Mit láthattunk 2018-ban a mozikban? 10+1-es listánk a legmeghatározóbb filmekről
Ezúttal is összeszedtük azt a 10+1 filmet, amely 2018-ban meghatározónak volt mondható a mozi világában. Listánkra nem csupán az általunk vélt legjobb filmek kerültek fel, hanem azok is, amelyek iránt nagy reményeket tápláltunk, de végül csalódást keltettek, vagy azok, amelyek nem várt meglepetést okoztak.
1. Bosszúállók: Végtelen háború
Ez az a film, amire a rajongóknak tíz évet kellett várniuk. Majdnem mindenki ott volt, aki csak számított. Szinte elolvadsz a gyönyörtől, ahogy Thor, Vasember, Pókember és a többiek együtt küzdenek a világ megmentéséért, és közben rájössz, hogy a filmnek nem is ők a valódi főszereplői. Thanos mindent megtesz, mindent feláldoz küldetésének teljesítéséért, és ez az, amivel valamelyest még a néző szimpátiáját is kivívja. Látványos akcióorgiákból nem szenvedünk hiányt, a komor lezárás pedig még reménytelibb folytatást jövendöl.
2. Hang nélkül
A Hang nélkül az első perctől az utolsóig a székbe szögezi a nézőt. Betekintést nyerhetünk egy olyan világba, ahol a legalapvetőbb érzelmi reakciók kifejezése akár az ember életébe is kerülhet, ezért minden egyes lépést jól át kell gondolni. A feszültség az elejétől a végéig elkísér, azt azonban hiányolhatjuk, hogy a fő veszélyforrás (amiért az embereknek nem szabad hangot kiadniuk) eredetéről nem sokat tudtunk meg.
3. Deadpool 2
Az első rész rendkívül szerethető volt, sok vidám, izgalmas és látványos pillanattal bővelkedett, így okkal lehettek fenntartásaink, hogy David Leitch képes lesz-e megugrani az előzőleg magasra tett lécet. A látottak alapján elmondható, hogy a rendező csont nélkül átsuhant felette.
Már a film elejétől brutalitástól nem mentes akcióban van részünk, amit szórakoztató, gyakran alpári humorral fűszereznek. Külön köszönet, hogy az első rész varázsa a másodikra sem szállt el: a főhőstől folyamatosan kapjuk a kiszólásokat, a popkulturális és képregényes utalásokat, amelyek során nemcsak a konkurens DC-t oltják, de magát a Marvelt sem kímélik.
A váratlan, meglepő húzásoknak köszönhetően a Deadpool 2 nem került be az „egy a sok közül“ kategóriába – poénjait és ütős szituációit még sokáig emlegetni fogjuk.
Kritikánk: Deadpool 2: Friss húst aprítottak a csimicsangába!
4. Jurassic World 2: Bukott birodalom
Az eddig megjelent részeket talán Ian Malcolm, a Jurassic Park visszatérő karakterének szavaival lehetne a legjobban jellemezni: „Hű-ha! Mindig így kezdődik. Aztán majd jön a futás, meg a sikítás“. Ez a koncepció a Bukott birodalomnak nagyjából az egyharmadára igaz, utána kapunk egy éles váltást, és mintha teljesen más zsánerű filmben találnánk magunkat. Ez a váltás azonban nem biztos, hogy mindenkinek bejön. A gyakran logikátlan megoldásokról már nem is beszélve...
A Jurassic World: Bukott birodalom nem valószínű, hogy az a dínós film, amelyet mindenki emlegetni fog, a maga módján mégis szerethető. A film végét illetően kíváncsian várjuk, hogy a készítők milyen folytatással lepnek meg bennünket: 2021-ben ugyanis lehetőségük nyílik a javításra.
Kritikánk: Jurassic World: A birodalom elbukott, de még van remény
5. Sicario 2 – A zsoldos
Az első részhez hasonlóan ezúttal is egy tökös thrillert kaptunk. A történések remekül össze vannak rakva, mindenben megtalálható a logika. Fegyverropogást, akciójelenetet pontosan annyit kapunk, amennyi még belefér a film kereteibe, nem megy a realisztikus ábrázolásmód kárára.
A színészi játék és az audiovizuális élmények olyan képsorokban teljesedtek ki, amelyek egyszerre voltak nyomasztók és megindítók. A Sicario 2 – A zsoldos a maga műfajában egyértelműen a top-kategóriájában foglalhat helyet.
Kritikánk: Sicario 2 – A zsoldos: Letargiába taszít, mégis élvezed
6. Hangya 2 – A Hangya és a Darázs
A Hangya és a Darázs ugyanazt a szerethetően őrült stílust hozta vissza, amelyet az első részben is átélhettünk, sőt mondhatni még egy lapáttal is rádobtak.
A filmet egyértelműen a látványra és a humorra építették, ügyelve arra, hogy az erőszaknak még a leghalványabb szikráját is finoman tálalják. Ennek köszönhetően A Hangya és a Darázs egyszeriben családbarát mozivá vált, ami nem is baj, hiszen a karakter stílusa pont ezt követeli meg.
A Hangya és a Darázs egy látványos, szórakoztató film, amely kellemes kikapcsolódást nyújt mindenki számára. A koncepcióban még bőven rejlik potenciál, úgyhogy kíváncsian várjuk a folytatást.
Kritikánk: A Hangya és a Darázs: kicsi a hangya, de attól még nagyot szólt
7. Predator – A ragadozó
Shane Black annyi tesztoszteront, akciót és fröccsenő vért tuszkolt a produkcióba, amennyit csak lehetett. A franchise témáját illetően ezt várta el a néző, és ezt meg is kapta bőven. Aki viszont az előzőekhez hasonló komolyabb hangvételű mozira számított, annak csalódnia kellett.
Alapvetően nincs probléma a humorfaktorral, amely a legtöbb helyzetben jól működik, viszont többször is érezhető, hogy kissé túlzásba vitték a kretént. Emellett hagy némi kívánnivalót a forgatókönyv logikátlansága is...
Kritikánk: Predator – A ragadozó: Vérfröcsögéssel telített komolytalan vadászat
8. Venom
A képregényekből kiindulva roppanó csontokat, fröcsögő vért, repkedő végtagokat vártunk az űrből érkező parazitától, de csak egy lefinomított csihi-puhit kaptunk. Venomot ugyanis pont attól fosztották meg, amihez a legjobban ért: a brutalitástól. Ha Venom olykor úgy döntött, hogy leharapja egy-egy áldozatának a fejét, a kamera diszkréten elfordult, hogy csak sejteni tudjuk, mi folyik a háttérben. Kár, hogy azt, amit a Deadpoolban be mertek vállalni, azt már nem láthattuk viszont a Venomban.
A látványra épülő elemek viszont ügyesen meg lettek komponálva (a kissé csapongó kameraállás és sötét snittek miatt azért olykor egy picit nehéz volt követni a szituációkat), a számítógépes technikának köszönhetően a szimbióták valami eszement brutálisan néznek ki, a Venom és Eddie között zajló párbeszédek pedig a film legderűsebb pillanatait jelentették.
Kritikánk: Venom: Nem kell ide Pókember, de azért egy kis vért még elbírt volna
9. Bohém rapszódia
A világon talán senkinek sem kell bemutatni a Queent vagy Freddie Mercuryt. A brit rockzenekar még 1970-ben kezdte hódítását, de dalaik mind a mai napig óriási népszerűségnek örvendnek. Nem meglepő, hogy az együttes, valamint Mercury szó szerint filmbe illő története végül filmvászonra került.
A Bohém rapszódia a zenekar felemelkedése mellett bemutatja, ahogy Freddie Mercury a mennyországot, majd a poklot is megjárja. A színészek mintha csak a Queen tagjainak fiatal hasonmásaik lennének – beleértve Rami Maleket, akinek teljesítménye Oscarért kiált. Az ismerős dalok felcsendülése, a koncertélmény, Freddie tragédiája teljesen magával ragadja a nézőt, miközben rádöbbenünk, hogy mekkora veszteséget is jelent a Queen frontemberének hiánya.
10. Legendás állatok és megfigyelésük 2: Grindewald bűntettei
Már az első rész vége is jelezte, hogy a folytatásban sok izgalomban és mágikus rejtélyben lesz részünk, és meg kell hagyni, nem is csalódhattunk.
Maga az összhatás, a film hangulata nagyon jól muzsikál. Az 1920-as évekbeli Amerika után Párizs varázslóvilágába is betekintést nyerhettünk, amely hasonlóan szemkápráztató. A környezet, a karakterek ruházata, maga a megjelenés nemcsak Rowlingnak, de a szériában hatodjára visszatérő David Yatesnek is nagyban köszönhető.
A látványban sem találhatunk semmi kivetnivalót – talán nem könnyelműség kijelenteni, hogy az idei év filmjei közül talán a Grindelwald bűntetteiben működtek legjobban a számítógépes effektusok. Nem beszélve a 3D-s elemekről, amelyek szintén remekül megmutatkoztak a kellő pillanatban.
Kritikánk: Legendás állatok: Grindelwald bűntettei – Egy fordulatos kaland a varázslók világában
10+1. Aquaman
Az Aquaman ugyan nem nevezhető világot megváltó alkotásnak, de meg kell hagyni, hogy a készítők nagyon jó úton haladnak.
Azt már az előzetesben láthattuk, hogy James Wan és a Warner Bros. szakított az eddigi komor, „realista“ hangulattal, és ezúttal szabadjára engedték a gyeplőt. A címszereplőt tekintve ez érthető is, hiszen a tengerek kirekesztett urát sokkal inkább el tudjuk képzelni egy látványos, kalandos, felnőtteknek is szánt mesés produkcióban, mint egy komolyabb hangot megütő akciófilmben. Meg kell hagyni, jót tett a fazonigazítás.
Egy ilyen mesés birodalom megalkotásához nagyban szükség volt a számítógépes technika adta lehetőségekre. Az eredmény pedig lehengerlő! A grandiózus víz alatti királyságok, a különféle tengeri lények, az egyes akciójelenetek (főleg az utolsó eszeveszett csata) mind hibátlanul tárultak elénk. Egyszóval olyan pöpec volt a látványvilág, amilyet egy ilyen kaliberű filmstúdiótól el is vártunk.
Kritikánk: Aquaman: Nem csak egy csepp a tengerben!
Természetesen számos olyan film van, amely nem került fel listánkra. Említhetnénk például az újabb Marvel-hős felemelkedését (Fekete Párduc), a Star Wars világ egy újabb láncszemét (Solo: Egy Star Wars-történet), Tom Cruise újabb lehetetlen küldetését (Mission Impossible – Utóhatás: A lehetetlen küldetés teljesítve!), Jason Statham cápás bolondozását (Meg - Az őscápa: Nagyot harapott a fenevad, de Statham ellen esélye sem volt) vagy a lelkes Taratino-utánzatot (Húzós éjszaka az El Royale-ban: Egy lelkes Tarantino-utánzat).
További kritikáink 2018-ból:
The Commuter – Nincs kiszállás: Így válik egy átlagember akcióhőssé
Éjszakai játék: Ebben a játékban még te sem tudod, hogy mi a valóság és mi nem
Felhőkarcoló: A Szikla fél lábbal is akciózott, de ez sem elég az üdvösséghez
A védelmező 2: Az egyszerű emberek bosszúállója sem segített
tt/para
