Most már annyira meleg van, hogy a sporthoz is értek annyira, mint a külügyhöz
Most már annyira meleg van, hogy más jóság se esik jól, nemhogy a meló…
Megdőlt a negyvenes, és tizedesekkel maradt csak le róla az ország középső, dombos vidéke, ahol azért nem annyira jellemző a fuszeklirohasztó időjárás, mint mondjuk dél-nyugaton…
Az ember, ha publicista, zavarba jön ilyenkor. Egész évben arról papol a sajtóban, mit ne tegyenek a politikusok, ha pedig a meleg miatt éppen semmit vagy szinte (lásd alább) semmit sem tesznek, akkor ideges, mert nem talál méltó, ingerküszöb fölötti témát.
Igazság szerint ilyen időben már senkinek sem kéne dolgozni (kivéve azokat, akik a mindenkori minimális infrastruktúrát tartják fönn). Nem is esik jól, meg nem is tud az ember normális minőséget produkálni. Ezt az előző mondatot például négyszer írtam át, mire ilyen lett… Be kéne vezetni a sziesztát, szunnyadni egyet vagy kettőt ebéd után, majd este megint csinálni valami hasznosat, lazán, ésszel. Igen ám, de a mi társadalomszervezésünk nem így van belőve. Hogy Dél-Európában megoldható? Ők teljesen mások… – szokás mondani. De ha ott lehet, akkor itt is lehetne, főleg ha ott is, itt is lehet afrikai meleg. A forró fejek nem a legnagyobb forróságban rotyogtatnák az agyvelőt – politikusok esetében ultra hasznos lenne. A nagyobb hatalmak esetében mindenképpen, de még itthon is.
Itthon most szerencsére elbújtak a nap elől a nép választottjai, egy, csak egy legény van ma talpon. Az ultráról jutott eszembe. A külügyérnek az böki a csőrét jelentős és bokros világpolitikai teendői mellett / helyett, hogy a fociultrák Szlovákiát gyalázzák. Igaza van. De mit várt az ultráktól? Hogy a disszertációjukat lobogtatva (legyen pici hűsítő szellő a városban) a meccs után bemennek a gyermekkórházba vért adni a sebesült ukrán menekülteknek? Vagy: hogy a Pride-ra segítenek előre kidíszíteni a várost szivárványos zászlócskákkal?
Az ilyet, ha már nem lehet miniszteri szinten ignorálni – elég baj, ha már nem lehet –, mindenképpen úgy lenne szép intézni, hogy az elkövető csúnya bácsik országa valamely megfelelő diplomáciai szinten, leginkább a sportdiplomácia szintjén kifejezi sajnálatát és megígéri, megteszi, amit lehet. És megteszi. A másik, sértettebb fél megköszöni, és az esetleges visszaanyázások miatt szintén elnézést kér, ő is megteszi, majd közösen elmennek sörözni. Vagy vért adni a gyerekkórházba. Nem kell, hogy mindjárt felforrjon az agyunk pár debil miatt.
Főleg, hogy mindkét parlamentben hasonló alakok naponta művelik mindezt. Kicsit szofisztikáltabban, kicsit elegánsabb ingekben, alig más szótárral, ugyanakkor sokkal jobb fizetésért a mi keserves adónkból.
Normál esetben az ember nem ért mindenhez. Én pl. nem értek a sporthoz (az a kis hobbilovaglás nem bizonyít semmit), és ezt szégyellem is. Ilyen hőségben azonban elindul a gondolati vezérhangya és a világról való egyéb tudását kamatoztatva logikusan kikövetkezteti az ember, hogy a sport e válfaja a nép szórakozását szolgálja. Pl. elvonja a figyelmét a benzinárról, a háborúról és más bajokról, pl. a politikai színtéren egyre inkább lehorgonyzó és nem az egész nép, csak egy-egy tahó szeletének szórakoztatását szolgáló szélsőségesekről. Mert a sport, miként a kultúra ilyen értelemben az ókori görögök óta a béke szigete, ahová a világból ki lehet menekülni bizonyos szusszanásnyi időre. Amolyan sziesztaféleség.
Most már annyira meleg van, hogy sziesztázhatnának egyet az ilyen-olyan ultrák is. Legalább, amíg a 20-25 fokos átlagok be nem állnak koraősszel. Addig egyenek dinnyét, hűsít, megnyugtat, regenerálja a májat.
Pihenjünk.
