Mire a fölény?

Moldova koronázatlan királya és lesitteletlen főgengsztere, Vlad Plahotniuc múlt pénteken belső híveivel együtt elmenekült az országból. E cikk írásakor még nem világos, hogy hová – a chișinăui repülőtérről aznap Moszkvába, Londonba, Odesszába és Isztambulba indultak a chartergépek.

Mire a fölény?
Facebook (Vlad Plahotniuc)

Bár Plahotniuc annyira gazdag – vagyonát 300 millió és hárommilliárd dollár közé becsülik –, hogy nem kell politikai csúcstisztséget viselnie, illetve az ilyesmivel járó terhelést vállalnia – legmagasabb rangja eddig a parlamenti alelnökség volt – mégiscsak egyike azoknak a közép- és kelet-európai erősembereknek, akik nélkül balszerencsés honfitársaik nehezen tudják elképzelni az országot.

De mit látunk? Az országukkal összenőtt erősemberek sorra buknak. Másfél évvel ezelőtt hányan gondolták volna, hogy Fico ennyire nem lesz tényező Szlovákiában?

De leáldozott a macedón Gruevszki napja is – börtönben kéne ülnie, ha nem szöktetik sikeresen Magyarországra –; most pedig Plahotniucnak is fel kellett adnia, nem egész egy héttel azután, hogy a zsebében lévő alkotmánybírósággal megkadályoztatta (volna) az alkotmányos választás nyomán megalakult kormánykoalíció hivatalba lépését.

Hogy teljes legyen a kép, minden kelet- és közép- (valamint nyugat- és dél-)európai antiliberális akarnok eszményképe, Vlagyimir Putyin is láthatóan leszálló ágba került – nem, inogni még nem inog a hatalma, de alattvalóinak zöme már nem bízik sem a kül-, sem a belpolitikájában; „az emberek túlnyomó többsége – 94 százaléka – csak és kizárólag magában bízik, és már nem remél semmit az államtól”.

A profi és amatőr elemzők sokasága szerint világtendencia, hogy erősödnek a populisták, az etnonacionalista politikai kuruzslók, ezzel szemben azt látjuk, hogy térségünkben sorra buknak a dörzsöltnek, gátlástalannak, kegyetlenül aljasnak ismert – és ezen tulajdonságaiknál fogva legyőzhetetlennek vélt figurák.

A magyar Művelt Ellenzéki Politizáló Közönség csak néz. És panaszkodik. Hogy itt semmi sem változhat. Holott a meggyengült vagy elűzött erősemberek, mondhatni, hibátlanul pofátlanok, rendesen erőszakosak. Putyin tömegmanipulációs erőforrásai hatalmasak például a magyarhoz képest, Moldova pedig Európa legszegényebb országa, Magyarországnál jóval kevésbé urbanizált világ, kevesebb dicső történelmi hagyománnyal, koszorúzni való szabadsághőssel.

Mégis, miért megy máshol, ami Magyarországon lehetetlennek látszik?

Erről további cikkek sorozatát lehetne írni, és mindegyik országnak mások az adottságai, de vannak közös elemek. Az egyik legfontosabbat talán állampolgári józanságnak lehetne hívni. Vagy egyszerűen csak polgárinak.

Mindegyik országban van egy viszonylag nagy városlakó tömeg, ami egyrészt észreveszi – hadd ne használjak trágár szót –, ha ártanak neki, másrészt vannak bátor politikusok vagy civil aktivisták – a kettő között szabad az átmenet – akik ezt a tömeget mozgósítani tudják. Csak annyira, hogy a puszta nagyságát ne tudják figyelmen kívül hagyni a hatalom birtokosai, s a támogatására szükség van egy új kormányzat létrehozásához.

Az, hogy a tömeg városlakó, nem a falusiak lebecsülését jelenti, hanem az önkormányzat – autonómia – fontosságának felismeréséhez van köze.

A Putyinscsinával szembeni ellenállás egyik legfőbb rugója a helyi lakosság Moszkva-ellenes indulata – a tudat, hogy a központi kormányzat elvonja a pénzeket a provinciáktól, és saját nagyzási mániás, fényűző vagy kalandor céljaira fordítja. A moldovai ellenzék megerősödésében fordulópont volt a 2018-as chișinăui főpolgármester-választás, amit megnyert az Európa-párti Méltóság és Igazság Platform jelöltje, de az ellenfél irányítása alatt álló városi bíróság megfosztotta mandátumától.

Magyar szokás lebecsülni a térség többi népét, főleg a viszonylag fiatal nemzetek tagjait. Pedig nem kellene. Mire a nagy fölény? A moldovánok vagy a jekatyerinburgiak lehet, hogy szegényebbek, de politikailag fejlettebbek.

Amíg az elemi politikai józanság és a polgári öntudat Magyarországon ilyen szinten marad; amíg az ellenzék nagy részében – tisztelet a kivételnek – az egyetlen iránytű Orbán gondolatmentes utálata, s az egyetlen program: reflexből az ellenkezőjét csinálni, mint ő – addig nem fog ideérni a chișinăui gyors.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.