A nagy hőség több balesetet is eredményezett a nyáron

A forró nyár befolyással volt a közúti balesetek keletkezésére – augusztusban több baleset történt, mint egy évvel ezelőtt.

Ľuboš Rumanovský, a közlekedésrendészet igazgatója szerint több olyan baleset is történt augusztusban, amely során a sofőr hirtelen rosszul lett a volán mögött.

Idén augusztusban 1270 közúti baleset történt, míg egy évvel ezelőtt 1246. Idén ugyan eggyel kevesebb volt a súlyosan sérült, viszont 79-cel többen szenvedtek könnyebb sérüléseket. Nőtt a halálos áldozatok száma is: míg tavaly augusztusban 18-an vesztették életüket az utakon, idén ezek száma 30-ra nőtt.

Júliusban az előző évhez képest 28-cal kevesebb közúti baleset történt – tavaly 1289, idén pedig 1261. Idén kevesebb volt a halálos áldozatok, valamint a sérültek száma is.

2017 júliusában 145 esetben állapítottak meg alkoholt a balesetet okozó sofőr szervezetében, idén viszont 19-cel több alkalommal. Augusztusban azonban kevesebb ilyen esetet regisztráltak, mint egy évvel ezelőtt. Ennek ellenére a nyári hónapok során az ittas vezetés miatt keletkezett balesetek száma 13-mal nőtt évközi viszonylatban.

A két hónapot együttvéve évközi viszonylatban csökkent a közúti balesetek, valamint a sérültek száma is. Halálos esetből azonban több történt idén – augusztusban és júliusban összesen 49-en vesztették életüket az utakon.

TASR/para