Mózes szerint Forró tévedett, a Republikával sem állna össze a Szövetség

2022. november 23. - 17:25 | Belföld

Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, az Összefogás Platform képviselője szerint a Szövetség egyetlen szélsőséges párttal sem fog együttműködni. Ez azt jelenti, hogy Forró Krisztián pártelnök tévedett, amikor az aktuality.sk-nak adott interjújában nem zárta ki az együttműködés lehetőségét a ĽSNS-ből kivált fasiszta politikusok által alapított pártttal. 

Mózes szerint Forró tévedett, a Republikával sem állna össze a Szövetség
Fotó: Paraméter

Mózes Szabolcs, a Szövetség alelnöke, az Összefogás Platform képviselője szerint Forró tévedett, amikor nem zárta ki egyértelműen az együttműködést a Republikával.

„A szélsőséges pártokat teljesen egyértelműen kizártuk a lehetséges partnerek sorából, ez érvényes a Republikára is, amely a Szövetség alakulásakor már létezett” – mondta a Paraméternek Mózes.

Szerinte a Republikával való együttműködés lehetősége nem is merült fel a pártban. „Ebben nincs és nem is volt vita a párton belül, a Republika tehát nem lesz partner” – mondta Mózes.

Forró az aktuality.sk portálnak adott interjújában csak a Smerrel és a ĽSNS-vel zárta ki a lehetséges együttműködést. Ezen pártok „hasadásával” létrejött pártokról, a ĽSNS-ből kivált Republikáról és a Smerből kivált Hlasról azonban már nem mondott véleményt.

„Azt látjuk, hogy keletkeznek pártok, szűnnek meg pártok, nem tudjuk, milyen lesz a politikai paletta a választások után – válaszolta Forró arra a kérdésre, hogy Uhríkkal, vagy a rasszizmus miatt elítélt Mazurekkel el tudja-e képzelni az együttműködést. – Erre a kérdésre akkor kellene visszatérnünk, ha már látjuk, hogy melyik pártok jutottak be a parlamentbe.”

A Republikával való együttműködés lehetőségét a párt Híd Platformjának vezetője, Rigó Konrád is kizárta.

„A Republika NO-GO, és ezen semmi sem változtat” – jelentette ki Rigó. Ő azonban a jelenlegi OĽaNO-val, vagyis amíg az Igor Matovič irányítása alatt áll, szintén nem látja esélyét az együttműködésnek.

Mózes: meglátjuk, melyik párt jut be a parlamentbe

A többi szlovák párttal való együttműködés lehetőségét Forróhoz hasonlóan Mózes sem akarta részletezni. „Más pártokról, így a Hlasszal kapcsolatban sem folyt semmilyen diskurzus a pártban, így döntés sem volt, de most nem is aktuális a téma – véli Mózes. – A szlovák pártpolitika nagyon gyorsan változik, pártok jönnek, mennek, züllenek szét, a parlamenti választások előtt néhány hónappal lesz értelme erre a kérdésre visszatérni.”

- lpj -