Mišenka lelécelt, mint Mello, Majský lehet a következő

2018. március 26. - 08:59 | Belföld

Viliam Mišenkát múlt kedden ítélte a bíróság 23 év letöltendő börtönbüntetésre a nagytapolcsányi Euromontban történt 2009-es robbantás miatt.

Mišenka lelécelt, mint Mello, Majský lehet a következő
Jozef Majský (Fotó: SME-archívum)

A rendőrség két nappal később észlelte, hogy Mišenka valószínűleg elszökött. Az alvilághoz köthető figurát a távollétében ítélték el.

Ügyvédje, Igor Cibula jelezte, nem tudott védence szándékáról. Elmondta, hogy körülbelül két-három héttel korábban beszélt vele, amikor azt mondta, nem fog megjelenni a tárgyaláson. "A vádlottnak jogában áll távol maradni a nyilvános tárgyalástól. Ezt bárki kihasználhatja" - szögezte le, kiemelve, hogy ha a hatóságok előre látták, hogy Mišenka elszökhet, akkor aszerint kellett volna intézkedniük, hogy ezt megakadályozzák.

A SME által megkérdezett biztonsági szakemberek szerint a titkosszolgálat feladata lenne, hogy az ilyesmit megakadályozza. Őket ugyanis folyamatosan meg kellene figyelniük.

Mišenka pedig korábban már egyszer elszökött az igazságszolgáltatás elől. 2013-ban öt gyilkossággal gyanúsították és egy nemzetközi elfogató parancs alapján Venezuelában, a tengerparton tartóztatták le. Az ország pedig később kiadta őt Szlovákiának.

Nem jár bírósági tárgyalásaira BMG-Horizont botrányban sikkasztóként érintett Jozef Majský. Rendszeresen elnézést kér, hasonlóképp ügyvédeihez vagy más vádlottakhoz. A bíróságnak mostanra fogyott el a türelme, és már kezdeményezték, hogy a következő tárgyalásra a rendőrség vigye be. A rendőrség azonban ezt nem tudja garantálni, ugyanis a vádlottnak elég a tárgyalás napján reggel felmutatnia egy igazolást arról, hogy beteg, és a rendőrség már nem is tehet semmit.

Az ő ügye éppen ezért tart már 16 éve a bíróságon. Majský és a többi vádlott ezáltal már 30 elnapolást vívott ki. Ján Šanta a Speciális Ügyészségtől állítja, elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen hosszú időn keresztül mindig a tárgyalás előtt betegedjen meg. Majský ügyvédje, Peter Filip szerint viszont véletlenről van szó.

Most szerdára van kitűzve a következő tárgyalás, és egyelőre még érvényes az időpont, ám legutóbb is aznap érkezett az orvosi igazolás.

Majskýt legutóbb 9 év letöltendő börtönre ítélték, de fellebbezett a Legfelsőbb Bíróságon, és ott 2015 vége óta egy helyben áll az ügy. A bíróság akár távollétében is meghozhatja az ítéletet, és abban az esetben a tárgyalóteremből egyből vinnék át a börtönbe, ám ha nem lesz jelen, megeshet az is, ami Mišenkával.

A legismertebb ilyen szökési eset néhány évvel ezelőttről Karol Mello nevéhez fűződik, aki szintén a szlovákiai alvilág egyik erős végrehajtó embere volt. Őt Lengyelországban tartóztatták le, de miután hazahozták, egy bírósági hiba miatt szabadlábra került és rögtön elhúzott Belizébe, melynek pedig nincs kiadatási egyezménye Szlovákiával.

Az egykori SIS-ügynököt, Ľuboš Kosíkot 2016-ban ítélték el hamisításért 14 évre, de megszökött. Maliban fogták el, most pedig a kiadatására vár.

További ismert figura, aki elszökött, Ivan Lexa volt, a titkosszolgálat egykori igazgatója. Őt 2002-ben szállították haza Dél-Afrikából, miután három évig szökésben volt. A bíróság ugyan később minden vádpontban felszabadította, de változott a helyzet, amikor tavaly eltörölték Vladimír Mečiar amnesztiáit. Ezáltal Lexa ismét vádlott lett ifjabb Michal Kováč elhurcolásának ügyében, de ő maga is jelezte, hogy ezúttal nem szökik el. Le is adta az útlevelét az egyik pozsonyi bíróságon, amely azonban négy hónap után visszaszolgáltatta azt neki, közölvén, nem áll jogukban azt megtartani törvényes döntés nélkül.

(SME)