MKP-Híd: egyelőre csak a közös párt létrehozása biztos, az együttműködés részletei még homályosak

2021. február 6. - 09:55 | Belföld

Pénteken kiderült, hogy - hogyan az már decemberben is látszott -, az MKP és a Híd kettesben fut neki a közös párt létrehozásának. A részletek még nem világosak, de a tavalyi, hármas tárgyalások eredményére akarnak építkezni. Az Összefogást sem zárták ki az együttműködésből, de el kellene fogadnia azokat a feltételeket, amelyeket kínálnak neki.

MKP-Híd: egyelőre csak a közös párt létrehozása biztos, az együttműködés részletei még homályosak
Fotó: Paraméter

Megunta a Magyar Közösség Pártja és a Híd, hogy egy helyben toporognak a hárompárti tárgyalások, úgy látják, hogy hiába az MKP és a Híd kompromisszumos javaslatai, a megegyezés nem közeledett. Pénteken nyilatkozatban jelentették be, hogy ketten folytatják a tárgyalásokat, ahogyan azt már a decemberben is javasolta a Híd.

Mielőbb kell az új párt

Sólymos László szerint minél előbb létre kell hozni az új pártot. „Az biztos, hogy a jelenlegi járványhelyzet ezt nem segíti, de ha van akarat, akkor ezt meg tudjuk oldani – mondta a Paraméternek a Híd elnöke. –

Abban azonban megegyeztünk, hogy nem húzzuk tovább az időt, és megcsináljuk a közös pártot.”

A két párt a tavalyi tárgyalássorozat eredményeire épít. „Az alapelvekben és az elvi megállapodásokban az elmúlt tárgyalások során már megegyezés született. Ezt decemberben már közzé is tettük” – magyarázta a Paraméternek Forró Krisztián, az MKP elnöke.

Milyenek lesznek az erőviszonyok?

A Paraméter információi szerint az új párton belüli erőviszonyok hozzávetőlegesen a korábban megállapodottaknak megfelelően alakulhatnak, vagyis az MKP 50 százalékkal vesz benne részt, a Híd egyharmad arányt kaphat, és a maradék egyhatod részt egyelőre megtartják a további partnerek számára. Pontos számokat azonban egyik pártelnök sem árul el.

Sólymos azt hangsúlyozta, hogy várják újabb politikai szubjektumok csatlakozását. „Gyűjtőpártot akarunk létrehozni, amihez mások is csatlakozhatnak – jelentette ki a Híd elnöke. –

Mi ketten az alapot hozzuk létre, amibe más szubjektumok is integrálódhatnak. Egészen addig nyitott a helyzet, amíg meg nem alakul az új párt.”

Forró Krisztián is a „magyar egység” megteremtésére helyezi a hangsúlyt. „Továbbra is törekedni fogunk a lehető legszélesebb körű egyesülés létrehozására.

Mivel eddig három pártban gondolkodtunk, a kétpárti megoldással kapcsolatos kérdések az elkövetkező tárgyalások témái lesznek”

– válaszolta arra a kérdésre, hogy mi vihető át a hárompárti tárgyalásokból egy kétpárti egyezségbe.

Új párt vagy egy régi átalakítása?

Át kell gondolniuk azt is, hogy új pártot alapítanak – amihez legalább 10 ezer támogató aláírás kell – vagy egy meglévő partnerpártot alakítanak át. Ez a partner azonban már nem lehet az Összefogás. „Korábban egyik lehetőség volt, hogy az Összefogás Mozgalmat alakítjuk át, az lehetett volna az alapja a közös pártnak – és ezzel elvben a Híd és az MKP is egyetértett –,de ezzel a lehetőséggel már nem számolunk” – magyarázta a Híd elnöke. Az aláírásgyűjtést viszont nehezíti a járványhelyzet, mivel nem lehet sok embert megmozgató rendezvényeket tartani. Forró szerint ez még az eldöntendő kérdések közé tartozik. „Új helyzet alakult ki, ez a kérdés is a következő megbeszélések tárgya lesz” - válaszolta a Paraméternek Forró.

2019-ben, a legutóbbi parlamentiválasztás előtt az MKP és a Híd a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséget (MKDSZ) akarta választási párttá alakítani, ám akkor a két párt megegyezése megbukott.

Alapszabály és program

Sólymos szerint jövő héten már a konkrét lépésekről tárgyalhatnak az MKP-val, például az alapszabály kidolgozásáról és az új párt létrehozásával kapcsolatos egyéb feladatokról. Forró is az alapszabályt tartja az egyik első feladatnak.

„Olyan alapszabályon és programon kezdünk el dolgozni, ami a közösségünk érdekeit a lehető leghatékonyabban képviseli” – mondta az MKP elnöke.

Összefogás: a másik két párt hagyott minket cserben

Az Összefogás szerint nem ők hibáztak, hanem a másik két párt állt fel a tárgyalóasztaltól. „Hárompárti tárgyalásokra került sor az MKP, a Híd és az Összefogás között a magyar egységről – tájékoztatott pénteken Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke. –

Sajnálatunkra a két másik párt felált attól a tárgyalóasztaltól, amelyet az augusztus 20-i egyezmény szentesített.”

Ennek megfelelő hangnemben készült az Összefogás nyilatkozata is az MKP és a Híd közti együttműködés bejelentésére. „Mi továbbra is várjuk vissza őket a tárgyalóasztalhoz” - írta az Összefogás.

A nyilatkozatban megerősítette, hogy feltételük volt, hogy vagy előválasztáson döntsenek a párton belüli erőviszonyokról, vagy pedig 25 százalékot kértek volna maguknak. Ebbe azonban a két másik párt nem egyezett bele.

Majd a választások előtt összefognak?

Az Összefogás azt sem zárta ki, hogy teljesen kimarad az együttműködésből, és majd csak a következő parlamenti választások előtt közeledik az MKP és a Híd által létrehozott egységhez: „Ha erre (a tárgyalásokra-szerk. megj.) a későbbiekben sem mutatnak igényt, készek vagyunk a következő parlamenti választások előtt a felvidéki előválasztáson való megmérettetésre, hogy az egyetlen magyar lista összetételéről és sorrendjéről a választók dönthessenek” - írja az Összefogás a nyilatkozatában.

Sólymos: az Összefogásnak kell csatlakoznia

A Híd elnöke szerint az Összefogásnak kell eldöntenie, hogy akarnak-e együttműködni a két másik párttal.

„Nekik nem volt elég az, amiben mi megegyeztünk, de bármikor újra csatlakozhatnak hozzánk, amíg meg nem alakulnak az új párt szervei” – jelentette ki Sólymos.

- lpj -