Minszk szerint balhéra készültek és nem Isztambulba repülni a letartóztatott orosz zsoldosok

2020. augusztus 1. - 08:31 | Külföld

Tagadta azt a moszkvai közlést a minszki kormány pénteken, hogy az őrizetbe vett orosz állampolgárok csak átutazóban voltak Fehéroroszországban.

Minszk szerint balhéra készültek és nem Isztambulba repülni a letartóztatott orosz zsoldosok
Mindeközben tüntetnek Alexander Lukasenka ellen (Fotó: AP/TASR)

A Fehéroroszágban elfogott orosz állampolgárok annak ellenére nem készültek Isztambulba utazni, hogy megvolt a repülőjegyük - közölte pénteken az ügyben nyomozó csoport vezetője az ONT fehérorosz televízióban.

"Nyilvánvalónak tűnik, hogy a bűncselekmény előkészítésekor a bűnözők alibit gyártanak maguknak. Hasonló a helyzet a 33 orosz állampolgárral is, akiknek a kezükben volt a jegy július 25-ére Isztambulba. A nyomozás azonban feltárta, hogy nem akartak oda repülni" - mondta Aljakszandr Agrafanav.

Közölte, hogy a csoport szervezett volt, és katonai normák szerint járt el. Elmondta, hogy csoportot hoztak létre a WhatsApp üzenetküldő alkalmazáson, amelynek mind a 33-an tagjai voltak.

A fehérorosz hatóságok június 29-ére virradóra fogtak el 33 orosz állampolgárt, a Wagner Group orosz magánbiztonsági cég embereit. A legfrissebb adatok szerint csoportos rendzavarások előkészítésével gyanúsítják őket.

Moszkva közlése szerint a csoport Minszken keresztül Isztambulba tartott, de lekéste a járatát.

(MTI)