Moszul ostroma - Bejelentették az Iszlám Állam feletti győzelmet

2017. július 10. - 20:56 | Külföld

Hivatalosan is győzelmet hirdetett hétfőn az Iszlám Állam terrorszervezett felett Haider al-Abádi iraki kormányfő az állami televízióban közvetített beszédében.

"Innen jelentem be a terrorizmus és a terroristák hamis államának végét, kudarcát és összeomlását, azét a hamis államét, amelyet az Iszlám Állam Moszulban hirdetett meg" - hangsúlyozta Abádi Irak második legnagyobb városában, ahol három évvel korábban a dzsihadisták kikiáltották "kalifátusukat".

A fekete egyenruhát viselő Abádi, akit a biztonsági erők parancsnokai álltak körül, köszönetet mondott a terrorizmus elleni nemzetközi koalíciónak és az iraki csapatoknak egyaránt. Felhívta a figyelmet ugyanakkor az előttük álló további kihívásokra.

"Egy másik küldetés áll előttünk, az, hogy stabilitást teremtsünk, kifüstöljük az Iszlám Állam sejtjeit, amihez hírszerzési és biztonsági erőfeszítésekre lesz szükség, valamint egységre, amely eddig is lehetővé tette számunkra a szélsőségesek elleni küzdelmet" - hangoztatta Abádi, mielőtt felhúzta az iraki zászlót Moszulban.

António Guterres ENSZ-főtitkár a terrorizmus és a szélsőségességen alapuló erőszak elleni küzdelem jelentős lépésének nevezte az iszlamisták iraki fellegvárának elestét. Méltatta az iraki nép és kormány bátorságát, eltökéltségét és kitartását, és sajnálatát fejezte ki az elvesztett emberéletek miatt, a sebesülteknek pedig mihamarabbi felépülést kívánt. Hozzátette: a világszervezet készen áll segítséget nyújtani Moszul újjáépítéséhez.

A Bagdadnak támogatást nyújtó - az Egyesült Államok vezette - nemzetközi koalíció szintén üdvözölte az iraki kormányfő bejelentését, de közleményében hangsúlyozta: az Iszlám Állam felett Moszulban aratott győzelem nem jelenti azt, hogy véget ért volna a dzsihadista szervezet jelentette globális fenyegetés. "Az iraki biztonsági erők mostanra szilárdan ellenőrzésük alatt tartják Moszult, még ha az óváros egyes területeit meg is kell tisztítani az esetleges robbanószerkezetektől és az Iszlám Állam bujkáló harcosaitól" - olvasható a közleményben.

A terrorellenes koalíció egyben sürgette az irakiakat, hogy együttes erővel lépjenek fel az iszlamisták ellen, amíg végleg vereséget nem szenvednek. Moszulban a nap folyamán még puskaropogást és robbanások zaját lehetett hallani, ahogy a kormányerők felszámolták a dzsihadisták utolsó megmaradt állásait.

A város visszafoglalása gyakorlatilag azt jelenti, hogy az iszlamisták kalifátusának iraki része összeomlott, bár a terrorszervezet még területeket tart ellenőrzése alatt Moszultól nyugatra és délre.

A Washington vezette nemzetközi koalíció támogatását élvező iraki hadsereg, a kurd pesmerga és a síita milíciák tavaly október 17-én indították meg offenzívájukat mintegy 100 ezer fős katonai erővel, hogy visszafoglalják az ország második legnagyobb városát, amely 2014-ben került az Iszlám Állam kezére. A harcokban több ezren vesztették életüket, Moszul 920 ezer lakója menekült el, és közülük mintegy 700 ezren még mindig nem tértek vissza a Tigris folyó két partján fekvő városba.

Az Iszlám állam az elmúlt időszakban jelentősen veszített befolyásából Szíriában is: ottani fővárosukban, Rakkában szintén ostrom alatt állnak.

MTI/para

Címkék: Moszul, iszlám állam