"Mocskos Fidesz!" - "Túlórázni jöttünk!" - skandálta a "rabszolgatörvény" ellen tüntető tömeg Budapesten!

A Kossuth téren a tömeg az első sorokban dulakodni kezdett a felsorakozott, normál egyenruhás rendőrökkel.

"Mocskos Fidesz!" - "Túlórázni jöttünk!" - skandálta a "rabszolgatörvény" ellen tüntető tömeg Budapesten!
Fotó: MTI
Korábban:
 
Lezárták a Lánchidat, majd a Kossuth térre vonultak a tüntetők Budapesten

Miután elkezdődött a huzavona, ezeket a rendőröket páncélos, rohamsisakos rendőrök váltották le. A tér, az élő közvetítések tanúsága szerint mostanra megtelt. A tömeg a „rabszolgák”, a „mocskos Fidesz”  és a „hazaárulók” jelszavakat skandálja leggyakrabban. Többször elhangzott a „ruszkik, haza” is - tudósít az Index.

Az Index ÉLŐ helyszíni közvetítése itt tekinthető meg.

A rendőrök többeket kiemeltek a tömegből, miközben megpróbáltak feljutni a lépcsőkre. Később nyomtak egyet kifelé, ettől viszont szétesett a sorfal és tüntetők vegyültek közéjük. Néhány perc tanácstalanság után a rendőrök könnygázt vetettek be a tüntetők ellen, a lépcső több pontjáról fújták le a tüntetőket, akik így méterekkel visszahátráltak, elhagyva a parlamenti lépcsőt, de még a környékét is. Jó tíz méterrel hátráltak meg.

Az Index helyszíni tudósítói szerint a rendőrök közben megkezdték a tüntetők bekerítését, a lépcsőn pedig lecserélődött a rendőrsorfal. A könnygáz hatására „elég nyugi lett az első sorokban, a rendőrők között vannak, akik nevetgélve beszélgetnek”, a tüntetők is elcsendesedtek kicsit, viszont a tér több pontjára közben O1G (Orbán egy geci) feliratokat fújtak fel – jelentették munkatársaink.

A tüntetők közül tíz-húsz ember közben bejutott a parlament déli kapujához, és azt eltorlaszolták. Rohamrendőrök vették őket körül, közben három kisbusszal újabb ötven rendőr érkezett a térre. A déli kaput eltorlaszoló tüntetőket a rendőrök elkezdték egyesével „kiemelni”, felrángatni a földről. A téren több helyen is könnygázt nyomtak a rendőrök, a gáz szaga lassan beborítja az egész Kossuth teret. A portál egyik mnkatársa mellett tojással dobáltak rendőröket, de a kaput eltorlaszolók eltávolítása után csendesnek tűnik a tér, a tömeg viszont nem csökken.

A tüntetők korábban a Fidesz-székháznál is jártak:

Kapcsolódó cikkek:
 
Káosz a magyar parlamentben - elfoglalta az ellenzék a házelnöki pulpitust (VIDEÓ)
 
Megszavazta a magyar parlament a rabszolgatörvénynek csúfolt jogszabályt

(Index)