MKÖ-program: a kisebbségi önkormányzatiság is csak egyes szakterületeken belül szerepel

2020. január 8. - 19:20 | Belföld

Nem tartalmazza az egységes kisebbségi autonómiát a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) ma bemutatott programja, a kisebbségi önkormányzatiság az egyes szakterületeken jelenik meg.

MKÖ-program: a kisebbségi önkormányzatiság is csak egyes szakterületeken belül szerepel
Fotók: Paraméter

„Három szubjektum közös programja, közösségi programja született meg – jelentette ki Bárdos Gyula, az MKÖ listavezetője a programbemutatón. – Tisztességes politizálást kívánunk folytatni, a közösségi érdekeket kell előtérbe helyezni. Olyan változásokat kell elérni, amelyeket nem lehet egy tollvonással megszüntetni a későbbiekben sem.”

A program 16 szakterületet ölel fel. „Mindegyik szakterületnek megvan a programfelelőse, akiket az együttműködő pártok szakemberei segítettek a program kidolgozásában” – tájékoztatott Mózes Szabolcs, az Összefogás mozgalom elnöke. Számára a program legfontosabb eleme a kisebbségi jogok biztosítása, amely nélkül nehezen tudja elképzelni a kormányzati együttműködést a szlovák pártokkal.

„Egyrészt a kisebbségi jogok, például a kisebbségi kerettörvény elfogadása, másrészt pedig azok az intézkedések, amelyek szükségesek Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásához”

- ismertette Mózes azt a minimumot, amit szerinte mindenképpen meg akarnának valósítani, ha lehetőségük nyílik kormányt alakítani. - Ebbe beletartozik a közlekedési infrastruktúra, az R7-esnek és az R2-esnek is tovább kell épülnie, és fejleszteni kell a vasúti infrastruktúrát is a déli régiókban.”



Simon Zsolt, a Magyar Fórum elnöke a jogállam megerősítését, a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok átvilágítását emelte ki.

„Feszültségmentes, Európa-orientált politikát akarunk folytatni”

- jelentette ki Simon. Szerinte azt kell elsősorban elérniük, hogy a választás másnapján ténylegesen is a kormányalakításról tárgyalhasson az MKÖ.



A program óvatosan kezeli a kisebbségi autonómia kérdését, amely a múltban fontos eleme volt az MKP kommunikációjának. „Ez egy hármas összefogás programja, három szubjektum programtéziseit kellett egyeztetni” - magyarázta Menyhárt József, az MKP elnöke. - Ennek a programnak is fontos része az önrendelkezés, amely megjelenik többek közt a közigazgatási részben, az oktatásban is.” A program közigazgatási része a kisebbségi önkormányzatok létrehozását a szórvány- és peremvidéki kisebbségek számára tartja fontosnak, és az oktatásügyben is fontosnak tartják az önkormányzatiság elvének megőrzését. Menyhárt a program legfontosabb részének a nyelvi jogok erősítését tartja.

„Az, hogy az anyanyelv használata közösségi jogként szerepeljen, mindenképpen a legfontosabb programpontok közé tartozik - jelentette ki az MKP elnöke. - A kisebbségi oktatás szerepét figyelembe véve az is nagyon fontos, hogy a kisebbségi iskolákat pozitív diszkriminációban részesítsük.”

Az MKÖ 900 ezer eurót akar kampányra fordítani, az MKP 500 ezer, a Magyar Fórum és az Összefogás 200-200 ezer euróval járul hozzá a költségekhez. A teljes költségvetésnek azonban csak mintegy felét költik el központilag, a többi felhasználásáról az egyes pártok vagy a jelöltek döntenek. A programot ma Komáromban bemutatták a nagyközönségnek is, ilyen programbemutató lesz még Közép- és Kelet-Szlovákiában is. A kampányzáró várhatóan Dunaszerdahelyen lesz.

(parameter/lpj)