Mosdók miatt ástak és muszlim imakorongra bukkantak Füleken

2018. november 5. - 16:38 | Régió

Európai jelentőségű leletekre bukkantak a losonci járásbeli füleki vár alatt a pár napja lezárult régészeti feltárás keretében. Erről Viktória Tittonová, a Füleki Vármúzeum igazgatója tájékoztatott hétfőn.

Mosdók miatt ástak és muszlim imakorongra bukkantak Füleken
Fotó: tasr

Az egyik legérdekesebb lelet egy siíta imakorong részlete.

„Idén négy ásatási területet nyitottunk meg. Kettőt annak az új épületnek a helyén, ahol a mosdók lesznek. Mivel ez a föld alatt lesz, hogy ne legyen szembetűnő, fel kellett tárnunk az egész 11x6 méteres területet, és tényleg sok érdekességre bukkantunk. Például ezüst érmékre, kerámiára, pipákra, késekre, továbbá magvak maradványait tartalmazó edényekre, valamint zsákokra” – fejtette ki az igazgatónő.

Elmondása szerint a legérdekesebb lelet egy siíta vallási irányzathoz köthető, agyagból készült imakorong torzója, melyet a moszlimok imádkozás közben a homlokukra tesznek, majd a perzsiai szent sírok felé fordulnak vele. A lelet meghatározásában segítséget nyújtottak a múzeum munkatársainak a magyarországi kollégáik is. Tittonová hozzátette: ez a lelet a 16-17. századból származik, amikor Fülek az Oszmán Birodalom része volt.

Az igazgatónő elmondása szerint két ásatási területet a 17. századból származó kis bástyánál nyitottak meg, ez utóbbi a városi erődítmény utolsó megmaradt része. „Nyomon akartuk követni, hogyan kapcsolódtak a megmaradt városfalak a külső részhez. A 20. század 80-as éveiben lezajlott nagy műemlék-helyreállítás során a bástyához két kiszögellést falaztak hozzá, melyek a városi falak kapcsolódását imitálták” – magyarázta az igazgatónő, hozzátéve: sikerült bizonyítani, hogy a 80-as években emelt kiszögelléseket az eredeti városfalak alapjaira húzták fel. Megtalálták továbbá egy régebbi, fapalánkos erődítmény nyomait is.

Ez a felfedezés Tittonová szerint nem csak tudományos szempontból, hanem a vár alatti rész felújításának projektje miatt is fontos, melyet a város az Interreg határon átnyúló együttműködési program keretében valósít meg. Az önkormányzat mintegy egymillió eurós támogatást kapott a vár alatti rész revitalizálására és a vár egy részének felújítására.

TASR