A Monacói Nagydíjon vasárnap Verstappen rajtolhat az élről
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíj komoly izgalmakat hozó időmérő edzését szombaton, így az összetettben most is az élen álló holland rajtolhat majd az élről a vasárnapi futamon.

A 25 éves Verstappennek ez az idei harmadik és pályafutása 23. pole pozíciója. A második rajtkockát a mezőny veterán versenyzője, a 41 éves Fernando Alonso foglalhatja majd el az Aston Martinnal. A kétszeres vb-győztes spanyol pilóta kiváló időmérőt teljesített, szinte már az övé volt az első rajtkocka, de Verstappen az utolsó mért körében megjavította Alonso idejét. A harmadik helyről a hazai közönség előtt szereplő Charles Leclerc startolhat majd a Ferrarival.
A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.
MTI