Mondvacsinált okokat találtak a szülők a roma kislány ellen

2019. május 27. - 16:17 | Belföld

A kislány, akit a nagyszombati bazilikában odébb ültettek volna kortársaitól, 11 éves és Luckának hívják. Édesanyja mesélt a Nový Čas-nak a történtekről, megszólították a bírált szülőket is.

Mondvacsinált okokat találtak a szülők a roma kislány ellen

Szombaton érkezett volna el az elsőáldozás napja, pénteken azonban a hitoktatónőjük azzal kereste meg a kislány édesanyját, hogy Luckának máshol kell ülnie, mert a szülők forrongnak. Ezt pedig másnap, az elsőáldozás napján is elismételte.

"Odajött hozzám, és húzta magával Luckát, hogy majd együtt fognak ülni a padban. Én erre azt mondtam, hogy semmi esetre sem. Erre odajött az esperes, aki azt mondta, nem fog harcolni a szülőkkel, a nyugalom érdekében Luckának hátra kell ülni" - fogalmazott az édesanya.

Kérte a káplánt is, hogy segítsen, de hiába.

A szülők, akiknek nem volt ínyére, hogy gyermekük mellett üljön Lucka is, úgy nyilatkoztak, nincs szó rasszizmusról, hiszen más roma kislány is volt az elsőáldozók között.

"Mi soha nem mondtuk, hogy a kislány üljön hátra. Tény viszont, hogy pénteken szabadságot vettünk ki azért, hogy kitakarítsuk a templomot. Befizettük, amit kellett, de ez az anyuka semmiben nem vett részt. Miért kellene az ilyen szülőknek mindent ingyen kapniuk?" - emlékeztetett az egyik szülő, Marián Praženka.

František Zuščík, egy másik szülő szerint szintén nincs szó rasszizmusról, ellenben kommunikációs nézeteltérésről. "Problémásnak tartottuk, hogy a kislány nem abszolválta a felkészítést úgy, ahogy a mi gyerekeink" - magyarázta a dolgot.

A Nový Čas a helyszínen volt, és a riporterük értesítette a történtekről a templomba érkező Jozef Viskupič megyeelnököt, akinek a fia szintén elsőáldozásra készült. "Ezt nem gondolják komolyan?! Ha ezt megteszik, én magam veszem az ölembe azt a kislányt és velem fog ülni" - reagált, végül ugye ismert, hogy sikerült megtörnie az esperes és a káplán ellenállását.

Lucka édesanyja közölte, egyáltalán nem sejtették, hogy mibe kell beleadniuk, mihez kell hozzájárulniuk, az egyházi méltóságok hozzáállását viszont elfogadhatatlannak tartja. Éppen ezért feljelentést is tett az esperes, a káplán és a hitoktató ellen diszkrimináció miatt. Tervezi azt is, hogy feljelenti a szülőket is.

Végeredményben vizsgálatot indított az ügyben a NAKA is, és reagált a cselekményre Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos is, akit elszomorított az eset. "A szegregáció ilyesfajta megnyilvánulásainak nincs helye egy modern, tisztességes társadalomban" - húzta alá.

(Nový Čas)