Nagy durranás lesz az idei Egyházkarcsai Falunap - sztárvendég a TNT együttes, valamint Fenyő Miklós és zenekara!
Igazán tartalmasnak ígérkezik idén is az Egyházkarcsai Falunap, ahol most is minden a felhőtlen kikapcsolódásról, a kellemes baráti beszélgetésekről, a jó hangulatról, a finom falatokról és a mulatásról szól majd. Természetesen sztárvendégekből sem lesz hiány - a nagy durranást a TNT együttes, majd Fenyő Miklós és zenekarának koncertje tartogatja. A belépés pedig idén is díjtalan! Mutatjuk a programot:
A falunap fontos esemény minden község életében, az egyik legfőbb közösségépítő esemény, ahol együtt szórakozhat a falu apraja-nagyja. Ám az Egyházkarcsai Falunap nem csupán a helyiek körében oly kedvelt - évről évre egyre nagyobb számú érdeklődőt vonz a falu életének eme jeles ünnepén tartott rendezvénysorozat a községbe.
Egyházkarcsán idén is hagyományos módon - szentmisével, majd a templomkertben koszorúzással - indul a falunapi programsorozat 2023. június 16-án (pénteken). Majd másnap - június 17-én (szombaton) - napközben különféle családbarát programok várják a családokat, kicsiket és nagyokat egyaránt, majd dalos-táncos előadások fokozzák a hangulatot.
Időközben bővült a rendezvény programja: 17:30-tól Gyimesi Györggyel is találkozhat a helyi focipályán.
Este pedig már a koncerteké lesz a főszerep.
Az idei falunap sztárvendégei: a TNT együttes, valamint Fenyő Miklós és zenekara
A koncerteket követően a jó hangulatról a Retrock Party Band és DJ Newik gondoskodik majd.
A belépés idén is díjtalan!
Mindenkit sok szeretettel vár Egyházkarcsa Önkormányzata!
(PR-cikk)