlik a hírhedt rendeletek sorsa. A taláros testületnek 60 napja lesz arra, hogy eldöntse, az amnesztiák ilyen módon való likvidálása kóser-e. Ha az alkotmánybírák nem döntenek a megadott határidőn belül, a tárgyalt amnesztiák automatikusan kiradírozódnak.

A nagy többséggel elfogadott határozati javaslat konkrétan három rendelet eltörlését indítványozza:

- a Vladimír Mečiar által 1998 márciusában és júliusában kihirdetett amnesztiákat, valamint

- a Michal Kováč egykori államfő által 1997 decemberében meghozott közkegyelmet.

Mindössze egyetlen képviselő szavazott a javaslat ellen, nevezetesen Natália Grausová, aki a Kotleba-féle párt szineiben került be a parlamentbe. Ez a szerdai szavazás a múlt héten e kérdéskörben elfogadott két törvénytervezet szerves folytatása, annak betetőzése. Mint ismeretes, egy hete egy alkotmánytörvényt és egy törvényjavaslatot hagyott jóvá a törvényhozás, amivel előkészítették a terepet a mai döntéshez. A minősített többséget igénylő jogszabály csupán általánosságban adott lehetőséget a törvényhozásnak az államfői amnesztiák eltörlésére, amit akkor 124-en meg is szavaztak. Eszerint a törvényhozás eltörölheti azon amnesztiákat, „amelyek nincsenek összhangban a jogállamiság elvével“. Az ugyanakkor elfogadott jogszabálytervezet pedig az alkotmánybíróság működéséről szól. Ennek a lényege, hogy a testületet a parlament felruházta azzal a jogkörrel, hogy véleményt nyilvánítson az amnesztiák eltörléséről.

Így előfordulhat az is, hogy az alkotmánybíróság az igazság útjába áll. Ettől tart néhány ellenzéki képviselő is, akik megkérdőjelezik a bíróság tagjainak függetlenségét. Annak a testületnek a tagjait, amelyik az egész amnesztia-hacacáréra a végső szót mondja ki. A bírák közül konkrétan Peter Brňák "pártatlanságát“ vonják kétségbe, idézve a valamikori HZDS-es képviselő lesújtó véleményét a mečiartalanításról. Brňák korábban egy elszállt példával érzékeltette, mekkora képtelenség az amnesztiák eltörlése. Szerinte egy közkegyelem kiradírozása pont annyira elképzelhetetlen, mint amennyire lehetetlen egy hógolyót olajban kisütni.

Ha minden jól megy, az alkotmánybíróság által 60 napon belül jóváhagyandó amnesztiaellenes döntés pontot tehet a két évtizede lezajlott piszkos ügyek végére. Ezzel megindulhat a vizsgálat például ifj. Michal Kováč 1995-ös elrablása kapcsán. Ezzel a bűntettel szorosan összefügg Robert Remiáš 1996-os meggyilkolása is, aki Fegyveres Oszkár egykori titkosszolgálati ügynök összekötője volt. Fegyveres korábban azt vallotta a rendőrségen, hogy a köztársasági elnök fia külföldre hurcolása mögött a szlovák titkosszolgálat állhat. A rendőrség megbízott nyomozója Remiáš kocsija felrobbantásával az alvilág két ismert végrehajtóját, Jozef Roháčot és Imrich Oláhot gyanúsította meg. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány még 2015-ben állította, az amnesztiák miatt nem történt előrelépés a gyilkossági ügyben.

Egyes vélemények szerit a főbűnösök elítélése még akkor sem valószínű, ha az alkotmánybíróság rábólint a szerdán elfogadott határozati javaslatra, és így megnyílhatnak a zűrös 90-es évek eltussolt ügyeinek aktái. Túl sok év telt el a azóta, valamint komoly kapcsolati tőkével bírnak a főkolomposok és a holdudvarukba tartozók. A meggyilkolt Remiáš édesanyja, Anna Remiášová mégis úgy véli, számára már az is elégtételt jelent, ha az újra indítható nyomozás révén megismerheti fia gyilkosának a nevét.

(sárp)