Mivel gyarapodott Bős az elmúlt esztendőkben?

2018. november 5. - 08:51 | Régió

Az elmúlt időszakban Bős rendkívül gyorsütemű bővülést produkált. Néhány év alatt jelentősen megváltozott az arculata: szinte hétről-hétre újultak meg utcái. Számos, hosszú évtizedekig húzódó probléma került megoldásra. Sikeres pályázatoknak és az önkormányzat ügyes gazdaságpolitikájának köszönhetően több intézmény is támogatásban részesült – ilyen vagy olyan formában. A látványos fejlődésben vitathatatlan érdemei vannak a város jelenlegi, immár 25 éve hivatalban levő polgármesterének, Fenes Ivánnak, ahogy az általa irányított közszereplőknek és a vele együttműködő csapatnak is.

Természetes tehát, hogy Fenes Iván és a Magyar Közösség Pártja képviselőjelöltjei a novemberi önkormányzati választásokon újra ringbe szállnak a bősiek bizalmáért és számítanak a támogatásukra.

Lássuk, mire alapoznak:

Bős nagyközség, 2016. január 1-jétől, hivatalosan is városi rangra emelkedett. Megépült a műfüves pálya, mely az alapiskolák melletti parkban biztosít mozgási lehetőséget a diákok, valamint a kispályás labdarúgás szerelmeseinek.

Bős régóta fájlalta a teljes csatornahálózat hiányát. Évtizedekig csupán a település egyik fele vehette igénybe ennek az infrastruktúrának előnyeit. Ez azonban már a múlté – az öt millió euróból megépült teljes rendszer kezelője jelenleg arra vár, hogy az érintett ingatlanok rácsatlakozzanak.

Elkészültek a Kurta sori lakó­blokkok, melyek lakásait a bérlők elfoglalták. A Batthyány-Strattmann téren elkészült, de még átadásra váró komplexum tizenkét bérlakásnak ad teret. A földszinti helyiségek kereskedelmi szerepet töltenek be (illetve fognak betölteni.) Ezzel egy időben valósult meg az iskolasori egység, mely tizenkilenc hazai fészekkel várja bérlőit. Ezzel eltűntek a csúf fakunyhók, s kibővült az iskolai parkoló is. Mindkét projekt költségének nagy részét az Állami Lakásfejlesztő Alap állta.

A Csiliz partján húzták fel a Csemadok új otthonának falait. Nem messze tőle, a Tesco melletti területről eltűntek a romok, s helyettük többfunkciós épület készült.

Felújításra került a szlovák iskola tornatermének teteje, valamint belső tere. Jelentős változások érintik a Komensky utcai óvodákat is. Az ezekre fordítandó 372 ezer eurós összegből (melynek önrésze 19 ezer euró) többek közt két új osztályterem készül. Restaurálásra került a márokházi ovi is, mely a Magyar Kormány programjának jóvoltából új tetőszigeteléssel, nyílászárókkal és vízgyűjtőkkel rendelkezik.

2019-ben lehetőség nyílik bölcsődei gondozásra is két-három éves gyermekek számára.

A megfelelő pályázaton való sikeres szereplés után Bős 300 ezer eurót nyert a városháza felújítására. Ennek fő célja a hatékony szigetelési rendszer, valamint a magasabb szintű energiatakarékosság elérése voltak. Ezzel együtt természetesen az önkormányzatnak otthont adó épület jóval esztétikusabb is lett.

A belátható jövőben esedékes a szelektív hulladéktároló kiépítése, mely modern rendszerrel gondoskodik majd a szemét biztonságos kezeléséről. A kb. 800 ezer eurós támogatás a Környezetvédelmi Minisztérium forrásaiból származik.

Az elmúlt esztendők során teljesen megújult az Antióchiai Szent Margit plébániatemplom. A templom teljes külső és belső restauráláson ment keresztül. Nem probléma többé a falak vizesedése sem.

2017. október 27-én, egy másik súlyos problémaforrás szűnt meg Bősön: a központi kereszteződésben végre megépült a körforgalom, mely azóta a közlekedés megszokott része lett. Megvalósulásában oroszlánrészt vállalt Nagyszombat Megye, melynek közgyűlésében hatékonyan működött a bősi érdekképviselet.

Ahogy a legtöbb helyen, a legnagyobb érdeklődéssel követett sport a labdarúgás. A bősi foci sajnos viharos időket látott az ígéretesnek látszó külső szövetségessel, mivel az önkormányzat pozitív jövőt látott benne. Sajnos mélyrepülés és kényszerlandolás következett – a város kénytelen volt teljesen átvenni a bősi labdarúgás irányítását. Azóta a futball-élet a legtöbb rajongó megelégedésére szolgál.

Református templom épül Bősön. Már konkrét tervek vannak egy teljesen új egészségügyi központ építésére, mely orvosoknak, fog-, és gyermekorvosnak, valamint nőgyógyászati rendelőnek is helyet ad majd.

Megújult a kultúrház mögötti térség, a buszmegállók és számos járda is. Bővítésre kerül a kamerarendszer, mely 4000 eurós önrésszel valósul meg.

Fellendülőben a kulturális és közösségi élet. Bős otthont adott egy kihelyezett megyei gyűlésnek és Bősön köszönt el Magyarország szlovákiai nagykövete. Bősre hozták a Szent Korona hivatalos mását; a hagyományos rendezvények sorát pedig újabb keletűek bővítik: megrendeztük a Bősiek Kenyere ünnepét, s immár a Csallóközi Vadásznapoknak is Bős ad otthont. Bős önkormányzata rendszeres és állandó támogatója a helyi sportszervezeteknek, kulturális egyesületeknek és érdekképviseleti szövetségeknek.

(PR-cikk)


Megrendelő: PhDr. Iván Fenes LL.M,MBA, Poľná 1600/59, 930 05 Gabčíkovo
Kivitelező: DARCUS, a.s., Korzo Bélu Bartóka 790, 929 01 Dunajská Streda, IČO: 31414591, DIČ: 2021137096