Mit mond a magyarokról az, hogy közel két évig várakoztattuk a svédeket?

Kezdetben volt az ige, az, hogy „terjesztenek”, éspedig „hazug információkat”, a svéd iskolákban, és az ige Szijjártó Péternél volt. Ő foglalta össze tavaly szeptemberben az addig összegyűlt magyar kormányzati sérelmeket, de az csak az 1.0 -ás verziója volt e súlyos sérelmeknek, a lista azóta még bővült néhány kreatív elemmel.

Közel két évig húzódott a jogos svéd igények, valamint NATO- és uniós partnerek semmibe vétele, nem utolsósorban a magyar lakosság komplett hülyének nézése a svéd csatlakozás ügyében. A permanens sértettség és nemzeti dac kifelé történő kommunikációjával párhuzamosan ugyanis a hazai nyilvánosság számára a legelképesztőbb, legellentmondásosabb magyarázatokat sem sajnálták bevetni, hogy megideologizálják, miért jó az Magyarországnak, ha Európa profi és erős északi hadereje egy kicsit még nem része az észak-atlanti szövetségnek.

Mit mond ez az egész a magyar választópolgárokról/lakosságról? Azt, hogy sikerült azt a jónépet közel két éven át csicskaként kezelni, amelyik jó ötletnek tartja, hogy a szuverén kormány Brüsszelt/Stockholmot csicskáztatja. Új értelmet nyert a Stockholm-szindróma: az állampolgárok nagy többségéknek megfelel egy olyan túszejtő, aki Stockholmot zsarolja a nagy semmivel.

2022. május 18-án nyújtotta be Svédország és Finnország hivatalosan is NATO-csatlakozási kérelmét, a magyar kormány és feje pedig körülbelül fél évre rá kezdte meg a svédek elvi támogatásával párhuzamos – azzal a végtelenben találkozó – verbális ámokfutását a svédek felvétele ellen. Úgy, hogy egyetlen racionális, koherens érvet nem adott elő ezzel összefüggésben.

Folyamatosan változtak az előadott indokok: sértegetnek minket, társadalmi egyeztetés kell, nem ér rá a parlament, Gulyás Márton egy videóban ellenünk hangolja a svéd gyerekeket, több bizalomerősítő lépés kell. Ezekhez képest a török elnök nyílt zsarolása (svédországi kurdok ügye, F-16-osok beszerzése) már-már racionális érdekérvényesítésnek tűnt.

Vicces, hogy a lakájmédia utólag a svéd JAS-39-ek beszerzését hozta elő a magyar ügyesség bizonyítékaként (Mandiner: „Új Gripenek érkezhetnek Magyarországra Orbán Viktor jó taktikázásának köszönhetően”) – miközben a négy vadászgép megvétele ettől teljesen függetlenül, legalább egy éve napirenden van.

A svéd politikusok által terjesztett „gátlástalan hazugságok”, a megbántott nemzeti önérzet visszatérő toposza volt a kifelé, de főleg hazai használatra előadott cirkusznak, amelynek során kiderült: a Nyugatot támadó, a nemzeti szuverenitásért a teljes brüsszeli gépezettel bátran szembemenő magyar kormány valójában egy überérzékeny snowflake, amely úgy olvas be uniós hatalmaknak, hogy ő viszont a legkisebb kritikát sem képes elviselni. Még külön delegációt is küld a svédekhez meg a finnekhez, hogy (lefordítom magyarra:) bocsánatot kérjenek Orbán Viktortól, mindhiába. Ezek csak úgy csatlakoznának.

A fő érzékeny hópehely pedig Kövér László házelnök, aki szerint a svédek „olyan messzire mentek Magyarország pocskondiázásában, a demokratikusan megválasztott kormány gyalázásában és a mozgásterének szűkítésében, amit nem lehet meg nem történtté vagy mellékes körülménnyé tenni.” Aaaaawww. Szegény NER, mindig csak bántsák, minden kritikus szóval csak csökkentik a mozgásterét.

Most pedig nézzük, mik voltak azok a drámai pocskondiázások, amik miatt a svédek egy orosz agressziós háború idején nem léphettek be a közös védelmi szövetségbe: a jelenlegi miniszterelnök, Ulf Kristersson, pár éve közölte, hogy a magyarországi demokrácia-leépítést meg kell fékezni uniós szinten, korábban meg sürgette, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból. Vagy: „Magyarország idegengyűlölő és nacionalista kormánya továbbra is megsérti a jogállamiság elvét és lemond Ukrajna támogatásáról” – közölte Johan Pehrson, korábban a Liberális Párt frakcióvezetője. So what?

„…nem ártana, hogyha tisztázó beszélgetésre sor kerülne, hogy ne rugdossanak már bennünket, hogyha közben idejönnek azt kérve, hogy vegyük fel őket” – határozta meg a fő csapásirányt Orbán Viktor éppen egy éve, a húzás-halasztás taktikáját pedig Szijjártó erősítette meg pár napra rá: „Hogyan várnak el gyors, korrekt, fair döntészatalt, amikor az elmúlt időszakban folyamatosan arról hallottunk, hogy Magyarországon nincsen demokrácia?”

Megnéztem alaposan, de a NATO-csatlakozás feltételei között nem szerepel az, hogy az illető országnak nyilatkoznia kell arról, hogy Magyarország demokrácia. Ahogy az sem szerepel sehol, hogy nem megfelelő politikusi nyilatkozatok esetén létezik egyfajta bűnhődési idő, amelynek leteltével egy ország bebocsátást nyer, ha azt Budapest jóváhagyja.

Magyarország vezetői tahó módon nem voltak hajlandók fogadni a svéd ratifikációt sürgető amerikai kétpárti delegációt. Ugyanakkor maga Orbán Viktor tárgyalt Budapesten a baráti Kína közbiztonsági miniszterével, aki feljánlotta, hogy tanácsokkal lát minket el biztonsági kérdésekben. Ugyanakkor Magyarország ismét Putyin érdekében vétózótt Ukrajna ellen. Ugyanakkor a magyar külügyminiszter a Nyugat első számú ellenségével, Iránnal fűzi ismét szorosabbra az együttműködés szálait.

Végül aztán a svéd kormányfő csak eljött Budapestre. Ez is valahol engedés a csicskáztatásnak, de oké, végül is addigra eldőlt a hétfői ratifikáció. Orbán Viktor pedig kiállt vele közösen sajtótájékoztatni, ahol végre elárulta, mivégre is volt ez az egész: „Nem csak elégedett vagyok az eredménnyel, minden lépését élveztem ennek a bizalomépítésnek a két fél között.”

Ez itt a lényeg. A közel kétéves szégyenteljes procedúra minden lépésének élvezése. Nem a Nyugat értékeinek, védelmi képességeinek erősítése. Nem az oroszok távol tartása – minek is, hiszen már rég itt vannak. Nem. Hanem a „bizalomépítés” fedőnevű totál értelmetlen és kártékony folyamat miniszterelnöki élvezése. Próbáljuk meg innen felgöngyölíteni az elmúlt tizenvalahány évünket.

A szerző újságíró, blogja: individualista.hu