Idén ez már a hatodik menedékkérő holtteste a lengyel határ mentén.
Idén ez már a hatodik menedékkérő holtteste a lengyel határ mentén.
Litvániának közel 680 kilométeres közös határa van Fehéroroszországgal.
A TUT.by az ország fő független médiuma volt.
Valamint ismét eltanácsolja állampolgárait attól, hogy Fehéroroszországba utazzanak.
"Ha meg akarják vitatni Fehéroroszország problémáit, utazzanak ide" - üzente.
Állítja, a a repülőgép személyzete maga döntött úgy, hogy leszáll Minszkben.
Állítólag bemutatják az irányítóközpont és a pilóták közötti üzenetváltást.
Az ellenzéki megmozdulások augusztus óta tartanak.
A május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.
A négyéves kislánynak múlt héten veszett nyoma.
A rövidfilmes versenyben utoljára 2002-ben nyerte el magyar alkotás a fődíjat.
Kanadával találkoznak a fináléban.
Az alsóházban a tabellaelső hazai pályán hétszer rezdült a hodosiak hálója.
Arról egyelőre nem számolt be a Bayern, hogy Salihamidzic utódja ki lesz.
A hidat tavaly október 8-án érte támadás.
A Schäfer Andrást sérülés miatt nélkülöző Union Berlin 1-0-ra verte a Werder Brement.
A németországi születésű diplomata 1973-ban Nobel-békedíjat kapott.
Az átadóra egy kis kiállítással is készültek.
A 25 éves holland mögött a 41 éves Fernando Alonso indul.
Eddig az utasok többségének nem az útlevélellenőrző pultoknál kellett sorban állniuk.
Jó hírünk van azoknak, akik szeretik a meleget és a napsütést.