1
Milan Uhrík (Republika) és Robert Fico (Smer SD - FB)-/Robert Fico
Megosztás
Minél több van valamiből, annál kevésbé kivételes, annál inkább megszokjuk, s ami baj, a megszokás miatt sokszor kritikátlanul elfogadjuk. Akkor is, ha rossz. Így jártunk a szélsőségekkel.
Amíg valaha Szlovákiában a néhai SNS volt a – majdnem – egyedüli, mondjuk, így: egyedüli látható szélsőjobb párt, addig mindenki azonosítani tudta az extrémizmust. Amint a politikája mérséklődni, illetve erőtlenedni látszott kissé, azonnal ellopta tőle a showt előbb Mečiar, majd a Smer, de leglátványosabban a színen megjelenő, nyíltan fasiszta Kotleba. Aztán tőlük ellopta az ügyvitel bizonyos részét a kevésbé nyíltan, de „cukisodva” (lásd Magyarországon a Jobbik esetét) fasiszta Republika. És a Sme rodina. És visszalopta az SNS.
Ma ott tartunk, hogy Szlovákiában a politikai centrumot és mérsékeltnek vélt jobb oldalt mindezek ellepték, hozzájuk képest a gyanútlan szem elsősorban a Republikát tartja extrémistának, a többit úgy nagyjából megszokta, elfogadta.
Mélyebben ásva az információkban és a pártok tevékenységében, illetve szólamaiban (a kettő ritkán van összhangban) azonban nyilvánvalóvá válik, hogy az evidensen fasiszta, vagy minimálisan radikális szélsőjobb ĽSNS, Republika és SNS mellett bizony a magát balra soroló, de ténykedése alapján nemzeti populista Smer és a sokkal inkább jobbos nemzeti populista Sme rodina ugyancsak szélsőséges. Egy normális, európai, mérsékelt jobbközéphez vagy balközéphez, vagy liberális, zöld stb. vonalhoz képest nagyon az. És bizony a mérsékeltek politikájában is helyet kapnak vagy olyan elemek, elvek, gondolatok, intézkedési tervek vagy olyan személyek, akik nem csupán inklinálnak a direktív és/vagy a kirekesztő politikához, hanem egyenesen ők a pártjaik szélsőségesszavazó-vadászai. Ilyen alakokat bizony találni mind a Hlasban, mind a KDH-ban, a Szövetség MKP-platformjában pedig sajnos fokozottan.
Csak hát a normálisabbnak mutatkozó többség kiegyensúlyozza a hatásukat. Gondolnánk, de ez bizony nem igaz.
Minél közelebb (vagy beljebb) engedi magához egy párt a zsarnokságot és a kirekesztést, annál inkább szélsőségessé válik maga is. Minél inkább azt üzeni a Smer a Hlasnak, hogy nélküle kénytelen lesz a fasisztákkal koalícióra lépni, annál inkább legitimálja a fasisztákat a társadalmi közbeszédben. Ahogyan az előző kormány legitimálta Kollár addig komolyan nem vehető populista bizniszpártját (mely a Smerhez hasonlóan sok „megoldását” burkolja balos köntösbe).
Nem csupán az a baj tehát, hogy az extrémistákkal kokettálók bemocskolódnak, hiszen meg-megtörténik az a bemocskolódás más módokon is… Az szintén nagyon veszélyes, hogy a már mocskos, de mérsékeltnek mutatkozók mellett maga a mocsok már nem mocsoknak látszik, hanem csak az átlagnál némileg szutykosabbnak. Ez az arányeltolódás megtévesztő. Végül még elhisszük, hogy a tisztaságra nincs szükség, vagy hogy a tisztaság merő illúzió, álom, irreális cél. Mert mocsok nélkül úgysem lehet.
Aki elhiszi, elfogadja – egyre többen –, annak az legyen az ő baja. Ám ez a gondolkodás – annak ellenére, hogy nyugaton szintén lejátszódnak ezek a folyamatok, s hogy a mindennapos tapasztalat valóban elkeserítő, tönkreteszi a társadalmat.
Nevén kell nevezni a dolgokat: a mocsok, az mocsok. Akármit mond, akármit ígér, akármilyen színű nyakkendőben vagy zászló alatt.