Munka 70 éves korig? Így változtatná meg a kormány a nyugdíjazást

2022. július 19. - 16:13 | Belföld

A kormány el akarja törölni a nyugdíjplafont, ami jelenleg 64 év, illetve változtatna az előnyugdíj feltételein is – írja a HN.

Jelenleg 63 éves kortól élvezhetik az emberek a nyugdíjat, ha teljesítik a feltételeket, egy új reform viszont a korhatár eltörlését javasolja, amivel gyakorlatilag megszűnne a nyugdíjplafon. Valéria Pokorná, a Szlovákiai Nyugdíjasok Egyesületének (JDS) elnöke szerint egyik javasolt nyugdíjreform sem mondható kedvezőnek a jövőbeli nyugdíjasok számára.

Jelenleg minden évben két hónappal emelkedik a nyugdíjkorhatár, és 64 éves korban van meghatározva a plafon. Amennyiben ezt a kormánykoalíció meg akarja változtatni, az Alkotmányt is meg kell változtatnia. Emellett a nyugdíjba vonulás évét befolyásolja a gyerekek száma, valamint egyes esetekben a hivatás is.

A kormány elsősorban el akarja törölni a nyugdíjplafont, és 64 évről 70-re akarja kitolni. Michal Kunošík jogász szerint egyes szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy más országokban magasabb a nyugdíjkorhatár, mint nálunk. „Ez igaz lehet, de hozzá kell tenni, hogy a megadott életkoron kívül senki sem pontosította, hogy az adott országban milyen a szociális rendszer, legyen szó a járulékok mértékéről, a nyugdíj-megtakarítás rendszeréről vagy annak kiszámításáról. Ez mind fontos tényező, ami szükséges az összehasonlításhoz” – mondta.

Pokorná nehezményezi, hogy a javaslatot nem küldték el nekik véleményezésre. „A reform azt javasolja, hogy a nyugdíjazás legyen a középkorhoz kötve, ami azt jelenti majd, hogy a gyerekeink idősebb korban, akár 70 évesen mennek majd nyugdíjba” – tette hozzá.

Ezt enyhítheti majd az előnyugdíj lehetősége, aminek köszönhetően az emberek 40 ledolgozott év után mehetnének majd nyugdíjba, illetve azzal, hogy fizették a nyugdíjbiztosítást. Ezáltal mindenkinek, aki így dönt, havonta 0,3 százalékkal alacsonyabb lesz a nyugdíja.

A jelenlegi törvény szerint akkor mehet valaki előnyugdíjba, ha annak összege meghaladja a létminimum 1,2-szeresét. Tavaly júliusban ez 257,80 euróról 261,70 euróra nőtt. Tehát, ha valaki ma indítványozza az előnyugdíjazását, és a számítások 261,70 eurónál kevesebbet mutatnak, az illető egyszerűen nem mehet előnyugdíjba.

A nyugdíjreform ezt is megváltoztatná: a jövőben azok lennének jogosultak előnyugdíjra, akik esetében az összeg legalább a minimál-nyugdíj értékére jön ki, erre pedig a ledolgozott évek alapján jogosult. Ma 334,30 euró a minimál-nyugdíj – ez abban az esetben érvényes, ha az illető legalább 30 évig fizette a nyugdíjbiztosítást. Emellett ez a ledolgozott évek alsó határa, amiért a minimál-nyugdíj jár.


(hnonline.sk)

Címkék: nyugdíj, előnyugdíj