Miután megérkezett Dunaszerdahelyre a kínai tehervonat, Érsek máris új üzleti lehetőségekről tárgyal

2019. november 5. - 14:13 | Belföld

A vasúti teherszállítással kapcsolatos új üzleti lehetőségekről tárgyal a közlekedési miniszter Kínában.

 

Miután megérkezett Dunaszerdahelyre a kínai tehervonat, Érsek máris új üzleti lehetőségekről tárgyal
Fotó: Paraméter

A vasúti teherszállítás adta új üzleti lehetőségekről tárgyal ma Sanghajban Érsek Árpád közlekedési miniszter kínai kollégájával Li Xiaopenggel. A két fél egyúttal a közlekedés és a logisztika területén megvalósuló együttműködési megállapodást is aláírta, melynek célja olyan feltételek kialakítása, melyek a Kína és Európa közötti – Szlovákián keresztül megvalósuló – áruszállítást segítik.

„A memorandum aláírásával nagy lépést tettünk a szorosabb együttműködés irányába, mely – bízom benne – hamarosan konkrét eredményeket hoz majd a Kína és Európa között Szlovákián keresztül megvalósuló intermodális szállításban“– mondta Érsek Árpád közlekedési és építésügyi miniszter.

A memorandum aláírói bejelentették, hogy készen állnak a két ország közötti szállítás és logisztika fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtésére. Közös munkacsoportokat szeretnének létrehozni, valamint közösen szeretnének megjelenni a nemzetközi kiállításokon és vásárokon, és fontosnak tartják az intermodális szállítással kapcsolatos kölcsönös információcserét is.

A kínai tárgyalások előzménye a kínai Hszian és Dunaszerdahely között közlekedő első zárt tehervonat sikeres, október eleji megérkezése.

A rendszeres közlekedés kialakítása rengeteg üzleti lehetőséget jelent a szlovák vasút számára. Ahhoz, hogy a vonatok áthaladhassanak Szlovákián, a kisdobrai átrakodó állomáson át kell helyezni a konténereket a széles nyomtávú vasútról a standard európai nyomtávú vasútra. Ez az egész tranzitszállítás egyik legjelentősebb pontja. A szlovák vasúti teherfuvarozó céghez (ZSSK CARGO) tartozó terminál – melyen két portáldaru dolgozik – évi átrakodási kapacitása 200 ezer konténer. A szállítmány nagy része a cseh, magyar, osztrák és természetesen szlovákiai vásárlókhoz kerül kiszállításra.


(para)