Mózes: ha bárkivel szemben vádat emel az ügyészség, akkor automatikusan elveszíti a tisztségeit a Szövetségben

2021. március 24. - 09:37 | Belföld

A keddi megegyezés értelmében az Összefogás négy tagot küldhet a Szövetség 18 tagú elnökségébe, ami több mint 25 százalékos arányt jelent. Ráadásul ők nevezhetik az új párt szakmai alelnökét, és sikerült becsempészniük az előválasztást is a párt működésébe. Az alsóbb szintű szervekben viszont ennél kisebb képviseletet szerzett az Összefogás. A párt decemberben még nem tartotta elfogadhatónak a megegyezést, kedden azonban már kiállt a Híd és az MKP mellé. Mózes Szabolcs pártelnököt kérdeztük.

Mózes: ha bárkivel szemben vádat emel az ügyészség, akkor automatikusan elveszíti a tisztségeit a Szövetségben
Fotók: Cséfalvay Á. András

Mi változott december óta, amikor önök még nem tudták kimondani, hogy megvan az egység, pedig a másik két párt, az MKP és a Híd már úgy vélte, megállapodtak? Az arányokat leszámítva ugyanezt be lehetett volna jelenteni decemberben is?

Valószínűleg nem lehetett volna bejelenteni ilyen arányok mellett, de ugyanakkor ez a mostani megállapodás precízebb, sokkal jobban le lett tisztázva. Van egy sor részletkérdés, amit már megbeszéltünk, akár a működést illetően, akár a szakmaisággal kapcsolatban. Az egyik ilyen változás decemberhez képest, alelnöki szintű megerősítése a szakmaiságnak. Emellett lesz egy intézményi megerősítése is a szakmai munkának: létrehozunk egy szakmai háttérintézményt is, amelynek ez lesz a feladata. De vannak más kérdések is, amelyeket menet közben igyekeztünk tisztázni. Ami még hátra van, ami a következő hetekben ránk vár, az már csak a technikai jellegű végigvitele ennek a folyamatnak.

Decemberben a Híddal kapcsolatban még a NAKA-s fenyegetést említett, úgy beállítva, mint hogy a Híd emiatt sietteti a megállapodást. Ezek a kételyek már elmúltak?

Szerintem erre egy jó válasz volt az, amit azóta sikerült elfogadtatnunk:

abban az esetben, hogyha bárkivel szemben vádemelés lesz, akkor automatikusan elveszíti a tisztségeit a pártban. Tehát zéró toleranciát vezetünk be.

Vádemelésről beszélünk, nem a rendőrségi eljárásról, mert az más kérdés.

Tehát ez a kitétel azokra vonatkozik majd, akik ellen az ügyészség vádat emel a bíróság előtt?

Igen, azokra, akiket az ügyészség megvádol, mert egy rendőrségi ügy, egy nyomozás, sokkal gyorsabban kialakulhat bármiből, ott esetleg másféle szándékok is állhatnak a háttérben. De a vádemelés az már megfelelően komoly szint ahhoz, hogy be lehessen rá állítani ezt a biztosítékot.

Decemberben arról is beszélt, hogy nincs megegyezés arról, hogy hogyan fog viszonyulni az új párt a szlovák és a magyar kormányhoz. Most már erről is szó van a megállapodásban?

Én úgy érzem, hogy ebben is sokkal közelebb állnak a nézőpontok, mint álltak akárcsak december végén. Akkor az volt a probléma, hogy szinte egyáltalán nem is beszéltünk erről a kérdésről, vagy csak érintőlegesen került szóba. Abban maradtunk, amit mi is mondtunk decemberben, hogy

a szlovák kormánnyal szemben konstruktív kritikával kell élni, hiszen eleve ellenzéki pártról van szó.

Nem demagóg, nem populista politikát kell folytatni, de azt számon kell kérni rajtuk, amit ígértek és nem teljesítik, vagy amivel például adósok Dél-Szlovákiának vagy a magyar közösségnek. Magyarországgal kapcsolatban pedig már akkor is elmondtuk, hogy

a magyarországi belviszályokat nem szeretnénk importálni, a magyarországi konfliktusokat nem kellene idehozni Szlovákiába.

Mert mi alapvetően szlovákiai fókuszú pártot akarunk, ami itt fog indulni a választásokon, így elsősorban az itteni helyzettel kell törődnie.

A párt megalakulása, ha jól értettem, még pár hónapig tartani fog.

A technikai értelemben kell még van egy csomó részletkérdés, amit tisztázni kell.

Az addigi időszakban a három párt önálló szervezetként nyilvánul meg, tehát ha bármi történik, akkor az MKP, a Híd és az Összefogás fog hozzászólni, vagy már a Szövetség?

Szerintem is-is. Tehát a következő hetekben ugyanazok a tárgyalások folytatódnak, amelyek eddig is folytak, valószínűleg több munkacsoportban, hogy a technikai részleteket megoldjuk. Például az alapszabályt is cizellálni kell. Három platform alakul, és szerintem ez lesz az egyik legbonyolultabb alapszabály a Szlovákiában létezők közül. Úgyhogy van még számos jogtechnikai részlet, ami értelemszerűen nincs tisztázva.

Például azt is, hogy a platformoknak miben lesz vétójoguk?

Ez is még részben tárgyalások kérdése, pontosítani kell, hogy hogyan tudjuk beállítani a garanciákat. De a vétójog esetében van elfogadott mechanizmus, amiről már korábban is beszéltünk, de most fixáltuk, hogy lesz egy grémium, amelyik bizonyos kérdésekben javaslattevő joggal fog bírni.

És ez a grémium az elnökség, a kongresszus, vagy az OT számára tehet javaslatokat bizonyos kérdésekben. A grémiumban egyenlő arányban képviselteti majd magát mind a három platform.

Az egyezség meghatározza azt is, hogy a választások – parlamenti, európai parlamenti választások – listavezetőit hogyan választják ki?

A listavezetőkkel kapcsolatban eddig az az egyezség, hogy előválasztás útján lesznek kiválasztva.

Így a választók dönthetik el, hogy ki legyen a listavezető, abban az esetben, hogyha lesz több jelölt a pozícióra.

Csak abban az esetben lesz előválasztás, ha több jelölt lesz? Vagyis, ha a párton belül nem tudnak megegyezni a listavezető személyében, akkor előválasztáson fognak dönteni?

Igen, abban az esetben, hogyha van más jelölt is, vagy más platformnak is van jelöltje, abban az esetben előválasztás dönt. Jelenleg ez az egyezség, de mondom, itt még számos kérdés van, amit tisztázni kell.

- lpj -