Nagy-Britannia újabb hadihajót küld a Perzsa-öbölbe

Nagy-Britannia újabb hadihajót küld a Perzsa-öbölbe a hajózás szabadságának biztosítására - jelentette be Ben Wallace brit védelmi miniszter szombaton.

A Reuters jelentése nem tért ki arra, hogy milyen hajóról van szó, sem arra, hogy mikor és honnan indítják útjára az öböl felé.

Irán a Perzsa (Arab)-öböl bejáratában, a Hormuzi-szorosban bő egy hónapja lefoglalta a Stena Impero nevű, brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót, amely továbbra is iráni őrizetben van. A járműfoglalás után Nagy-Britannia hadihajókat küldött az öbölbe a hajózás zavartalanságának biztosítására.

Irán a Stena Imperót arra válaszul foglalta le, hogy a brit haditengerészet július 4-én Gibraltárnál feltartóztatott egy iráni tartályhajót, amelyet azzal gyanúsított, hogy az európai uniós szankciókat megsértve nyersolajat szállít Szíriába. A vízi jármű egészen augusztus 15-éig "fogságban" volt, ekkor kapott engedélyt a távozásra, jóllehet az Egyesült Államok többször kérte Gibraltártól, hogy ne engedje el, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajóra Iránnal szembeni amerikai szankciók alapján. Washington szerint a tartályhajó az iráni Forradalmi Gárdáé, amelyet terrorszervezetként tart nyilván.

Gibraltár az amerikai kérést arra hivatkozva utasította el, hogy amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni.


(MTI)