Mire képesek a szlovák soviniszták, a „felvidéki magyar” nacionalisták, a "politikusok"?

Barak László | 2021. február 3. - 12:39 | Vélemény

Első látásra akár viccesnek is tűnhet, ha egybevetjük a szlovák feketeöves soviniszták és a „felvidéki magyar” sebfelvakaró nacionalizmus képviselőinek a népszámlálás küszöbén közbeszédben elkövetett megnyilatkozásait.

Mire képesek a szlovák soviniszták, a „felvidéki magyar” nacionalisták, a "politikusok"?
Fotó: Youtube

Nézzük először Anton Hrnkót, aki tavaly nyáron hullajtott krokodilkönnyeket és nyomult Igor Matovičnál, hogy akadályozza meg az úgymond „kettős nemzetiség“ bevallásának lehetőségét a rövidesen elkezdődő népszámlálás során.

Itt kell megjegyezni, hogy a népszámlálási íven egyáltalán nem „kettős nemzetiséget” lehet bevallani, hanem egyet. Emellett viszont tetszés szerint megválaszolható az a kérdés, hogy az embernek a bevallott nemzetiségen kívül van-e köze egyéb konkrét nemzetiséghez. (Aki ezt a lehetőséget nem így interpretálja, az direkt hazudik vagy egyszerűen csak buta.)

Szóval Anton Hrnko, aki a Szlovák Nemzeti Párt alapítója és egyik legvérmesebb nacionalistája, azért akadt ki tavaly júliusban, mert arra a következtetésre jutott, hogy a népszámlálási ívben szereplő nemzetiséggel kapcsolatos két kérdés miatt majd kevesebb lesz a szlovák ember Szlovákiában mint eddig volt. Miért is?

Hrnko szerint csak azért, mert a magyarok környezetében élő romák majd arról vallanak a népszámláskor, hogy közük van a magyar nemzetiséghez is. Amely nyerészkedő rémtettnek egyenes következménye, hogy a magyarok a szlovákoktól rabolnak el romákat, mert többen akarnak lenni...

Egyáltalán nem vicces!

Lássuk, mindezen agymenés tövében hogyan értékelik a népszámlálási ívbeli nemzetiséggel kapcsolatos két válasz lehetőségét a „felvidéki magyar” sebfelvakaró nacionalisták és szócsöveik?

Lehet, hogy még valamivel primitívebben, mint a Hrnko-féle soviniszták? A „felvidéki magyar” sebfelvakaró nacionalisták mantrája a következő:

Gyorsabban asszimilálódik, illetve veszik el a magyarság számára, aki megválaszolja a két kérdést!

Szerintük elveszik az olyan ember, aki pl. vegyesházasságból származóként ugyan szlovák nemzetiségűnek vallja magát, viszont beírja azt is, hogy köze van a magyar nemzetiséghez is! De ugyanennek a helyzetnek előfordulhat a fonákja is:

Egy vegyesházasságból származó ugyan magyar nemzetiségűnek vallja magát, beírja viszont azt is, hogy köze van a szlovák nemzetiséghez is.

Hogyan vesznek el az ilyenek? Talán nem épp az a helyzet, hogy megmaradnak magyarnak is? Hogy velük esetleg több lesz a magyar, mint eddig volt? Egy meg egy az talán nem kettő? Ugyan már...!

De vizsgájuk csak meg közelebbről, miért irigyli Hrnko a magyaroktól a romákat!

Ahhoz ugye nem kell 120 feletti intelligenciahányados, hogy világos legyen, ha egy válaszadó roma nemzetiségűnek jelöli be magát, majd bevallja, hogy a magyar nemzetiséghez is köze van, akkor vele több lesz a magyar nemzetiségűek létszáma! Hát nem igaz?

De bizony igaz! Ezt a tényt kizárólag a direktben hazudozók vagy a buták képesek vitatni.

Utóbbiakkal fölösleges foglalkozni, kár beléjük. A tendenciózus hazudozókat bár ugyanígy lehetetlen küldetés leállítani, nem árthat viszont, ha a tárgyilagos gondolkodásra hajlamos magyar emberek figyelmének homlokterébe kerülnek.

A tudatosan uszítókról van szó. Ők azok, akik „híg/dmagyarnak“, „felemásnak“, „bicegő identitásúnak”, „reszlovákosodóknak”, „elveszettnek”, „árulónak” minősítik azokat az embereket, akikkel gyarapodhatna a szlovákiai magyarok létszáma.

Csak azért, mert pártpolitikai alapon vagy épp zsigerből gyűlölik azokat az embereket, akiket az inkriminált népszámlálási kérdőív kifundálóinak és megteremtőinek tartanak.

Ne kerülgessük, mint macska a forró kását, egyértelmű nyíltszíni viaskodás folyik a Magyar Közösség Pártja, az Összefogás és a Híd politikusai között a népszámlálás ügyében is. Azonkívül, hogy gyermeteg módon ugyanígy nyilvánosan acsarkodnak azon, hogy kinek, mekkora a mérete...!

Ennek az igencsak snassz iszapbirkózásnak pedig már közvetlen következménye lett, hogy nincsen parlamenti képviselete a szlovákiai magyaroknak. A népszámlálást illetően pedig az lesz, hogy azokat is elriasztja majd a komoly részvételtől, akik tisztában vannak annak jelentőségével. Nevezetesen azzal is, hogy

az adott nemzetiség létszámától függ, hogy hol és milyen mértékben lesz hivatalosan használható az adott nemzetiség nyelve.

Az adott nemzetiség létszámától függ, hogy hol, milyen és mennyi nemzetiségi oktatási intézményt finanszíroznak állami költségvetésből.

Az is az adott nemzetiség létszámától függ, hogy milyen mértékben köteles támogatni a mindenkori kormány az adott nemzetiség kulturális életét.

Ehhez képest azok a politikusok, akiknek bárkinél jobban kell tudniuk, hogy mi a tétje a népszámlálásnak, csakis és kizárólag önérdekből hazardíroznak azoknak az embereknek a sorsával, akiknek a puszta létezésüket köszönhetik. Ezért kiábrándító, sőt, undorító, ami a szlovákiai magyar politikai térfélen történik.

Ui: Csak az önérdekből uszítóknak vagy a szimplán butáknak juthat eszébe olyasmi, hogy ez a poszt azért született meg, mert a szerző bármelyik szlovákiai magyar politikai brancs seggét nyalja.