Mózes Szabolcs: mi nem foglaltuk el a sajtótájékoztatót, csak eljöttünk arra, amiről egy nappal korábban megegyeztünk - Interjú

2020. december 17. - 12:22 | Belföld

Az Összefogás elnöke továbbra is ultimátumról beszél, és nem sajnálja, hogy „elfoglalták” az MKP és a Híd sajtótájékoztatóját. Úgy vélik, hogy még nincsenek olyan eredményei a hárompárti tárgyalásoknak, amelyeket be lehetne mutatni.

Mózes Szabolcs: mi nem foglaltuk el a sajtótájékoztatót, csak eljöttünk arra, amiről egy nappal korábban megegyeztünk - Interjú
Fotó: Összefogás

Milyen helyzetben álltak le a tárgyalások, akarják, lehet ezt még folytatni? Kettesben vagy hármasban?

Mi készen állunk arra, hogy január 10-e után folytatódjanak a tárgyalások, mi ezt mondtuk múlt héten, és a keddi utolsó tárgyalás után is, hogy amíg nincsenek kézzelfogható eredmények, addig ezeket a tárgyalásokat ne hagyjuk abba. De már ez is előrelépés, mert kedden egyikőjük még azt mondta, hogy feláll a tárgyalóasztaltól.

Lesz fogadókészség a másik két fél részéről? Forró Krisztián ugyan mondta, hogy mindenkivel akar tárgyalni, de a Híd sokkal óvatosabban nyilatkozott, meg kell emészteniük néhány dolgot a keddi és a szerdai napból.

Nekünk is valahogyan túl kell tennünk magunkat olyan dolgokon, amikről úgy tűnt, hogy a mi kárunkra, meg a közösség kárára történnek. De a politikusok feladata, hogy túl tegye magát az ilyen dolgokon, a közösség érdekében kell cselekednie. Ha elkötelezett a tárgyalások iránt, akkor folytatnia kell. Én figyelmesen hallgattam, amit a kollégák elmondtak, ott nem hangzott el, hogy ők nem akarják folytatni a tárgyalásokat.

Mi volt a céljuk azzal a durva facebook-bejegyzéssel a keddi tárgyalás után, és azzal, hogy szerdán hívatlanul érkeztek két másik pár sajtótájékoztatójára.

Ez tévedés, ez egy közös sajtótájékoztató volt, kedden mi abban egyeztünk meg, hogy lesz közös, hármas sajtótájékoztató. Mi egyébként a tárgyaláson felvetettük, hogy ne legyen tájékoztatás utána, és ezzel nem mi voltunk egyedül, más delegációkban is voltak olyanok, akik azt mondták, hogy amíg nincs mit elmondani, addig nem kell kiállni az emberek elé. Viszont miután a partnerek azt mondták – elsősorban az MKP –, hogy mindenképpen szeretnének tájékoztatást, akkor azt mondtuk, hogy mindhármunknak ott kell lenni.

Azt mondja, nem volt bemutatható eredmény, a másik két pártelnök szerint viszont már csaknem mindenben megegyeztek, és nem árt, ha erről tájékoztatják az embereket is. Mert ők csak azt látják, hogy zárt ajtók mögött tárgyalnak.

Én elmondtam tételesen, hogy miben nincs megállapodás, és azt vártam, hogy ők elmondják, miben van. De ilyen nem hangzott el.

Elmondták, hogy a programbizottság befejezte munkáját, a szerkezeti kérdésekben is majdnem mindenben sikerült megegyezni, például abban, hogy ki adja az elnököt, az országos tanács elnökét, lesz egy úgynevezett grémium stb. Ezeket nem lehetett volna elmondani?

Azonban ezek is egy csomag részét képezik, amiben még nincs teljes egyezség. Ezek nem választhatóak el a többi kérdéstől. Igen, ezekről mindről beszéltünk, de nem lettek lezárva végérvényesen.

Az Összefogás azt állítja, hogy számára a tartalom a fontos, nem a „vályú”, nem a hatalmi megosztás a három párt között, viszont éppen egy ilyen kérdésen akadt meg önök miatt a tárgyalás: az elnökség összetételén. Ez nem ellentmondás a kommunikációjukban?

Az az egyik dolog, hogy számunkra a tartalmi kérdések a fontosak, a másik viszont az, hogy senki sem akar hülyét csinálni magából, teljesen előnytelen konstrukció mellett nem akar belemenni olyan megegyezésbe, amiről nincs meggyőződve, hogy tud majd működni. Mert úgy véli, hogy a választó sem fogja majd tudni elfogadni.

Ön szerint a forma, amit választottak, vagyis az, hogy elfoglalták két másik párt sajtótájékoztatóját, az hasznos, célravezető volt?

Úgy érzem, hogy nem volt más lehetőségünk. Mi nem foglaltuk el, csak eljöttünk arra a sajtótájékoztatóra, amiről egy nappal előtte megegyeztünk.

És amiről értesítést kaptak a tájékoztató előtt, hogy csak a két másik pártelnök számára szervezik.

Igen, értesítettek, hogy ha valamiről döntünk 17 perc alatt, akkor jöhettek, különben nem. Erre mondtuk, hogy ez a forma egy hónapok óta tárgyaló partnerek között nem elfogadható. Mert ezt civilizált körökben ultimátumnak nevezik. Az más lett volna, ha teljesen lemondják a sajtótájékoztatót. Nekünk kötelességünk volt oda elmenni.

Külön sajtótájékoztatót is összehívhattak volna, ahol elmondhatták volna álláspontjukat.

Igen, ezt is csinálhattuk volna, de nem így döntöttünk. Mi fordított helyzetben nem így viselkedtünk volna. Ha szervezője vagyok egy közös sajtótájékoztatónak a tárgyalópartneremmel, akkor nem csukom be előtte az ajtót.

- lpj -