Nagy erőkkel keresik a levegőben összeütközött két vadászbombázó legénységét

2019. január 18. - 18:21 | Külföld

Nagy erőkkel keresik az orosz légierő Japán-tenger felett összeütközött két Szu-34-es vadászbombázójának legénységét, a három ember utáni kutatásban több repülőgép és hajó vesz részt - közölte az orosz védelmi tárca pénteken.

A rossz időjárási körülmények között gyakorlórepülést végző két vadászbombázó balesete 35 kilométerre a parttól történt, korábbi közlések szerint emberi hiba okozta. A két repülő összesen négyfős legénysége az ütközés után katapultált.

A védelmi minisztérium közölte: egyelőre csak az egyik gép navigátorát sikerült megmenteni, őt Habarovszkba szállították egy mentőrepülőgép fedélzetén. Állapota kielégítő.

Korábbi jelentések két pilóta kimentéséről szóltak, de a védelmi tárca ezt a legfrissebb közlése szerint nem tudja megerősíteni. Hozzátették, hogy a mentési munkálatokat az éjszaka folyamán is folytatják, a mentést azonban viharos szél és erős hullámzás nehezíti.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a mentésben három repülőgép, három helikopter, civil hajók és a csendes-óceáni hadiflotta hat hajója vesz részt.

A katonai nyomozó hatóság közben azt közölte, hogy az ügyben bűnügyi vizsgálatot indítottak.

Korábban két baleset történt ilyen típusú harci gépekkel. Az egyik 2015-ben volt: egy voronyezsi repülőtéren leszálláskor egy Szu-34-es túlszaladt a leszállópályán, majd felborult. Tavaly júliusban egy ugyanilyen gép csaknem 500 méterrel futott túl a leszállópályán. Mindkét esetben a fékezőernyőket működtető rendszer mondta fel a szolgálatot.

(MTI)