Nagy siker volt az István, a király rockopera – hatalmas tömeg gyűlt össze a Slovakia Ringen

2018. augusztus 30. - 11:31 | Régió

Óriási sikert aratott az István, a király nagyszabású rockopera, amely augusztus 29-én, szerdán este elevenedett meg a dióspatonyi Slovakia Ringen.

Nagy siker volt az István, a király rockopera – hatalmas tömeg gyűlt össze a Slovakia Ringen

"Míg Koppány az ősi hagyományokat, a függetlenséget akarja megvédeni, addig István felismeri, hogy az országnak a keresztény vallásra, szövetségesekre van szüksége ahhoz, hogy önálló állami létének alapjait megvethesse. István messzebb látott kortársainál. Felismerte, hogy a hatalom minden terhével és ellentmondásával együtt is teljesíteni kell a történelem parancsát. Béke és biztonság kell, országépítés kell, jobbat és többet kell adni az önnön érdekeit nem mindig felismerő népnek, amely az idegen befolyástól a nemzet önállóságát, a hajszálgyökerek elvesztését félti, a nyugati birodalmi rendszerbe való beolvadástól félti a magyarságot." (Bródy János)

Az István, a király népszerű rockopera alapkonfliktusa a Géza fejedelem halála után kialakult történelmi helyzet, István és Koppány összecsapása. Zenéjét Szörényi Levente szerezte, szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján.

A szerdán este előadott darabot Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház társulatának igazgatója rendezte, producere Rosta Mária volt. Varga Miklós alakította Istvánt, Koppány bőrébe a népszerű szlovákiai magyar színész, Vadkerti Imre bújt. Gizellát Janza Kata, Saroltot Papadimitriu Athina, Astrikot Makrai Pál, Tordát Mohácsi Márk, Rékát pedig Pápay Kíra alakította.

Nagy volt az érdeklődés a rockopera iránt, többezres tömeg gyűlt össze a dióspatonyhoz tartozó Slovakia Ringen. A szervezők célja az volt, hogy végre legyen egy nap, amely a széthúzással ellentétben az összetartásról szól.

A Nemzeti Lovas Színház társulata lóháton érkezett a színpadhoz, előtte tüzes ostorok csattogtak. A pazar látvány- és hangzásvilágnak, valamint a színészeknek köszönhetően a nézők különleges élménnyel gazdagodhattak – még azok is, akik nem tartoznak az operarajongók közé.

A hazai közönség óriási tapssal köszöntötte a színpadra lépő Vadkerti Imrét. A rockopera népszerű betétdalait – mint példul az Oly távol vagy tőlem, vagy a Rabok legyünk vagy szabadok – a közönség együtt énekelte a színészekkel.

A darab végén tűzijáték következett, majd a többezres tömeg felállva énekelte a magyar himnuszt. A közönség tapsviharral köszönte meg az előadást. A társulat egyik tagja, Bencze Sándor elmondta, nagy öröm számukra, hogy ekkora szeretetet kaptak a nézőktől, amely pótolhatatlan, éppen ezért a színészek is megtapsolták a közönséget.

Az All in Koncert szervezőiroda gazdag programmal várta az érdeklődőket az egész nap folyamán. A rockopera előtt hazai tehetségek is bemutatkoztak a színpadon: fellépett a Nagycétényi Citerazenekar és a Fabotó, Timorenszky Szanella, a Zoboralja Kis Csalogány vetélkedő győztese, valamint a Gímesi Villő Gyermek Hagyományőrző Csoport tagjai, Lentulai Krisztián és Bölcs Krisztina, a Kék Duna vegyeskar, Korpás Éva, Écsi Gyöngyi és a Zöld Csillag Színtársulat, valamint a Pántlika zenekar és a Dunaág néptáncegyüttes is.

Emellett kézműves foglalkozások és gyereksarok várta a legifjabbakat az egész délután folyamán. A rockopera bemutatója után Zsapka Attila és Benkó Ákos adott koncertet.

(fl)