Most köszönhet igazán sokat beoltottjainak a Dunaszerdahelyi járás

2021. november 17. - 07:30 | Régió

A Dunaszerdahelyi járásban az elmúlt héten közel 70%-kal nőtt az új fertőzöttek száma az eggyel korábbi héthez képest, az újonnan azonosított koronavírusosok között pedig kb. ugyanilyen arányban vannak az oltatlanok, de tudni kell, hogy közülük sok az iskolás. A Covid-automata alapján viszont a járás továbbra is – országosan csupán Pozsonnyal együtt – maradhat a piros sávban.

Most köszönhet igazán sokat beoltottjainak a Dunaszerdahelyi járás
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

Vörös Teréztől, a Regionális Közegészségügyi Hivatal epidemiológiai osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy a vasárnappal zárult idei 45. héten összesen 738 új koronavírusos személyt regisztráltak a kétféle tesztelési módszerrel. Ebből egyébként az Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint 515-öt PCR-tesztekkel.

Egy héttel korábban az újonnan azonosított fertőzöttek száma 438 volt, ami azt jelenti, hogy 68,5%-kal nőtt az összesített számuk. Közülük azonban sokan diákok, 18 év alattiak, Vörös Teréz közlése szerint összesen 220-an. Az újonnan azonosított fiatal fertőzöttek száma a múlt héten annyi volt, mint az előző két hétben együttvéve.

Az osztályvezető elárulta azt is, hogy az elmúlt héten 61 alapiskolai osztály (egy héttel korábban még csak 9), továbbá 12 középiskolai osztály (3) és 3 óvoda (3 csoport) volt karanténban.

Megnőtt az idős, 65 év feletti fertőzöttek száma is, a legutóbbi héten 39-en voltak, míg egy héttel korábban még 22-en.

Emelkedő tendenciát mutat a Dunaszerdahelyi járásban is a PCR-tesztek és az antigéntesztek pozitivitása is, előbbiek esetében a múlt héten ez az adat 19,77% volt, az azelőtti heteken 17,88%, illetve 15,83% - ez pedig a járvány gyors terjedését jelenti. Az elvégzett antigéntesztek közül a múlt héten 6,16% lett pozitív, azelőtt 4,4%, illetve 1,89%.

Kis mértékben, de tovább növekedett az 50 feletti korosztály átoltottsága a járásban. A múlt héten ez az arány már elérte a 76,4%-ot (+0,3%), a Covid-automata szerinti két kategóriányi javulást engedő 75%-os átoltottsági szintet azonban már néhány héttel korábban elérte a járás. A Regionális Közegészségügyi Hivatal ugyanakkor ezt megelőzően a járvány gyors terjedésére való tekintettel csupán egy kategóriányi javulást javasolt.

Vörös Teréz ugyanakkor közölte, hogy a következő héttől ez már két besorolást tesz majd ki.

"A járásunk fekete besorolású lenne, de az 50 év felettiek nagy százalékú beoltottsága miatt a Covid-automata piros besorolást javasol" - szögezte le.

A Covid-automata szerinti besorolást a beoltottságon kívül elsősorban a 7 napos súlyozott incidencia határozza meg, tehát az új koronavírusos esetek előfordulása a lakosságszámhoz viszonyítva, figyelembe véve, hogy közülük mennyi a fiatalkorú. Egy héttel korábban ez a szám a fekete besorolás határán (250) mozgott, 242-t tett ki, a múlt héten viszont 401-re nőtt.

Ebből arra következtethetünk, hogy már a Dunaszerdahelyi járás is jelentősen benne van a pácban, és a legszigorúbb intézkedésekkel kellene számolni, ha az 50 feletti korosztály nem lenne ilyen magas arányban beoltva.

(SzT)