Most akkor hogyan szavazzak?

Bugárt lehet szeretni, utálni, elítélni, megszokni. Vagy megérteni, miért indul a köztársasági elnöki tisztségért indult versenyben. Miért érzi úgy, hogy Szlovákiának most lehet magyar köztársasági elnöke. Ez a kijelentés bátor. Főleg azért, mert nem akar tudomást venni az évszázadok óta érvényes mondásról, miszerint magyar a magyarnak farkasa. A közvélemény-kutatások első eredményei nagyon biztató eredményt mutattak. Nyíltan, ne adj´ Isten együtt, mégsem örvendezhettünk Béla jó eredményének, hiszen a versenyben akkor még ott volt az igazi magyar érdekeket képviselő másfél százalékos jelölt is, az anyaország felkent Dodija. Örömködés helyett most is (párt)taktizálás zúdult ránk. Ki a nagyobb magyar? Ki tett többet a magyarságért? Béla vagy Dodi? A számok nem mozdultak. Dodi visszalépett, Igor Matovič tanácsára megtámogatta az akkor még esélyesnek tűnő Robert Mistríket. Ezt a Robit nem ismerem, a kisebbségeket korábban nem említette, elméjében a folklór alcím alatt lapulnak. Jobb esetben. Matovičcsal viszont már volt dolgunk. Nem jobb esetekben. Ő az, akinek köszönhetően már 3000 állampolgár veszítette el szlovák állampolgárságát. Ő az, aki a magyaroknak már 2016-ban is elmondta, hogyan szavazzanak. Akkor sikerrel járt, meggyengítette a magyar képviseletet a parlamentben. Az új választási időszakban sem támogatta a minket érintő módosításokat, de ez nem akadályozta meg abban, hogy az MKP kongresszusára kirittyentse magát, és ismét megmentsen minket. A szlovák sajtóban is ő volt a segítő kezet nyújtó sztár. A barátkozó demokrata. A mozgalmi (hnutie) vezér eddigi érdemeit kicsit figyelmesebben szemlélve, magyarnak mégsem magyar lenne a farkasa?

De kanyarodjunk vissza az elnöki kampányhoz. Dodi után Mistrík is visszalépett. Az MKP és holdudvara Čaputová mellett kampányol. Ez meg merő ellentétben áll azzal, amit az anyaországi MKP-t támogató, kormánypárti média mond. Liberális? Migránssimogató? Pozsonyi kávéházi? Ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná, noooormááális? Félreértés ne essék, nem a jelölt, a hozzáállás.

Az MKDSZ Bugár mellé állt. Zsolti hallgat. Nekem azt mondták, magyar jelölt kell. Csemadokosként így Dodinak gyűjtöttem. Nem pénzt, aláírásokat. Meglett, amennyi kellett, de visszalépett. Akkor most hogy állunk? Mit csináljunk? A vízcsapból is Čaputová folyik. Én őt se ismerem jobban, mint Šefčovičot. Egyiküktől se hallottam olyat, ami meggyőzött volna arról, hogy én itt vidéken magyarként többet érnék, mint egy darab szavazatot. Harabin, Kotleba, Krajniak nálam kilőve. A más nemzetek, nemzetiségek ellen való uszításból már nem kérek.

Most akkor mi legyen? Kit érdekelnek a szlovákiai magyarok? Ki érdekeljen engem? Úgy döntöttem, nekem ehhez nem kell pártajánlás. Van nekem józan eszem meg szívem. Megmondom úgy, ahogy van: Bugár Béla nem a szívem csücske. A tények és az eredmények viszont mellette szólnak. Amit eddig elértünk vagy kaptunk, azt neki köszönhetjük. Korábban az MKP-ban, most a Hídban. Ez van, gyerekek, ha tetszik, ha nem. Azt azért mindannyian tudjuk, hogy az esélyesek közül ő az egyetlen, aki /közülünk való és/ nem feledkezik meg rólunk.

Ha március 16-án elballagunk szavazni, ezért karikázzuk az ő nevét.

Na meg azért, hogy üzenjünk azoknak, akik úgy gondolják, még mindig beleszólhatnak az életünkbe. Az enyémbe ugyan nem.

(PR-cikk)