A mozgás öröme, avagy a kihívás napja Nagymegyeren

2020. január 26. - 18:47 | Régió

Január 26-án már tizedik alkalommal került megrendezésre a kihívás napja a nagymegyeri Thermal Corvinus élményfürdőben.

A mozgás öröme, avagy a kihívás napja Nagymegyeren
Fotók: a szervezők

A kihívás napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A kihívás napja hamar meghonosodott szerte Európában is. Így nálunk, itt a Csallóközben is hamar útjára indulhatott egy gyerekeket, felnőtteket egyaránt megmozgató program. Mára már egy igazi családi vasárnappá nőtte ki magát az esemény.

A versenysorozat elindítója 2011-ben Tóth Péter, Szilas község polgármestere volt, aki elmondta, hogy jó csapaton nem érdemes változtatni, ezért a tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is tíz csapat mérte össze erejét. Héttagú csapattal érkeztek Gellér, Szilas, Füss, Lakszakállas, Csiliznyárad, Dunatőkés, Nagymegyer, Ekecs, Pozsonyeperjes és a magyarországi Csép települések.

A verseny érdekessége, hogy a felnőttek is megmérettettek két versenyszámban, akik ugyanolyan lelkesedéssel versengtek, mint a gyerekek.

A mintegy nyolcvan résztvevő és az őket elkísérő szurkolók egy jó hangulatú, izgalmas délelőttöt tölthettek el Nagymegyeren. Mostanra elmondható, hogy már a felnőttek is legalább annyira várják a versenynapot, mint a gyerekek. Tóth Péter polgármester szerint mindenki nyert, aki eljött, hiszen többen már barátként üdvözölték a másikat, illetve a termálfürdő jóvoltából a csapatok tagjai és kísérőik a verseny után ingyenesen tölthették el a délutánt a fürdőben.

A szervezők minden résztvevőt megvendégeltek, ugyanakkor nem maradt el az eredményhirdetés sem, melyen mindegyik csapat tagjai érmeket kaptak. A verseny végén az ekecsiek csapata örülhetett, ők lettek az elsők, egyben a vándorserleg őrzői is egy éven keresztül. A képzeletbeli dobogó második fokára a lakszakállasiak, míg a harmadikra a gellériek állhattak.

Minden résztvevő számára óriási élményt jelent a kihívás napja. Kinek azért, mert versenyzőként vehet részt a viadalban, másoknak pedig az nyújt élményt, hogy végigszurkolhatják a versenyszámokat a medence mellett.


(Tóth Mónika)