Mózes Szabolcs szerint, ha távozik az egyik platform, akkor az a Szövetség megszűnését jelentené
A parlamenten kívüli Szövetség egyik platformjának távozása a politikai objektum megszűnését jelentené.

Ezt nyilatkozta a TASR-nek Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, aki az Összefogás-platform tagja. Hangsúlyozta: kulcsfontosságú, hogy a Szövetség egységes maradjon. Ezt a Híd platformmal kapcsolatban nyilatkozta, amelynek képviselői kijelentették, hogy nem lesznek tagjai annak a Szövetségnek, amelynek színeiben Gyimesi György indulna a közelgő parlamenti választásokon.
A Szövetségnek hétfőig (május 15-ig) kell elkészítenie a jelöltlistát.
„Hétfőn ülésezik a párt elnöksége, amelynek kizárólagos joga a jelöltlista-tervezet benyújtása, amelyet aztán május végéig az Országos Tanácsnak is el kell fogadnia”
– jelentette ki Mózes a TASR-nek.
Az Összefogás-platform számára döntő fontosságú, hogy a párt elfogadott szabályok alapján működjön és egységes maradjon.
"Meggyőződésünk, hogy nem fog bekövetkezni olyan helyzet, amely valamelyik platform távozásához vezetne. Ez a tavalyi megyei választásokon rendkívül sikeres és a visszatéréshez minden feltétellel rendelkező párt de facto megszűnését jelentené"
– jegyezte meg.
A Szövetség a Híd, az Összefogás és az MKP pártokból jött létre, platformokkal is rendlekzenek. A Híd-platform csütörtökön (május 11-én) kijelentette, hogy nem lehet és nem is lesz része annak a Szövetségnek, amelynek jelöltlistáján megméretteti magát Gyimesi. A Szövetségnek legkésőbb május 15-ig le kell zárnia ezt a kérdést.
Gyimesi nemrég bejelentette, hogy indulna a Szövetség listáján, a 150. helyről. Állítása szerint a Híd platformból csak néhány személynek van gondja a személyével.
TASR/para