Most teszik tönkre Obama fő művét

2017. május 4. - 20:58 | Külföld

Az amerikai képviselőház csütörtökön elfogadta a Barack Obama korábbi elnök  nevével fémjelzett Obamacare egészségbiztosítási törvény visszavonását. 

Most teszik tönkre Obama fő művét
Donald Trump (Fotó: AP/TASR)

A képviselők kis többséggel, a végeredmény szerint 217:213 arányban szavazták meg az Obamacare visszavonását. Egyetlen demokrata párti törvényhozó sem szavazott igennel, és húsz republikánus is elutasította a régi törvény visszavonását.

A képviselőházi szavazás után az Obamacare visszavonása a szenátus elé kerül, ahol - elemzők szerint - még nagy vita várható róla. Ha a szenátorok is igent mondanak, akkor ez utat nyithat a Trumpcare-nek elnevezett, republikánus egészségbiztosítási törvény megtárgyalásához, illetve elfogadásához.

A republikánus képviselők ujjongva, tapsolva és énekelve fogadták a szavazás eredményét, amely - bár mind a Fehér Ház, mind a házelnök azt jósolta, hogy megszavazzák a visszavonást - az utolsó pillanatig kétséges volt. Maga Trump elnök egész héten személyesen egyeztetett republikánus képviselőkkel, hogy meggyőzze őket az Obamacare visszavonásáról.

A szavazás eredményét Donald Trump és Paul Ryan házelnök nagy győzelmeként értékelik az Egyesült Államokban. Donald Trump a választási kampányában végig azt ígérte, hogy visszavonatja az egészségbiztosítási törvényt, és újat terjeszt a kongresszus elé. Ez meg is történt, de az elsőként beterjesztett változatot március 24-én, éppen a szavazás előtt, viszavonták, mert kiderült, hogy nem volt hozzá elegendő republikánus voks.

Az első kudarc után a republikánusok néhány részletben változtattak a javaslatukon. A héten még késhegyig menő vita folyt arról, hogy az új törvényben milyen mértékben támogassa a biztosító az úgynevezett "meglévő állapottal" rendelkező biztosítottakat. A "meglévő állapot" a biztosítás megkötésekor már fennálló, olyan súlyos betegségekre vonatkozik, mint például a cukorbaj vagy a rákbetegség. Az Obamacare szerint a biztosítók ilyen esetben sem utasíthatták el a jelentkezőt, kötelezően meg kellett kötni vele a biztosítást. Donald Trumpnak, sok egyeztetés és győzködés után, sikerült megőriznie az Obamacare evívmányát.

A csütörtök délutáni voksolás után Paul Ryan házelnök azt hangsúlyozta: "sokan vagyunk akik hét évig vártunk, hogy leadhassuk ezt a voksot". Nancy Pelosi, a demokraták képviselői csoportjának vezetője - fordított Robin Hoodnak minősítve Trump elnököt -, szomorú napnak nevezte a csütörtökit, s arra figyelmeztetett, hogy sok amerikai ezután majd elveszíti az egészségbiztosítását.

A republikánusok reformja azonban csak azokat az amerikaiakat érintené, akik úgynevezett "egyéni" biztosítást kötnek. Ők vannak kisebbségben. A lakosság többségének egészségbiztosítását ugyanis a munkaadója támogatja.

(MTI/para)