Mit keresett Trošková Fico mellett a legmagasabb szintű tárgyalásokon? (FOTÓK)

2018. március 9. - 09:58 | Belföld

Robert Kaliňák belügyminiszter korábban egyszerű titkárnőnek nevezte Robert Fico kormányfő tanácsosát, Mária Troškovát, Ondrej Gažovič diplomata szerint azonban a nő elkísérte Ficót a legmagasabb szintű politikai tárgyalásokra is.

Amikor Szlovákia közölte, hogy Robert Fico kormányfő és Angela Merkel német kancellár tavaly áprilisi tárgyalásán Mária Trošková is ott lesz, a német diplomaták tiltakozásba kezdtek. Az ilyen találkozásokra ugyanis csak a magas tisztségű politikusok a hivatalosak – írta a Denník N oldalán megjelent kommentárjában Ondrej Gažovič, aki 2012 és 2017 között diplomataként dolgozott a külügyminisztérium berlini nagykövetségén.

„Nem kellemes a telefonvonal másik végén lenni, amikor a német diplomaták közlik, hogy probléma merült fel a delegáció összetételével. Nem kellemes, főleg, ha belátjuk, hogy igazuk van. Akkor a legkellemetlenebb, ha a kormányhivatal nem akar engedni”

– írta Gažovič, aki személyesen szervezte meg az egyes találkozókat.

A kormányhivatal a SME-nek eljuttatott álláspontjában azt írta, a szlovák delegáció összetétele egyáltalán nem szokatlan, Trošková ugyanis a hivatal alkalmazottjaként rendszeresen járt a hasonló találkozókra.

„A pozíciója alapján több nemzetközi találkozón is a delegáció tagja volt, ahogy ez megszokott az állam vagy a kormány további képviselői esetében is” – reagált a sajtóosztály.

Lássuk, hol mindenütt bukkant fel Trošková a kormányfő mellett az utóbbi időben:

2015 áprilisában Trošková elkísérte Ficót és az akkori oktatásügyi minisztert, Juraj Draxlert a vágújhelyi ipari szakközépiskolába:


Fotó: TASR

Trošková és Fico 2015 júliusában, Brüsszelben:


Fotó: SITA/AP

2015 szeptemberében az R1-es gyorsforgalmi út egyik csomópontjának átadásán:


Fotó: SITA

2015 szeptembere, Brüsszel. Trošková és a szóvivő, Beatrice Szabóová társaságában:


Fotó: SITA

2015 decemberében, a luxemburgi soros EU-elnökség végén:


Fotó: SITA

2016 februárjában, Késmárkban:


Fotó: TASR

2016 júniusában Udvardon (Érsekújvári járás):


Fotó: TASR

2016 szeptemberében Nagykürtösön:


Fotó: TASR

2016 novemberében, a főiskolás diákokkal történő találkozáson:


Fotó: TASR


(SME/para)

Címkék: Mária Trošková, Fico