Műszaki hiba okozta a tüzet az Auparkban

2016. augusztus 5. - 15:58 | Régió

Az Aupark menedzsere, Jozef Halász tájékoztatott. Elárulta, hogy a bevásárlóközpontban keletkezett csütörtöki tüzet műszaki hiba okozta.

Műszaki hiba okozta a tüzet az Auparkban
Fotó: SITA

Mint mondta, a pontos okait továbbra is vizsgálják. A tűz kisebb kiterjedésű volt.

Csütörtökön este füst gomolygott az Aupark épületének tetejéről, közben pedig a bent lévő helyiségekbe is beszivárgott. A kihívott tűzoltók kiürítették az áruházat.

"A mentőszolgálatoknak köszönhetően hamar sikerült úrrá lenni a tűzeseten" - hangsúlyozta. Azt nem részletezte, mekkora kár keletkezett.

Kifejtette, hogy az épület kiürítése az evakuációs terv szerint zajlott, és nem történt semmilyen fennakadás. Köszönetet mondott a bevásárlóközpont látogatóinak, hogy követték az evakuációs csapat utasításait, egyúttal elnézést kért azoktól, akik nem férhettek hozzá az alagsorban leparkolt kocsijaikhoz.

Az Aupark pénteken újra kinyitott, kivéve néhány helyiséget, amelyeket érintett a tűz. Halász elmondása szerint nagyrészt étkezdékről van szó.

A rendőrség közveszélyokozás gyanújával indított büntetőeljárást. A tűz pontosabb okait továbbra is vizsgálják.

(TASR/para)

Címkék: aupark, tűzeset, Pozsony