A múltba révedő lírikus - Ozsvald Árpád-emlékműsor Pozsonypüspökin

2022. május 16. - 08:00 | Kultúra

Szép számú közönség előtt emlékezett meg 2022. január 15-én a Csemadok pozsonypüspöki alapszervezete Ozsvald Árpád költő, író, szerkesztő, a szlovákiai magyar irodalom jelentős alakja – s a település egykori lakója – meg nem élt 90. születésnapjáról. A költő életét, munkásságát méltó módon bemutató emlékműsorukat Csanaky Nóra szervezte és rendezte Ozsvald Árpád – a múltba révedő lírikus címmel (melyben a rendezőn kívül közreműködtek Jégh Izabella, Kovács Gáspár, Mészáros Alajos, Mészáros Dávid Szilárd és Pék Judit, a költő szülőfalujáról, Nemesorosziról készített kísérőfilm Haraszti Gyula munkája).

A múltba révedő lírikus - Ozsvald Árpád-emlékműsor Pozsonypüspökin
A fotón (balról): A fotón az első esetben (balról): Mészáros Dávid Szilárd, Jégh Izabella, Mészáros Alajos, Csanaky Eleonóra, Kovács Gáspár és Pék Judit

A megemlékezés résztvevőit levélben köszöntötte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a Magyar Országgyűlés volt elnöke, kiemelve, hogy milyen nagyra becsüli Ozsvald Árpád „lírájának tisztaságát, emberközelségét, természetességét”, aki meggyőződése szerint „nem csak a Felvidék, hanem az egyetemes magyarság költője”. S akinek maga is számtalanszor idézte Hettita ballada című versét, mely „Intés mindannyiunk számára, hogy leszármazotti kötelességünk kultúránk, nyelvünk, hagyományaink, ezzel együtt magyar identitásunk megőrzése”.

Szintén levélben méltatta Ozsvald Árpád életművét az ugyancsak Pozsonypüspökin élő Tőzsér Árpád akadémikus, Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze, aki egészségi állapota miatt nem tudott jelen lenni a megemlékezésen. Szerinte „Ozsvald Árpád mélyen emberi költészete tulajdonképpen most igazán időszerű. Fábry Zoltán annak idején Győry Dezsőt és Bábi Tibort nevezte a Vox humana költőinek, de ezt a címet sokkal inkább megérdemelte volna akkor és megérdemli ma Ozsvald Árpád, aki az említetteknél maradandóbban énekelte meg az emberi kiszolgáltatottságot, a bölcselet divatszavával élve: a létbevetettséget. Ma pedig ezen egyetemes emberi állapot költői megfogalmazásának az ad különös aktualitást, hogy az újabb költői iskolák egyenesen programjuknak tartják az ún. nonhumanitást, s tagjai valamiféle »ember utáni« költészetet próbálnak teremteni, s verseiket már nem is ők, hanem a »mesterséges inteligencia« írja.”

(-)