Most már biztos, hogy egy vadonatúj párt is készül a választásokra, a főkolomposa elnöknő lenne

2023. január 13. - 12:16 | Belföld

Lucia Ďuriš Nicholsonová, az SaS korábbi képviselője a Pravdának adott interjúban megerősítette, hogy pártot alapít.

Most már biztos, hogy egy vadonatúj párt is készül a választásokra, a főkolomposa elnöknő lenne
Fotó: TASR-Jaroslav Novák

Az EP-képviselő már néhány hete rebesgeti az új politikai projektjét, mostanra pedig az előrehozott választások sem jelentenek neki akadályt.

Ďuriš Nicholsonová a lapnak elmondta, képesek alkalmazkodni a következő választások időpontjához, akkor is, ha előrehozott választásokra kerül sor.

Hozzátette, jelenleg megközelítőleg 90 személy vesz részt a projektjében, felvázolják a struktúrákat, találkozókat szerveznek, felállítják a programot, és aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy regisztrálhassák a pártot.

Sulíkék egykori képviselője azt is megerősítette, hogy ő lesz a leendő párt vezetője, és már az elkövetkező hetekben fokozatosan elkezdik annak bemutatását. Hozzátette, már találkozott Miroslav Kollárral, Ján Budajjal és Mikuláš Dzurindával is, akikkel „a demokratikus erők egyesítéséről beszéltek”.

Rajtuk kívül további politikusokkal is tárgyalni akar. „A párbeszédet a további együttműködés alapjának tartom, az idő eldönti, mennyire lesz konkrét és milyen formában fogunk együttműködni” – zárta.

Ďuriš Nicholsonová tavaly decemberben azt hangoztatta, akkor alapítják meg az új pártot vagy mozgalmat, ha már biztosak lesznek benne, hogy nem csupán egy „politikai plankton” lenne, hanem reális alternatíva. Akkor azt mondta, a projektjében részt vesz Jozef Mihál, az SaS korábbi képviselője, valamint Ravasz Ábel, a Most-Híd egykori tagja.

Ďuriš Nicholsonová 2021-ben lépett ki az SaS-ből, miután az uniós alapok kérdésében nézeteltérése támadt Veronika Remišová miniszterelnök-helyettessel, a Za ľudí elnökével.


(pravda.sk/para)