Mivel szórakoztatta a nagyérdeműt Berényi és Bugár?

Egy friss olvasmányélménnyel kezdeném. „Mára virradóra Szlovákia megmutatta valódi arcát. S ez az arc döbbenetesen ijesztő“ – írja a közösségi hálón a Magyar Közösség Pártja egyik új fazonja. A fiatalúr nem mellesleg doktori minősítéssel kicicomázott egyetemi oktatató. Arról egyébként konkrétan nincsen szó a nyúlfarknyi posztban, hogy mitől ijedt meg a doki. Bár teljesen egyértelműnek tűnik így is, hogy ez a kenetteljes, szemrehányó felhang nem más, mint nettó árnyékra vetődés.

Mivel szórakoztatta a nagyérdeműt Berényi és Bugár?
Fotó: sme.sk

Ami, bármennyi hívet szerzett is magának hősünk a kampányban, a legfinomabban szólva is, igencsak snassz minősítés egy vadiúj politikusinasra nézvést. Bármire célzott is az illető.

Például, arra, hogy pártjának listája vele együtt nem állta ki a választási próbát? Immár harmadszor alulról szolgálják a parlamenti bejutási küszöböt ugyanis. Csakhogy ebből a kegyetlen tényből következően előadni azt a tutit, hogy Szlovákiának ijesztő arca van, az kb. olyan, mint amikor az impotens kuncsaft a kupi lakberendezőjét hibáztatja, mert nem áll föl a szerszáma a kiszemelt szajhára. De legyünk nagyvonalúak, tegyük fel, hogy ekkora hülyeséget nem bír kitalálni egy látszólag tanult ember. Talán arra gondolhatott tehát, hogy szombaton egy vérnáci seggfej jutott be a pozsonyi parlamentbe. Ráadásul, dupla annyi választópolgár szavazatának köszönhetően, mint amennyit az MKP szerzett.

Na, most, ha ebből a szintén kegyetlen evidenciától látta rettegett rémnek az országot, az olyan, mintha valaki azt állítaná, hogy a hülyeségnek van nemzetisége. Ez ugye, úgy ostobaság, ahogy van.

Gondoljunk csak bele, mennyire felforrna az agyvize bármelyik tisztességes magyar honpolgárnak, avagy akár határon túli magyarnak, ha valaki csak azért minősítené rémítő fasiszta provinciának Magyarországot, mert a budapesti Országgyűlés második legerősebb pártját tulajdonképpen egy fasisztoid, xeno- és homofób eszmékkel kokettáló csorda alkotja. Ennek a pártnak a politikusai csak annyiban különböznek a szlovák Kotlebától, hogy a parlamenti ülésekre már nem járnak nyilas uniformisban meg vaspatkós bakancsban. És akkor még az orbáni Fideszről szó sem esett ebben e kontextusban. Egyelőre…

Ha valakinek esetleg nem lenne világos, mire volt jó, ez a látszólag tárgytól eltérő bevezető, tessék, itt van, lapáton beadom: Bármely ország választópolgárainak mindenkori politikai ízlését, kizárólag az adott ország politikusainak cselekvései és szakmai, illetve erkölcsi minősége határozza meg. Ha a politikusok zöme az adott társadalomban külön-külön és együtt is egy kalap szart nem ér, illetve nagyon ritka kivételnek számít, ha egy-egy politikus nem alávaló, sunyi, nekemista tolvaj vagy buta, mint a segg, akkor ehhez a helyzethez is rendkívül rugalmasan alkalmazkodik minden egyes potenciális választópolgár. Azok, akik képesek egy ilyen helyzetet felmérni, egyrészt nem vesznek részt a választásokon. Ezek mostan szombaton is nagyon sokan voltak itt minálunk. Akik viszont mégis elmennek választani és megvan a magukhoz való eszük, azok protest-, mondhatni, truccszavazattal élve, a kisebbik rosszat választják. Vannak aztán a síkhülye választók. Na, ők azok akik a nagyobbik rosszat választják. Amiben azonosak az okos és a síkhülye protestszavazók, az mindössze annyi, hogy mindkét tábor bármi áron el akarja takarítani a színtérről azokat a politikusokat, akiket alávaló parazitáknak tart. Arról tehát senkinek ne legyen kétsége, hogy a választópolgárokat mindenkor, minden helyzetben kizárólag a politikusok „csinálják” olyanokra, amilyenek…!

Mindebből annyi következik, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy a mindenkori politikusnak csakis önmagát és saját szektáját, pardon, pártját kell megvizsgálnia, amikor a választások eredményét szeretné betájolni, elemezni és minősíteni.

A tükörbe kell nézni, bazmeg! Legalább négyévente egyszer. Ha már annak idején nem tanítottak meg erre otthon, vagy, ha igen, akkor azóta elfelejtettétek!

Ennyit a szombati voksolás eredményéről általában. A következményeiről meg annyit, hogy, amit megfőztek a politikusok, azt most szépen megeszik. És persze a választók is. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást! Legfeljebb megüli majd a gyomrokat és ki lesz okádva a fehér vagy az zöld asztalra, no meg azt utcafrontra. Aztán kezdődhet minden elölről. Hátha jobban sikerül. Vagy rosszabbul…

Térjünk azonban vissza a felvett választási fonal mentén a mi magyarjainkhoz. Elvégre mi is azok lennénk. Akkor is, ha számos illetéktelen barom hobbiszinten szelektálja, hogy ki a magyar meg ki nem az. És itten bizony tetszik, nem tetszik, nem következhet más, mint

az agresszív kismalac esete a politikával

című jelenet. Az a kedves olvasó, aki nem sejti, hogy a Berényi József nevű politikai magánzóról lesz szó, hagyja abba az olvasást, semmi közöm hozzá.

Szóval, a Magyar Közösség Pártjának elnöke rettenetesen elkúrta. Micsodát? Mindent, amit lehetett. Akkor is így van ez, ha a jó szándék – konkrétan a rábízott párt parlamentbe juttatásának szándéka – vezérelte őt. Pedig volt előtte egy kimondottan dilettáns elődje – ő Csáky Pál – akinek legelőször sikerült szopóágra juttatnia övéit, vagyis kisakkoznia az MKP-t a parlamentből.

Egyetlenegy oka volt ennek. Mármint Csáky történelmi fiaskójának. Ez az ok pedig nem volt más, mint a sunyi, alattomos és görcsös ellenségeskedés, hazudozás, a rendületlen kígyót-békát okádás politikai riválisára. Arra a Bugár Bélára, akinek megpuccsolásában oroszlánrésze volt anno, a még az egységes Magyar Koalíció Pártjában. Fontos megjegyezni, eme féktelen karriervágy ihlette árulás, megpuccsolás nélkül nem jöhetett volna létre a Bugár-féle Híd-projekt, vagyis maga a politikai rivális.

Berényinek Csáky után osztottak lapot az MKP-ban. Elnök lett belőle, azzal az nyilvánvaló céllal, hogy kimossa a pártszennyest és kiganéz a Csákyék által telepiszkított disznóólban.

Látszólag minden adottsággal rendelkezett is ehhez a nem kis erőfeszítést és alaposságot igénylő munkának az elvégzéséhez. Kora ifjúságától politikai körökben mozgott, egy liberális politikai csoportosulás aktív tagja volt. Ráadásul, az MKP kormánypozíciója idején külügyi államtitkárként volt alkalma betekinteni, és szerény lehetőségei szerint ügyködni a diplomácia vegykonyhájában.

Ki gondolta volna ilyen előélet után, hogy Berényi Csákyt is überelő baromságok elkövetésére képes. Hogy a disznóól kiganézása helyett első nekifutásból belefekszik a fekáliába, hogy ott hemperegjen és röfögjön onnan kifelé a kondával együtt. Meg is lett a bizarr kaland eredménye: a korpával együtt megették a disznók. Nem is sikerült visszajuttatnia a pártot a parlamentbe. Ez volt 2012-ben.

Telt, múlt az idő, Berényi politikusi karrierje fokozódott, mint a helyzet a Tanú című filmben. Plusz közben Orbán Viktor nemzetvezető úrban még odaadóbb keresztapára lelt az elnök úr, mint addig. Képzeld el, olyannyira otthon lett a budapesti országházban, hogy most már pld. bármikor képes megtalálni ott a mosdókat is. Meg minden… Ennek ellenére viszont – vagy talán épp ezért – a köröm alatti piszok igencsak kevés, de annyit sem volt képes tanulni Csáky elbarmolt irányvonalából és a saját buta kudarcából.

2016-ban ugyanis betűről betűre megismételt mindent, amit 2012-ben önmaga és pártja, de leginkább választói ellen elkövetett. Sőt, a politikai rivális mellé kölcsönkért magától „anyaországi“ keresztapjától további két olyan „ellenséget”, amelyekkel szemben utálkozni és gyűlölködni számára igencsak kellemes és hasznos foglalatosságnak tetszett. A földönfutó migránsokról, és tessék megfogódzkodni: a szlovákiai magyar sajtómunkásokról, illetve sajtótermékekről van szó.

Képzeld el, lehet valaki ekkora hülye?! Pláne egy olyan ember, akinek szinte a politikai kisdedóvótól kezdve az egyetemig bezárólag alkalma volt politikusként kupálódni?!

Pedig, ahogy a mellékelt ábra mutatja, lehet ekkora hülyének is lenni. Mármint, hogy valaki több mint két évtizedes politikai múlttal a háta mögött az újságírókkal kötözködik, médiumokat ignorál vagy provokál, köpköd rájuk turhákat! Azokra, akikről egy szellemi fogyatékos is tudja, hogy azokat, vagyis az újságírókat meg a médiát nem támadni, megrugdalni kell, hanem használni kötelező!!! Akkor is, ha már akkor is feláll tőlük a politikus szőre, ha csak rájuk gondol…

Vagy annyira nehéz feladat megjegyezni azt a közhelyet, hogy a céltábla soha nem lő vissza???

Úgy látszik igen. Főként, ha az emberben legbelül egy rettenetesen agresszív kismalac lakik.

Ez van. Az azonban holtbiztos, vannak, akik nem hisznek abban, hogy ezt kell szeretni. Nyilván az ilyen „elvetemültek", "senkiháziak” nem szavaztak Berényi Józsefre és pártjára…

Mit álmodott Bugár?

Lássuk a szlovákiai magyar politikai akol másik fő aktorát, Bugár Bélát. Ő Csákyék és Berényiék immár harmadszori „legyőzőjeként” dőlhetne most hátra a virtuális szlovmagy trónon. Feltéve, ha ezúttal nem hasalt volna el akkorát pártjával együtt, amekkorára az MKP-val vívott eddigi csetepatéi során még nem volt példa. Történt ugyanis, hogy a szlovmagy szavazók erődjeiben, a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és a Galántai járásokban kapott ki.

Igen, igen, nem tévedés, annak ellenére komoly vereségként kell elszámolnia Bugárnak a választási eredményt magában legbelül, aztán kifelé is, hogy pártja a Híd immár harmadszor megugrotta a parlamenti bejutási küszöböt. Ezt a "győzelmet" azonban, ellentétben az előző két választáson elért sikerrel, most egyértelműen „csak“ a párt szlovák szavazóinak köszönheti. Nem csupán azért, mert a kampány finisében már az esélyes, értsd, a győztes szerepében tetszelgett. Akárcsak egy kocsmai mitugrász, aki azt hiszi, ő lett a falu khm fallosza, mert azt álmodta, hogy megfogta a csaposnő csöcsét.

A Híd markáns szavazatvesztésének egyik fő oka az lehet, hogy Bélánk látni valóan elfelejtette, hogy honnét jött. És kivel. Mármint a politikába. A gyengébbek kedvéért, íme:

1989-től elhivatott, sőt fundamentalista kereszténydemokrata politikusként regnált a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom élén. 1998-ban – ugyancsak elnökként – vezette nyolcévi kormányzásra a Magyar Koalíció Pártját. Tegyük hozzá, elhivatott magyar értékrenddel. 2008-ban az ellene elkövetett szégyenletes Duray-Csáky-féle pártpuccs után teljesen jogosan alapította meg a Híd pártot Csallóköz szívében, Egyházkarcsán. Azokkal a szlovákiai magyar politikusokkal együtt, akik vele egyetértve azt gondolták, a szlovákiai magyar politikát nem bitorolhatják kalandor megélhetési magyarok. Az új párt így lett a jó értelemben vett együttműködés pártja, amelynek krédója az volt, hogy magyar és általában kisebbségi érdekképviseletet meg a társadalom számára hasznos politizálást lehetetlen a normális szlovák többségi politikusok nélkül gyakorolni. És eljött 2015, amikor Bugár és még kitudjakik(?) azt gondolták, hogy a Hídnak most már elsősorban egy polgári (liberális) vegyes pártként kell működnie. (Senki ne tévedjen, erős meggyőződésem, hogy csak a tanulatlan bunkók, pártpapagájok tartják szitokszónak a liberalizmust.) Ennek azonban a legkevésbé sem kellett volna azt jelentenie, hogy meg kell feledkezni a nemzeti identitásáról, avagy marginalizálni azt.

Lehet ugyan, hogy Bugárt sem efféle szándék vezérelte, csak az a helyzet, hogy úgy jöhetett le mindez sok-sok egyszerű szlovákiai magyar ember számára a politikai színpadról, mintha mégis… Arról nem beszélve, hogy az MKP egyik leghatékonyabb maszatolása épp erre épült a kampány során.

A szavazatvesztés másik, igencsak markáns oka egy szarvashiba. A választási kampány alappillére egy adott párt vitán felüli megbízhatósága, politikusainak hitelessége. A célközönségnek egyértelműen tudni kell, hogy milyen határok között hajlandó lavírozni egy-egy politikai csoportosulás. Milyen értékrendet képvisel az adott párt. Kivel, milyen körülmények között hajlandó felvállalni akár a hatalomgyakorlás ódiumát is. És kivel nem!!! Lássuk be, Bugárék ilyen szempontból sajnos nem igazán voltak olvashatóak. Jellemzően nem adtak például egyértelmű választ arra a kérdésre, akarnak-e, képesek lennének-e Robert Ficóval kormánykoalícióra lépni. Mindeközben egy valamirevaló segédmunkás számára is világos kellett legyen, főként a kampányfinisben, hogy ennek a parlamenti választásnak a fő motívuma az ellenzéki pártok és a társadalom egésze számára nem volt más, mint az általuk velejéig romlottnak és korruptnak tartott Fico-adminisztráció eltávolítása a hatalomból.

És ebben a helyzetben sumákolt Bélánk.

Ismeritek Szikora Róbi számát? „Szeretlek is meg nem is” – tolja a csávó. Nos, ilyesmivel egy macát fűzhet az ember, politikai fílingként belehemperegni viszont nagyságrenddel több, mint szamárság…

Így megy ez, a klasszikussal szólva. A java meg még csak most jön majd. A kormányalakítási húzd meg, ereszd meg során válik majd el igazán a szar a májtól. De az már egy másik történet. Amint az is, hogy a két magyar párt politikusainak eszükbe jut-e elgondolkodni azon, voltak nem is olyan régen olyan idők is, amikor nem azzal szórakoztatták a nagyérdeműt, hogy ki és mikor dobja át a másik udvarába a szart a kerítésen. Mert a régi viccnek szaga van…!