Nagy a boldogság: Hármas ikreket vár Rúzsa Magdi

Hármas ikreket vár Rúzsa Magdolna – írja a Blikk.hu

Nagy a boldogság: Hármas ikreket vár Rúzsa Magdi
Fotó: MTI

Az énekesnő a lapnak nyilatkozott:

Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy »felkészültél?« »Mire?« – kérdeztem vissza. Erre ő: ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiunk számára: nem ketten vannak, hanem hárman.

Rúzsa Magdi családjában nem ez az első ikerterhesség. Mivel tudta, hogy a várandósság első 12 hetében még bármi előfordulhat, ikrek esetében pedig még nagyobb a kockázat, ezért férjével, Vilmossal úgy döntöttek, kivárnak, s nem közlik azonnal a hírt a nyilvánossággal. 

Aztán egy csütörtöki vizsgálat kimutatta, hogy mind a három magzat egészséges és szépen fejlődik.

„Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Elmondhatatlan érzés. A legmesésebb az egészben, hogy mindez természetes módon történt. Nem volt itt lombik... Úgy érzem magam, mintha a Jóistentől valamiért olyan ajándékot kaptunk, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét”

– osztotta meg boldogságát a lappal az énekesnő, aki úgy döntött, az utolsó hónapokat kórházban tölti a kicsik biztonsága érdekében. 

viaBlikk