Mitől féljünk?

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gondolatgazdag interjút adott a Hír TV-nek. Kár, hogy a gondolatok jórészt buták voltak, de persze éppen ebben rejlik a populáris vonzerejük, szemben a valósághoz ragaszkodó pepecseléssel.

Mitől féljünk?
Illusztráció

A képzett hittudós és szociológus szép kerek rémképet vázol fel, ebben központi tétel, hogy Európában már negyvenhárommillió muszlim él. Ez a szám megállíthatatlanul nő tovább, így Európa előbb-utóbb elveszti keresztény identitását, és muszlimmá válik, ahol a saría lesz az uralkodó jogrendszer. Ez tulajdonképpen büntetés a gyarmatosításért.

Az ember elkezd gondolkozni, honnan vehették az adatot, s ha komolyan érdekli, előbb-utóbb eljut a Pew Kutatási Központ 2010-es felméréséig, illetve becsléséig. Itten inkább negyvennégymillióval számolnak, csak az a különbség, hogy beleszámítják például Oroszországot is, ahol ebből több mint   tizenhatmillió muszlim él. Ezt pedig nem lehet az Európán kívülről jött bevándorlás meg a felelőtlen bevándorláspolitika nyakába varrni. Mindegy, tudományos konferencián is elhangzott, tehát a kormány és propagandája szempontjából úgy van.

A rémkép, vagy pontosabban rémforgatókönyv tehát az, hogy ahová beengedik a muszlimokat, ott többségbe kerülnek, nulla asszimiláció, sőt nulla integráció, párhuzamos társadalmakat építenek, amikből elkerülhetetlenül többségi társadalmak lesznek. Ha az ember ellenpéldákat mond, akkor sürgősen lehurrogják ellen-ellenpéldákkal és idézetekkel a Koránból, amit természetesen nem olvastak.

Kár a Brexitért, mert Nagy-Britanniában például a kevés normális politikus közül legalább kettő, a libertárius Sayid Javid belügyminiszter és a mérsékelt munkáspárti Sadiq Khan londoni főpolgármester is muszlim családból származik; az előbbi vallástalan, keresztény feleséggel, az utóbbi gyakorló muszlim.

De ne foglalkozzunk ilyen apróságokkal, mert Semjén tudós megmondta: „ha megjelenik az iszlám, akkor ott előbb-utóbb mindenkinek muszlimnak kell lenni”.

Ha ezt az állítást a valósághoz viszonyítjuk, először is azt látjuk, hogy az iszlám nem így működik. Nem ismerek följegyzést arról (persze lehet), hogy ama százötven év alatt a magyar lakosság tömegével tért át a muszlim hitre. Szerbia, Bulgária, a görög föld sokkal hosszabb hódoltsági éra után is keleti ortodox keresztény (pravoszláv) maradt.

A muszlimmá vált népcsoportok létszáma viszonylag csekély. Belgrád és más városok viszont úgy vesztették el török jellegüket a 19. századi visszafoglalás során, hogy a többségi – keresztény, szláv – hódítók szabályos etnikai tisztogatást hajtottak végre. Ez is egy eljárás a Semjén és társai lelki szemei előtt lebegő, etnikailag és vallásilag tiszta Európa megőrzésére.

Egyáltalán, a magyar kormánypropaganda történelemre hivatkozó rémforgatókönyeiből és extrapolációból kimarad egy lényeges elem: a katonai hódítás. A Semjént által említett Alexandriából nem azért lett – sokáig kozmopolita – arab város, Antiókhia pedig nem azért süllyedt hosszú időre a jelentéktelenségbe, mert az iszlám kultúra- és városellenes volt, és mert ki akarta oltani e keresztény központok fényét, vagy mert a saría ragályos, hanem mert katonailag meghódították.

Katonai hódítás szándékának Európában pillanatnyilag nincs jele, dehát mindentől lehet félni. Én nem félek, például abból se vonnék le következtetést, hogy Semjén „gyökerében szabadkőműves, bolsevik”, leágazásaiban „liberális” jelzőkkel illeti politikai ellenségei mentalitását, akik zsigerileg gyűlölik a nemzetet és a keresztény civilizációt – holott a szókincs olyan, mintha 1936-ban volnánk.

Természetesen ebből nem lesz az, ami az 1936-os, Magyarországon, kormányoldalon domináns ideológiából lett – csak azt jelzi, hogy a magyar politikai „elitnek” a ma uralkodó része háborítatlanul őrzi azt az ideológiát, lényegében semmit nem tanult meg a világról ahhoz az állapothoz képest. És ez önmagában is veszélyforrás, ajánlom mindenkinek, aki politikával foglalkozik, hogy számoljon vele.

 

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.