Muzslán lopás szándékának alapos gyanúja forog fenn!

Barak László | 2017. július 10. - 14:45 | Vélemény

Farkas Iván, az érsekújvári járásbeli Muzsla község polgármestere, azt nyilatkozta a Paraméternek, hogy a település községi hivatala épületének téliesítésére szánt vissza nem térítendő támogatás szerződésében az anyagszállítás 250 kilométernyi díja azért lett 70 ezer euro, mert fatális tévedés történt.

Muzslán lopás szándékának alapos gyanúja forog fenn!

Ezt akkor mondotta volt a polgi, miután a JoJ tévé rákattant az ordítóan korrupciógyanús témára és megkérdezték őt, hogy merre, hány lépés. Egyébként azt is meg lehetett volna tőle kérdezni, nem Donald Trumptól akartak-e röpcsit bérelni az Air Force One kötelékéből. Hogy az anyag mielőbb Muzslára jusson Horvátgurabról...

Figyelemreméltó, hogy míg a Paraméternek a projektmenedzser fatális tévedéséről beszélt, ezt megelőzően a JoJ tévé riporterének azt mondta, hogy fogalma sem volt a bazi nagy túlárazásról. Merthogy ő csak úgy tovább küldte a projektet. Mint egy szimpla postás. Szegényke…

Még jó, hogy Muzsla Szlovákiában van, nem pedig Magyarországon, mert akkor azt is tolhatta volna a polgármester úr a sajtónak, hogy minden jónak elrontója, Soros Gyuri bácsi köpött bele a levesébe. Vagy a titokzatos projektmenedzserébe…

Mindegy, ez van, Szlovákiában a sajtót nem a politikusok vagy a strómanjaik vezénylik. Nyilván ezért szúrta ki a JoJ, hogy Muzslán lopás szándékának alapos gyanúja forog fenn.

Farkas Iván vonatkozó verziói pedig több sebből véreznek. Ugyanis kellőképpen hülyének, illetve agymosott pártcsicskának kell ahhoz lenni, hogy valaki el bírja hinni: Farkas Iván közgazdász mérnök létére akkora lúzer, hogy nem képes különbséget tenni 70 ezer meg 2 ezer euró között. Vagy olyan csacsi lenne, hogy bizalmi alapon akár a saját halálos ítéletét is képes aláírni?

Teljesen mindegy, hogy az előbbi vagy az utóbbi verzióról van szó, avagy tényleg lopni akart Farkas, illetve a „fatális tévedést“ elkövető névtelen menedzser.

Azt ajánlatos tudatosítani, hogy Farkas Iván nemcsak közgazdász, önjelölt oktatásügyi szakértő, meg polgármester, hanem a Magyar Közösség Pártjának egyik alelnöke is. Plusz a párt listáján Nyitra megye főispáni posztjáért száll harcba az ősszel esedékes megyei választásokon.